Háttérhatalom

HAARP – A légierő elismerte, hogy irányítani tudják az időjárást

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

haarp-chemtrail

Miközben a HAARP programot és egyéb időjárás befolyásoló technológiákat a tömegmédia és a világ politikai színpadának főszereplői rendre összeesküvés-elméletként említik, az amerikai szenátus előtt szerdán tartott meghallgatáson David Walker, az amerikai légierő helyettes titkára tudományos és technológiai ügyekben, mindenkit meglepetett nyílt válaszával, amikor Lisa Murkowski a Gakonaban található 300 millió dolláros Magas Frekvenciás Program az Auróra Kutatására, azaz a HAARP felszámolásáról kérdezte.

Walker elmondta, hogy ez „nem egy olyan terület, amire a jövőben szükségünk lesz,” ezért a a légierő forrásainak felhasználása szempontjából nem lenne okos döntés fenntartani a HAARP-ot.

„Más módszerek felé tartunk az ionoszféra kezelésére, márpedig a HAARP-ot pontosan erre tervezték,” mondta.

„Azért készült, hogy általa energiát juttathassunk be az ionoszférába és ezzel irányítani tudjuk. Ez a munka már befejeződött.” (lásd a meghallgatásról készült videót)

Sokan úgy gondolják, hogy a HAARP létrehozásának igazi célja és elsődleges felhasználása az időjárás befolyásolása, de hurrikánok, tornádók és földrengések kiváltására is képes. A fentihez hasonló megjegyzések tükrében fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon nem az összeesküvést sejtők járnak-e közelebb az igazsághoz?

Márpedig nem ez az első alkalom, hogy egy köztisztviselő nemcsak elismerte, hogy a HAARP működik és az időjárás módosítás lehetséges, hanem jó ideje létező szuperfegyvernek minősítette.

1997-ben William Cohen korábbi amerikai védelmi miniszter például a következőket mondta:

„Mások [terroristák] ökológiai típusú terrorizmust folytatnak, amivel megváltoztathatják az éghajlatot, távirányítással földrengéseket és vulkánkitöréseket indíthatnak el elektromágneses hullámok segítségével… Elegendő találékony ember van odakint, akik mindenféle módszereket keresnek, hogy terrorizálhassák a nemzeteket… Valóban ez történik és nekünk éppen ezért kell fokozni [terrorelhárítási] erőfeszítéseinket.”

Hívhatunk valamit összeesküvés-elméletnek, ha nyilvánosan elismerték?

forrás: Idők jelei /  wwwwakeupamericans-spree.blogspot.com

HAARP időjárás-módosítás

You cannot copy content of this page

Send this to a friend