Elöljáróban néhány szó a cikk szerzőjéről: Gordon Smith Nagy-Britannia leghitelesebb és egyik leghíresebb médiuma, akiről a BBC is elismerően nyilatkozik. Egy rendkívüli képességekkel megáldott látó, médium. Világképe és médiumi képzettsége az angol spirituális iskolákból gyökeredzik. Könyvei Európa-szerte, több százezer példányban jelentek meg.
„Vajon az állatok is tovább élnek a túlvilágon?” Médiumként gyakran találkozom ezzel a kérdéssel. Semmi kétségem nincs afelől, hogy a kérdésre „igen” a válasz. Médiumi tevékenységem alatt már sok ember számára közvetítettem olyan üzenetet, mely bizonyosságot ad arról, hogy az állatok számára is van élet a halálon túl.
Félre ne értsék, ezzel nem azt akarom mondani, hogy az állatok visszatérnek és beszélnek hozzám. Nem vagyok Dr. Doolittle, aki tolmácsolni tudná a szellemvilágban lakó állatok üzeneteit, de gyakran az történik, hogy amikor a túlvilági lelkek szeretteiknek vagy barátaiknak küldenek üzenetet, időnként említést tesznek kis kedvenceikről is, akik ott vannak velük a túlvilágon.
Az utóbbi időben az egyik legnehezebb dolog az volt, hogy öreg labradoromat, Elsát elvigyem az állatorvoshoz elaltatni. Emlékszem, azt mondogattam magamnak, hogy: „Nincs semmi baj, tudom kezelni ezt a helyzetet, ahogyan mindenki más is.” De mekkorát tévedtem. Amikor belenéztem Elsa hatalmas barna szemeibe, miközben az állatorvos előkészítette a végzetes injekciót, úgy éreztem, hogy a torkomban növekvő gombóctól menten megfulladok. Amikor kérdezték, hogy szeretnék-e elbúcsúzni Elsától, azt hiszem, korábban soha nem ismert érzelem öntött el, egyetlen perc alatt.
Iszonyúan nyomasztott a felelősség érzése. Egész nap rettenetesen levert és szomorú voltam, és az járt a fejemben, hogy vajon helyesen cselekedtem-e. Semmire nem tudtam gondolni, csak Elsa gyönyörű, aranybarna fejére, és amint rám néz azokkal a mély, sötét és szomorú kölyökszemeivel. Lesújtó és rettenetes nap volt.
Este a kilmarnocki spiritualista templomban tartottam egy közösségi szeánszot. Egyetlen porcikám sem kívánta abban a lelkiállapotban, hogy kiálljak a pódiumra, ám hosszú tépelődés után mégis úgy döntöttem, hogy elmegyek Kilmarnockba. Még akkor is csak Elsára tudtam gondolni, amikor fent ültem a színpadon, és hallottam, amint az elnök engem szólít.
Legtöbbször, mielőtt beszélni kezdenék, érzem, ahogy a lélek átjárja testem és ahogy ettől lendülettel és energiával töltődök fel. Ez most is így történt. A fejemből az összes gondolat kiürült, és hamarosan elkezdtek áramlani az üzenetek a túlvilágról. Arról az estéről csak a legutolsó üzenetre emlékszem. Vezetőim egy hölgyhöz irányítottak, aki a hatalmas templom hátsó soraiban ült. Miután a hölgy fogadta a neki érkező üzenetet, hirtelen egy kutyára lettem figyelmes a túlvilágról.
A hölgy mellett ült. Elmondtam neki, mit érzékelek, mire a hölgy könnyezni kezdett. Az üzenet folytatásából kiderült, hogy nem sokkal azelőtt kellett elaltatnia a kutyáját. Nagyon szíven ütött, de muszáj volt átadnom az üzenetet: elmondtam a hölgynek, hogy szeretett kedvence kitűnően érzi magát a túlvilágon, egészen megfiatalodott, és majd kicsattan az egészségtől. Majd hozzátettem, hogy én is ugyanilyen vívódáson mentem keresztül, amikor el kellett búcsúznom imádott kedvencemtől.
