A frekvenciatartók

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

A formába irányuló, kiáradó mozgás nem minden emberben azonos intenzitású. Vannak, akik erős ösztönzést éreznek arra, hogy építsenek, teremtsenek, tevékenykedjenek, eredményt érjenek el, hatást gyakoroljanak a világra.

Ha tudattalanok, akkor persze az egójuk veszi át az irányítást, és a kiáradó ciklus energiáját a saját céljaik elérésére használják. Ez azonban óriási mértékben csökkenti a rendelkezésükre álló teremtő energia hozzájuk áramlását, és így egyre inkább arra szorulnak, hogy „erőfeszítéssel” kapják meg azt, amit akarnak.

Ha tudatosak azok, akikben a kiáradó mozgás erős, rendkívül kreatívak lesznek.

Mások, miután a felnövésükkel együtt járó kitágulás lezajlott, olyan életet élnek, ami ránézésre jelentéktelen, és meglehetősen passzívnak tűnő, viszonylag eseménytelen.

frekvenciatartok03

Természetük szerint ők befelé fordulóbbak, és esetükben a formába irányuló, kiáradó mozgás minimális. Ők inkább hazamennének, mint otthonról el. Nem él bennük erős vágy a tevékenykedésre vagy a világ megváltoztatására. Ha akad bennük némi ambíció, annál tovább általában nem mennek, mint hogy olyan tevékenységet találjanak, ami bizonyos fokú függetlenséghez juttatja őket. Némelyikük nehezen tud beilleszkedni e világba.

Néhányan elég szerencsések ahhoz, hogy „menedéket” találjanak maguknak, ahol viszonylag védetten meghúzódhatnak; például rendszeres jövedelmet biztosító állást vagy apró, saját üzleti vállalkozást.

Vannak, akik ahhoz éreznek ösztönzést, hogy spirituális közösségben vagy kolostorban éljenek. Némelyikük „lemorzsolódik”, és annak a társadalomnak a peremén él, amelyikkel nem sok közösséget érez. Akadnak olyanok is, akik kábítószerhez fordulnak, mert e világban élni számukra túl fájdalmas. Mások végül gyógyítók vagy spirituális tanítók – azaz a Lét tanítói – lesznek.

Az elmúlt korokban őket valószínűleg elmélkedőknek vagy befelé fordulóknak nevezték volna. A mai civilizációnkban a jelek szerint nincs számukra hely. A megjelenőben levő új Földön azonban a szerepük ugyanolyan kulcsfontosságú lesz, mint az alkotóké, a cselekvőké, a reformereké.

Az ő funkciójuk: lehorgonyozni a Földön az új tudat frekvenciáját. Úgy hívják őket: „Frekvenciatartók”.

frekvenciatartok02

Azért vannak itt, hogy tudatot generáljanak a hétköznapi élet tevékenységeihez, a többiekkel folytatott interakcióik, valamint egyszerűen a létezésük révén.

Ily módon mély jelentéssel ruházzák föl a látszólag jelentéktelent. Az ő feladatuk: tágas csöndet hozni e világba azzal, hogy minden tettükben tökéletesen jelen vannak.

Tevékenységükben, még a legszimplábban is, tudat és ezért minőség figyelhető meg. Céljuk: mindent szentül tenni. Mivel minden egyes személy szerves része a kollektív emberi tudatnak, ezért sokkal mélyebben hatnak a világra, mint az az életük felszínén látható.”

Eckhart Tolle
Legújabb cikkek
Tikoloshe

Tikoloshe: A dél-afrikai mitológia gonosz démona

A Tikoloshe a dél-afrikai hagyományokban szereplő gonosz démon, melyről úgy tartják, hogy többféle alakot is képes felvenni, így például törpeként ... Tovább
kézfogás üzenete

Sok mindent elárul egy emberről, hogy milyen a kézfogása

Egy, a Social influence című folyóiratban megjelent tanulmány azt próbálta kideríteni, hogy a kézfogás segíthet-e az embereknek jobban megítélni másokat. ... Tovább
Turáni átok

A turáni átok és a magyar nemzet széthúzása

Ősi legendáink szerint, midőn eleink István király akaratának engedelmeskedve felvették a keresztséget és megtagadták ősi hitüket, a táltosok megátkozták a ... Tovább
chilei szenátor ufo-esete

Egy chilei szenátor azt állítja, hogy 2012-ben elrabolták az idegenek

Karim Bianchi chilei szenátor úgy véli, 2012-ben földönkívüliek rabolták el. Az eset részleteiről nemrégiben beszélt az újságíróknak. Azon a bizonyos ... Tovább

A világon először kommunikáltak álmaikon keresztül egy forradalmi kísérlet résztvevői

Egy neurotechnológiai cég azt állítja, hogy a világon először sikerült elérnie az álomalapú kommunikációt két alvó személy között. A mérföldkőnek ... Tovább
dinoszaurusz

Lehetséges a dinoszauruszok újraélesztése?

A tudomány már bizonyította, hogy képes összetett anyagcserével rendelkező élőlények klónozására. Ha a dinoszauruszok maradványaiból elő lehetne állítani egy DNS-mintát, ... Tovább
Eagle River-i UFO eset

Palacsintával jutalmazták a földönkívüliek a segítőkész férfit

A történet abszurditása ellenére, az ügyben hivatalos vizsgálat is folyt akkoriban, a nyomozásba pedig még a Kék Köny terv (Blue ... Tovább
Pókember hálóvető technológia

Pókember ihlette hálóvető technológiát fejlesztettek ki a kutatók

A képregényhős Pókemberéhez hasonló szupererős fonalat készítettek a kutatók. A prototípusokkal ugyan még nem fogunk épületek között hintázni, de a ... Tovább

You cannot copy content of this page

Send this to a friend