1970-ben a Cambridge University két kutatója, Colin Blakemore és G.F. Cooper izgalmas kísérletet végzett macskákkal.
Ez még azelőtt lehetett, hogy az állatvédők felemelték szavukat az állatkísérletek ellen, ugyanis a két tudós sötétkamrába zárt egy alom újszülött kiscicát.
Naponta egyszer, egy-két órára kaptak csak annyi fényt, hogy láthassák a fehér falra festett függőleges, fekete csíkokat. Semmi mást. Néhány óra fény, néhány fekete csík. Nem tudni, hogy végül megsajnálták-e a cicákat, vagy mégis az állatvédő liga lihegett a nyakukban, mindenesetre pár hónap múlva kiengedték a sötétből a macskákat.
A kísérlet eredményeként rájöttek, hogy a macskák kortikális sejtjei közül ( a szemben található látóidegsejtek, azok számára, akik nem beszélnek tudományul) azok, amelyek nem a függőleges irány érzékeléséért felelnek, egyszerűen hibernálódtak. A macskák nem vették észre a vízszintes vonalakat. Szó szerint belebotlottak az előttük kifeszített fonalakba.
1961-ben, amikor Colin Turnbull antropológus a pigmeusokat tanulmányozta, az egyik bennszülöttet elhívta magával az erdőn túlra, ahol ő lakott. Mivel az erdei pigmeus soha nem látott még nyílt teret, a térérzékelése ugyanúgy megtréfálta, mint a macskákat a vízszintes vonalak.
Turnbull egy bivalycsordát mutatott a pigmeusnak a távolban, de az annyira nem érzékelte a térbeli mélységet, hogy nem hitt a szemének. „Biztosan hangyák” – bizonygatta a kutatónak.
Az érzékelését erősen befolyásolta, hogy minek a látására volt eleve kondicionálva. Ahogy elkezdünk gondolkodni, folyamatosan megpróbáljuk értelmezni a körülöttünk lévő világot. Jól hangzik, nem? Igen, azzal a kivétellel, hogy ha egy információ nem illeszkedik a hitrendszerünkbe, akkor észrevétlenül megváltoztatjuk.
Addig gyúrjuk és formáljuk, amíg bele nem sikerül tuszkolni a korlátolt kis hitrendszerünk dobozkájába. Azt gondoljuk, hogy amit érzékszerveinkkel észlelünk, az a valóság, de valójában csupán a lehetőségek egymilliomod százalékának a fele.
Az agytörzs alapján található egy gumicukor méretű sejtcsoport, amelynek az a feladata, hogy a beérkező információt szortírozza. Ennek az irányítóközpontnak, más néven retikuláris aktiváló rendszernek az a feladata, hogy a szerinte sürgős információkat az agy aktív részébe továbbítsa, míg a megítélése szerint lényegtelen információkat belökje az agy hátsó részébe.
A szortírozás egyúttal interpretációt is jelent, következtetések levonását, és mindannak a kiszűrését, ami nem egyezik az elképzeléseinkkel.
