exöszájzbúk

Gondolataink erejével hatást gyakorolhatunk a sejtjeinkre

Régóta tudjuk, hogy érzelmeink erős hatással vannak a testünkre. Erről számos tudományos és orvosi dokumentáció látott napvilágot. A DNS azonban az eddigi felfogás szerint megváltoztathatatlannak számított. De vajon csakugyan az?

A HeartMath Institute 1992 és 1995 között azt kutatta, milyen hatást gyakorolnak DNS-ünkre a tiszta érzelmek. Glen Rein és Rollin McCarty kutatók ehhez az emberi DNS-t vették górcső alá. A DNS-t a kísérlethez először is elkülönítették egy főzőpohárban, majd a különböző szellemi és érzelmi technikákat alkalmazó kísérleti személyek segítségével erős érzelmeknek és indulatoknak vetették alá.

Az eredmények abszolút meggyőzőek voltak. Habár a tudósok kételkedtek abban, hogy az érzelmek hatással lehetnek a DNS-re, most olyasmit figyelhettek meg, ami ellentmondott a fizika addigi törvényeinek: miközben a kísérleti személyből erős érzelmek áradtak, az örökítő anyagon egyértelmű elektromos reakció volt mérhető! Vagyis az emberi érzelmek hatást gyakoroltak a főzőpohárban lévő DNS-molekulákra.

Az emberi érzelmek hatással vannak a DNS alakjára.

Értelmünk számára ez nehezen felfogható. A tudomány eddigi állása szerint a DNS megváltoztathatatlannak számított: vele születünk és a súlyos, erőteljes beavatkozásokon kívül semmi sem lehet rá hatással, nem változtathatja meg, sem a testen belül, sem abból kiemelve. Most azonban tapasztalnunk kell, hogy a DNS igenis megváltoztatható, sőt az igen finom energetikai rezdülésekre is reagál!

Kísérletsorozatában a HeartMath Institute még egy lépéssel tovább ment, és megvizsgálta az emberi placenta DNS-ének reakcióit is. Ez a DNS legtisztább alakja. A kísérlethez huszonnyolc, placentából származó DNS-t helyeztek egy-egy főzőpohárba, s adták át huszonnyolc kutatónak, akik arra is ki voltak képezve, hogy erőteljes érzelmeket gerjesszenek.

Ebben a tesztben is bebizonyosodott, hogy a DNS alakja a kutató érzelmeinek megfelelően változik:az elismerés, szeretet és hála érzésének hatására a DNS fellazul, a láncok felnyílnak, vagyis a DNS-lánc megnyúlik. Ám ha a kutató aggodalmat, félelmet, dühöt vagy feszültséget árasztott magából, a DNS rövidebb lett, sőt jó néhány kódját ki is kapcsolta! A negatív érzésekre tehát azzal reagált, hogy összehúzódott.

Most már érthető, miért vágnak el minket a negatív érzések a világ többi részétől. Ha dühösek vagy rosszkedvűek vagyunk, úgy érezzük, hogy elszigetelődünk és kizökkenünk a helyes kerékvágásból. És csakugyan ez történik – csakhogy mi zökkentjük ki saját magunkat! A DNS-kódok kikapcsolása mindenesetre csak addig tartott, amíg a kutató el nem kezdett ismét örömet, elismerést, hálát és szeretetet érezni. Ettől a kódok ismét bekapcsolódtak – mintha a villanyt kapcsolták volna fel.

A DNS-en mért változások egyébként sokkal nagyobbak és átfogóbbak voltak, mintha például elektromágnessel váltották volna ki őket.

Azok, akik képesek mélyen szeretni, megváltoztathatják DNS-ük alakját.

Végül HIV-fertőzöttekkel is elvégezték a kísérletet, s ennek során kiderült, hogy az elismerés, a hála és a szeretet hatására a beteg ellenálló ereje a 300 000-szeresére nőtt azokéhoz képest, akik nem voltak képesek ilyen érzésekre.

Vélhetőleg ebben keresendő az egészség nyitja. Mindenképpen ajánlatosnak tűnik az öröm, a szeretet, a háládatosság és az elismerés érzését gyakorolni, hiszen ilyen módon sokszorosára növelhetjük ellenálló erőnket.

Ha kitartunk a pozitív érzések mellett, biztosan útját állhatjuk néhány betegségnek, mert ezzel megerősítjük immunrendszerünket. De nem lennénk-e képesek ennél többre is? Talán még az egészségünket is visszanyerhetnénk! Számtalan sikertörténetet ismerünk.