Legvégül a hölgy az édesanyjától kapott híreket a szellemvilágból. Megnyugtatta őt, hogy a legjobbat tette az állattal, mert szegény nagyon szenvedett már, ugyanúgy, mint Elsa. Nagyon megkönnyebbültem ettől az üzenettől. A legkülönösebb az egészben talán az volt, hogy az a bizonyos kutya ugyanolyan arany labrador volt, mint Elsa. Úgy vélem, a túlvilágról igazán bámulatosan képesek időzíteni a dolgokat!
Gyakran mondogatják, hogy házi kedvenceinktől feltétlen szeretetet kapunk. A szeretet alapvetően át tudja hidalni a „halál völgyét”. Miért is lenne bármi különbség abban, hogy a szeretetnek ez a köteléke két ember, vagy esetleg egy ember és egy állat között jött-e létre. Úgy vélem, mi, emberek még nagyon sokat tanulhatnánk arról, hogy mit jelent a szeretet.
A szeretet ösztönös érzés, és az állatokat többnyire ösztöneik irányítják. Egyik háziállatomat sem szerettem jobban a másiknál. Mindegyikük önálló egyéniséggel és tudattal rendelkezett. És mivel nálunk, embereknél is a tudat az, ami túléli a fizikai test halálát, miért ne fogadhatnánk el, hogy egy érzésekkel rendelkező lénynek – amilyenek a háziállatok is – lehet tudata és személyisége. Ráadásul az emberekhez hasonlóan ez a tudat tovább él a test halála után, és tovább folytatja spirituális fejlődését.
Én és hozzám hasonlóan más médiumok is képesek vagyunk bebizonyítani az embereknek, hogy kedvenceik tovább élnek a szellemvilág időtlen világában is. Számtalan köszönőlevelet kaptam olyanoktól, akik hálával számoltak be arról, hogy mennyire megkönnyebbültek, amikor megtudták, hogy kedvenceik haláluk után ugyanúgy a szellemvilágba kerülnek, és ráadásul bizonyos alkalmakkor, a túlvilágról „visszatérve”, még meg is látogathatják őket.
A magam részéről már számtalan alkalommal találkoztam állatokkal a szellemvilágból, hallottam és éreztem is őket. Sőt egy alkalommal testen kívüli élményem is volt, amikor egyszer a szellemvilágban járva kutyák vettek körül, s ezek közül jó néhányat fel is ismertem. Sőt még abban a kitüntetésben is részesülhettem, hogy néhány állat lelkét meg is érinthettem, és saját kezemmel érezhettem szőrük puha melegségét. De ami még ennél is fontosabb, hogy érezhettem a belőlük áradó szeretetet, ami minden szeretetnél igazabb és valódibb érzelem.
Számtalan esetet tudnék felidézni a túlvilági állatokkal történt találkozásaim közül. Ugyanolyan örömmel és elégedettséggel tölt el, ha emberek és kedvenceik között sikerül kapcsolatot létesítenem, mint amikor emberi társukkal vagy barátaikkal hozok össze találkozást. Úgy vélem, ha elfogadjuk, hogy egy férfi és egy nő lelke halála után tovább él, akkor nem kéne elzárkóznunk attól a gondolattól sem, hogy az élet az állatok számára is folytatódhat.
Én hiszek abban, hogy ha a szellem életet adó szikrája beköltözik egy állatba, legyen az egy kedvenc macska, aranyhal, törpepapagáj vagy bármi más, azt semmi, még a halál sem lesz képes kitörölni onnan. Hiszek abban, hogy a lélek mindenféle formában elpusztíthatatlan.
Tapasztalataim szerint azt mondhatnám, hogy a háziasított állatok személyisége és egyénisége – mivel közeli kapcsolatban élnek az emberekkel, és rengeteg szeretetet adnak nekik – sokkal jobban kifejlődött, mint más fajoké. Én azonban teljesen biztos vagyok abban, hogy minden állat, legyen az tollas, bundás vagy uszonyos, egy magasabb tudati szintre lép, amikor eljön számukra az idő, hogy itt hagyják e földi világot. És azt is tudom, hogy amikor eljön a távozás pillanata, szeretett kedvenceink heves farkcsóválással vagy meleg, gyengéd dorombolással fogadnak majd bennünket a túlvilágon. És akkor ott, igen, a túlvilágon az oroszlán valóban a bárány oldalán pihen.
Forrás: Gordon Smith: The Spirit Messenger
