Gesten, Nyugat-Dánia, 1957. november 21.
Egy késő őszi nap volt. Hans Haugaard Hansen autójával Gestenből Egholtba tartott, hogy beszerezze a szükséges árukat élelmiszerboltjába. Ahogy közeledett a gesteni erdőhöz, egy furcsa objektumra lett figyelmes, amely Robert Andersen fehérrépaföldje felett lebegett, Haugaard kocsijától mintegy 150-200 méterre.
A férfi előtt hamarosan, egy 3 méter magas, piramis alakú repülő tárgy képe bontakozott ki, amely vörös és narancs fényben úszott. A kíváncsi Haugaard ekkor megállt, autóját alapjáraton hagyta, és gyalogszerrel indult a szokatlan gépezet felkutatására.
Ahogy egyre közelebb ért a szerkezethez, feltűnt neki, hogy semmilyen motorzaj nem hallatszik a tárgy irányából. Hans szerint az objektum egy plexiüvegre hasonlító anyagból készülhetett, így gond nélkül beláthatott annak belsejébe.
Odabent két humanoidot látott, akik egymással szemben ültek, és a vezérlőpulton állítgattak valamit. Nem sokkal ezután a tárgy komótosan tovább repült, majd egy közeli domb felett állapodott meg. Haugaard elmondása szerint ekkor nem igazán tudta eldönteni, hogy a tárgy valóban leszállt-e a dombra vagy csak pár centivel felette lebegett, mindenesetre az egy perces pihenő után az objektum ismét útnak indult, ezúttal a Gesten melletti mocsaras terület irányába. A férfi egy darabig még megfigyelhette a távolodó szerkezetet, ám idővel végleg eltűnt a szeme elől.
Haugaard később végzett az egholti árubeszerzéssel, majd hazafelé vette az irányt. Fejében még mindig a korábbi UFO-észlelés járt, ezért arra gondolt, talán nem ártana megállni és körülnézni azon a bizonyos mezőn, hátha akad valami fizikai bizonyíték is a történtekre.
Alaposan bejárta a területet, de semmi olyat nem talált, ami igazolhatta volna történetét. Hazaérve a rendőrségnek is beszámolt az esetről, ők pedig a dán légierő karupi bázisán érdeklődtek ez ügyben. Az ottani illetékesek elmondták, hogy radarjaik semmiféle légi tevékenységet nem érzékeltek abban az időpontban a terület felett.
A hatóság embereit azonban más szemtanúk is megkeresték, akik szintén megfigyelték a piramis alakú űrhajót aznap délután. Jordrup faluban például két férfi is látta a tárgyat a farmjuk felett lebegni. Elmondásuk szerint a tárgy nagyon alacsonyan repült, és mindig csak annyit emelkedett, hogy épp elkerülje az előtte levő dolgokat – akkor éppen egy magasabb kerítést.
A farmerek Haugaardhoz hasonlóan szintén egy hangtalan szerkezetről beszéltek, melynek aljából egy erős fénysugár vetődött a talajra.







