1926 februárjában az Egyesült Államok Kongresszusa négy napon át tárgyalta a House Resolution 8989 törvénytervezetet, kitüntetett médiafigyelem mellett.
Ezt csak részben indokolta az, hogy a törvényjavaslatot sokan az elnök elleni támadásnak vették; az érdeklődés nagyrészt annak szólt, hogy a tervezet mellett egy igazi szupersztár érvelt: Harry Houdini, minden idők legnagyobb illuzionistája és szabadulóművésze.
A téma sem volt éppen mindennapi: a világ leghíresebb bűvésze azt akarta elérni, hogy törvénnyel nyilvánítsák csalássá, és tiltsák be a jóslást, szellemidézést, és úgy általában az összes spirituális bizniszt.
A magyar származású Houdini az 1920-as években, az édesanyja halála után fordult a spiritualizmus felé. Nem mint hívő, épp ellenkezőleg: meggyőződése volt, hogy az összes jós, szellemidéző és médium csaló.
A bűvész ekkor már igazi élő legenda volt, túl a világhírű szabadulómutatványain, az élve eltemetésen, a kínai vízi-kínzókamrából szabaduláson, és egy rakás filmszerepen. A spiritualista csalók elleni keresztes hadjáratában a Scientific American magazin volt a legfőbb szövetségese, az újsággal közösen 2500 dollárt ajánlott fel minden médiumnak, aki ellenőrzött körülmények között, bizonyított természetfeletti eseményt képes előidézni.
Többen próbálkoztak, de a világ összes bűvésztrükkjét ismerő Houdini minden csalót lebuktatott (könyvet is írt a leleplezéseiről A Magician Among the Spirits címen).
Ez a hadjárat vetett véget Houdini barátságának a híres regényíró Sir Arthur Conan Doyle-lal, Sherlock Holmes kitalálójával is. Doyle-nak meggyőződésévé vált, hogy valójában Houdini nem boszorkányos kézügyességű bűvész, hanem természetfeletti erejű mágus, és a konkurenseit igyekszik csak ritkítani azzal, hogy “leleplezi” őket – vagy Doyle értelmezésében a misztikus hatalmával blokkolja az ő varázserejüket.
Doyle ajánlotta be a Scientific Americanhez Mina “Margery” Crandont, a szellemidézőt, akinek a mutatványát a Harvard és az MIT fizikusai vizsgálták meg 20 alkalommal, és nem tudtak belekötni, kénytelenek voltak elismerni, hogy valóban szellemekkel kommunikál.
A magazin már majdnem megadta magát, és kifizette a beígért díjat, Houdini azonban egyetlen szeánsz alatt leleplezett mindent, a suttogó szellemet, a lebegő asztalt, a „szellem” által megszólaltatott csengőt, és repkedő tárgyakat.
Törvénnyel a természetfeletti ellen
Houdini azonban nem elégedett meg azzal, hogy amerikaiak tízmillióiban rengette meg a természetfelettibe vetett hitet, így született meg a 8989-es számú törvényjavaslat.
A logika egészen egyszerű volt mögötte: mivel a természetfeletti létezését a tudomány nem ismeri el, a spiritualisták pedig nem voltak képesek a bizonyítására, bármilyen ilyen jellegű szolgáltatásért – legyen az jóslás, szellemidézés, vagy asztrológia – csalás, és a hiszékeny emberek átverése.
A törvénytervezet ezzel az indoklással betiltott, és büntetőjogi kategóriává tett volna minden spirituális bizniszt. A büntetés 250 dollár és hat hónap börtön lett volna erre.
A törvénytervezet tárgyalására meghívták az ország összes jelentősebb médiumát, hogy érveljenek a javaslat ellen. Azonban Houdini is készült, ő a csalók leleplezésére szakosodott híres magánnyomozót, Rose Mackenberget hívta segítségül, akinek rettentő mennyiségű bizonyítéka volt a médiumok csalásairól, illetve az összefonódásokról a vitában az ő oldalukat támogató kongresszusi képviselőkkel. A vita egy pontján Houdini egy lezárt táviratot vett elő és 10 ezer dollárt ajánlott annak a médiumnak, aki ott helyben bizonyítja a természetfeletti képességeit azzal, hogy elolvassa, mi van a borítékban rejlő papírra írva. Senki nem jelentkezett az éles tesztre.
A bűvész azonban túl messzire ment. A vitában előhozta érvként, hogy a spiritualista csalók egészen az amerikai politika legfelsőbb szintjeiig behálózzák a politikusokat, és elkezdte sorolni a szenátorok és képviselők neveit, akikről Mackenberg nyomozása kiderítette, hogy jósok és szellemidézők szolgáltatásait veszik igénybe.
A legnagyobb név a listán Florence Harding, Warren G. Harding exelnök felesége volt, aki csillagjós és szellemidéző szeánszokat tartott a Fehér Házban. Harding akkor már három éve nem volt hivatalban, és az utóda, Calvin Coolidge elnök minden eszközzel próbálta távolítani magát az előde botrányaitól. Egy ilyen szellemidézős sztori előásása egy óriási figyelemmel kísért tárgyaláson nagyon rosszul jött az elnöknek, aki a másnapi New York Timesban kényszerült magyarázkodásra.
A törvénytervezetet végül négy napos vita után elutasította a kongresszus. Az indoklás a vallásszabadság alkotmányos jogára hivatkozott, a spirituális szolgáltatásokat a vallásgyakorlás speciális formájának minősítette, amihez pedig minden amerikainak elidegeníthetetlen joga van.
Véletlen?
A parázs vita egyik csúcspontja az volt, amikor az egyik sztármédium, Madame Marcia (a már említett first lady asztrológus tanácsadója) kijelentette, hogy ő pontosan megjósolta Harding elnökké választását, és a halálát is, és hajlandó ott helyben Houdini halálának időpontját is megmondani: az illuzionista abban az évben Halloween napját már nem fogja megélni.
Houdini abban az évben, október 31-én, Halloween napján, máig tisztázatlan körülmények között valóban meghalt.
Bár a 8989-es tervezetből (egyébként itt olvashatja az eredeti beadványt ) nem lett törvény, utólag visszatekintve már nem annyira egyértelmű, Houdini veresége a spiritualistákkal szemben. A első világháború után az amerikaiak nagy része komolyan hitt a természetfelettiben, szellemidézőkben, tisztánlátókban és társaiban.
Houdini leleplezései indították el közvélemény megváltozását, így egy idő után többségbe tudott kerülni az a felvilágosult és racionális hozzáállás, hogy a spirituális biznisz egyszerű szemfényvesztés.
forrás:index.hu
