Amit Keleten évezredek óta tudtak, sőt hirdettek – tehát nem próbálták misztikus ködbe burkolni -, azt a nyugati világban, de leginkább Európában jó ideig hinni sem akarták. A modern orvostudomány csak mostanában kezdi felfedezni.
A keletiek tudták, hogy az ember képes befolyásolni a test működését a maga vagy mások pszichikai akaratával, szellemi erejével és energiájával.
S ha ez így van – márpedig így van -, akkor ennek elsősorban á gyógyításban és a megelőzésben lehet nagy szerepe. Az, hogy valaki képes befolyásolni önnön testének folyamatait, ugyancsak ehhez a témához tartozik; de arról most mégsem ejtünk szót, mert ezúttal a fizikai érintés hatását próbáljuk megfejteni.
A régi korokban – az ókortól vannak erre utalások! -, különösen pedig az európai középkorban mindig akadt néhány híres gyógyító, aki csak megérintette a beteget, és már ezzel segített az állapotán. A hivatalos orvostudomány többnyire vásári szemfényvesztésnek próbálta beállítani az efféle „csodákat”. Igaz ugyan, hogy a régi korokban e gyógyítók legtöbbször a vásárokon, sokadalmakon jelentek meg, de nem azért, hogy szórakoztassák a népet, hanem mert itt találkozhattak az esetleges rászorulókkal.
Az sem titok, hogy bizonyára közöttük is akadt néhány csaló, akinek semmilyen gyógyító képessége nem volt. (Ahogy ilyesmi ma is elő-előfordul.) Az is tény, hogy régen szinte mindenki vallásos volt, és ha valami különös képességet tapasztalt magában, akkor azt Istentől eredőnek tekintette. S ugyanígy vélekedtek a betegeik is.
Az európai kultúrában az egyik ilyen „paragyógyító” maga Jézus volt, amint ezt a Biblia is megörökítette. (Jézus – mellesleg – ördögöt is űzött, amiről a mai egyház szívesen hallgat.) Gyógyításai között volt néhány olyan extrém eset is, amelyet nem ok nélkül neveztek a maga korában „csodának”.
Napjaink érintéssel gyógyítói aligha vállalkoznának arra, hogy több napja halott embert életre keltsenek, lerágott végtagot, kioperált gyomrot visszanövesszenek. Előre megmondták, olyan betegséget sem nem tudnak gyógyítani, amely a szervezetben visszafordíthatatlan elváltozást okozott.
A „csoda” tehát meghaladta képességeiket, mégis óriási tömegeket vonzottak. Ezek az újkori érintéssel gyógyítók különösen a nyolcvanas években járták a világot. Legtöbbjüket „hivatásos” orvosok, kutatók vizsgálták. Kiderült, hogy valóban óriási energia szabadul fel belőlük minden egyes érintéskor, még akkor is, ha több ezer páciens jut egy napra.
Egy-egy ilyen gyógyítási folyamat közben az érintő szervezete sokkal magasabb „fordulatszámon” dolgozik, mint az átlagembereké. Több oxigént fogyaszt, több hőt vesz fel, vagy épp ad le. Gyorsabb a szívverése, magasabb a vérnyomása. Így aztán nem csoda, hogy ez a megerőltető munka egy idő után elszívja az energiát, pihenésre van szükség, hogy pótolhassa.
A gyógyítási hatásfok ugyan nem túl magas, de az érintettek között mindig akadt néhány „csodálatosnak” mondott gyógyulás. És ez előtt a kutatók is kénytelenek voltak meghajolni. Hivatalosan is elismert tény, hogy volt olyan bizakodó beteg, aki már az ‘érintés előtt’ javulni kezdett, csupán attól a ténytől, hogy a gyógyítóval való találkozás dátumát kitűzték. Olykor rákos daganat is visszafejlődött az érintést követően.
Mindez csak egyet bizonyít: az a bizonyos (a tudomány által nem definiált) energia igenis hatott. Ez az energia éppúgy benne volt a betegben, mint a gyógyítóban, aki a hiányzó energiát pótolta, vagy a rossz, kizökkent működést egy „energialökéssel” helyreállította. Ha ők ketten hisznek abban, hogy ez az érintés segít, akkor ez a hatás legtöbbször valóban be is következik. Vagyis a mindenkiben ott szunnyadó akaratenergia” csak fokozza az érintés által átadott-átvett gyógyító energiát.