Nekem is megvannak a magam tapasztalatai az öngyógyító erőkkel, amelyek – ha az orvostudománynak hihetünk – ilyesmit végképp nem produkálhattak volna:

Húszesztendős voltam, és erős hátfájás gyötört. Rögtön egy szaktekintélyhez küldtek. Az első vizsgálat alapján adott diagnózis lesújtó volt: Bechterew-kórban, a gerincoszlop gyulladásos betegségében szenvedtem. Semmi kétség, a laboreredmények mind ezt mutatták.

Megállapodtunk, hogy egy hét múlva, ha az első megrázkódtatást kihevertem, megbeszélhetjük a további kezeléseket. Egyvalami biztos volt: ez a betegség gyógyíthatatlan, színészi pályámnak tehát vége. Gerinccsigolyáim rövid időn belül annyira összenőnek, mintha egyetlen csontot alkotnának. A hátam pedig úgy meggörbül, hogy a földön kívül egyebet nem fogok látni.

Eltelt a hét – életem legnehezebb heteinek egyike. Akkor még mit sem tudtam a sikeres kívánságokról vagy a kvantumfizikáról; nem tudtam, hogy gondolatainak erejével az ember akár a DNS-ét is megváltoztathatja; csupán egyvalamit tudtam: Egészséges vagyok. Tökéletes a hátam. Szeretem a hátamat. Erős, eleven és mozgékony vagyok.” Egy évre előre feliratkoztam teniszedzésre, de nem kétségbeesésemben, hanem azért, mert annyira örültem, hogy így fel lettem rázva; mert tudtam, milyen jó egészségesnek lenni! Jót nevettem a világegyetem tréfáján, megköszöntem a figyelmeztetést, felébredtem, és éreztem, hogy vagyok, hogy élek, és hogy egészséges vagyok. Egészséges vagyok és voltam. Éjjel-nappal, minden percben, minden pillanatban arra a csodára összpontosítottam, ami bennem történt.

Környezetem őszinte bámulatára. Senki sem tudta, miért van ilyen jó kedvem, mitől vagyok ennyire boldog, miért szeretek ennyire mindenkit és mindent. Táncoltam, énekeltem, hálás voltam, egyben voltam. Mérhetetlen háládatossággal és elismeréssel töltött el az addigi életem.

Eljött az újabb orvosi vizsgálat, az újabb laboreredmények napja. Az orvos csodálkozott mosolygó, jó kedvű betegén – és akkor robbant a bomba. Megmagyarázhatatlan. Felfoghatatlan. Ilyen még nem történt. A tévedés kizárt. Egy hebegő orvos állt előttem. A reumatikus gyulladás, a gerincoszlop, a beteg keresztcsonti és csípőízület, hiszen olyan egyértelműnek látszott, és most… Ezt még egyszer meg kell vizsgálnunk. De az orvos, a szaktekintély három nap elteltével sem tudott mit mondani. Meggyógyult. Vége. Nem látni semmit, nem találtak semmit. A vérkép teljesen normális, sehol egy betegséghordozó gén, semmi csigolyagyulladás, nagyon sajnálja, igazán örül, de hát…

Szinte azt hittem, jobban örülne, ha minden a maga rettenetes módján történt volna, csak hogy az ő élete az addigi szabályos kerékvágásban futhasson tovább. De így csak kézfogás, hitetlenkedő fejcsóválás. Emlékszem, ahogyan vigasztalóan megöleltem, és biztosítottam róla, hogy helyesen járt el; ahogyan csókot nyomtam az asszisztensnő arcára – aztán elkezdtem teniszezni.

Ma már tudom mi történt akkor. Ma már mélyen meghat énem és gondolataim erejének ajándéka. De mitől voltam akkor olyan biztos a dolgomban? Nem tudom. Visszatekintve azonban látom, hogy ebből az esetből merítettem azt a szilárd bizonyosságot, amely még ma is eltölt. Ez a tapasztalat és sok más esemény megtanított arra, hogy saját egészségünk is a mi kezünkben van – sokkal inkább, mint gondolnánk. Ez szilárd meggyőződésem.

És te, mit hiszel? Hited a mindent eldöntő erő. Döntsd, és alakítsd annak megfelelően az életed!

forrás: Pierre Franckh: A rezonancia törvénye