A gondolatok és érzelmek közvetlen módon nem mérhetők. A gondolat energiájának az anyagra gyakorolt hatása – habár létezik – általánosan nem elfogadott, és nem elismert jelenség.
Nina Kulaginának tulajdonítják a leghihetetlenebb pszichokinetikus képességet, ami állítólag ellenőrzött körülmények között is megnyilvánult.
Kisebb tárgyakat egy méternyire is elmozdított, és elő tudta idézni az iránytű teljesen abnormális viselkedését.
Tette mindezt a „gondolat erejével”. Hatást tudott gyakorolni a legkülönbözőbb anyagokból, pl. műanyagból, fémből és textilből készült tárgyakra.
Egy alkalommal két méter távolságra ült egy üvegakváriumtól, és sikerült különválasztania egy sóoldatban úszó tojásfehérjét a sárgájától, majd sikerült ezeket ismét egyesítenie. Az ülések alatt végzett tudományos mérések szerint pulzusa ilyenkor elérte a percenkénti 240-et.
Arcára kiültek az összpontosítás jelei, és egyetlen kísérlet alatt több mint egy kilót veszített súlyából, ‘mintha testének egy résztét energiává alakította volna’.
Az Elektro-Encefalo-Gram rendkívül erős tevékenységet mutatott az agynak azon a részén, ami a látást irányítja, és mágnesmező-detektorok szerint a médium körüli erős mágneses tér lüktetni kezdett és egy idő után abba az irányba összpontosult, amerre a médium nézett.
A tudományos világ nem fogadja el bizonyítékként az ilyen és ehhez hasonló jelenségeket. Nem vagyunk hajlandók elfogadni, hogy tárgyak pusztán a gondolat erejével elmozdíthatók.
De vajon miért fogadjuk el a műszerekkel nem mérhető gondolatok és érzelmek létét? Nos, a gondolat létét kivétel nélkül mindenki megtapasztalta. Mindenki.
Élményszinten találkoztunk vele, és ez feleslegessé tesz minden kívülről jövő bizonyítást! Ez viszont pontosan az általunk oly hőn óhajtott bizonyíték természetét kérdőjelezi meg!
A gondolat létének bizonyítéka nem külső állítások függvénye, hanem mindig belül van, és személyes élmény az alapja. A gondolat viszont – bármit szeretnénk is bebizonyítani – minden további bizonyítás kiindulópontja.
A bizonyíték valódi természete ezért sokkal inkább belső, mint külső.
Külső bizonyítékokkal megfelelő körülmények között bármit be lehet bizonyítani, sőt annak az ellenkezőjét is. (Ha nem sikerülne, csak rá kell bízni egy jó ügyvédre.)
Végső soron mi az, amit bizonyítéknak nevezhetünk?
Egy mérési eredmény – ami bizonyos dolgok közötti összefüggést mutat – lehet igaz, de az eredmény kiértékelése már mindenkori világnézetünk függvénye. Ez a világnézet pedig gondolatainkban rejlik, és időről időre – legalábbis erről tanúskodik a történelem – gyökeresen megváltozik.
