A második világháború utolsó éveiben – 1944-1945-ben – a náci Németország légteréből támaszpontjukra visszatérő amerikai pilóták stratégiai szempontból fontosnak tűnő megfigyelésekről számoltak be.
Feltételezéseik szerint a németek egy új fegyvert fedezhettek fel, mert repülőgépeiket rendkívül titokzatos, különösen izzó gömbök követték, amelyek feltűnései esetenként a rádióösszeköttetésben is zavarokat idézték elő.
Ezek a különleges, foo fighternek vagy feuerballnak (tűzgömb) elnevezett valamik a pilóták véleménye szerint távirányított szondák voltak, amelyeket a légi manőverek megzavarása céljából küldtek gépeik ellen a németek.
1944. szeptember 27-én Henry Gibblin és Walter Clearly pilóták 400 km/óra sebességgel repülő gépét követte közel egy órán át egy óriási, lángoló jelenség Speyer város közelében.
Két hónappal korábban egy egész bombázórajt követett egy világító gömb több, mint negyven percen keresztül.
1944. november 23-án a 45. amerikai harci repülőraj parancsnoka, bizonyos Schulet százados tett írásos jelentést arról, hogy a Rajna-vidék fölött repülve, tíz vörösen izzó gömb szegődött a nyomába.
A háború utáni években kiderült, hogy a titokzatos tűzgömbök nem csak az amerikai légierő gépei mellett tűntek fel, hanem a náci repülőgépek légi manővereit is megzavarták. Ezért, miközben az amerikaiak és szövetségeseik német pszichológiai fegyvernek vélték a foo fightereket, a hitleri légierő főparancsnoksága elrendelte egy különleges iroda létrehozását Sonderbüro Nr.13, azaz 13-as számú iroda név alatt.
Az Uranus fedőnevű Sonderbüro Nr. 13 feladata a nem azonosított légi jelenségek és így a foo fighterekkel kapcsolatos beszámolók, megfigyelések adatainak gyűjtése s elemzése azok eredetének kiderítése céljából. Az Uranus-csoport közvetlenül a náci vezérkarnak tett jelentést, amelyben a foo fightereket végül is, mint nem földi eredetű repülő szerkezetekként azonosította.
Érdekes módon a jelentés hatására semmilyen tudományos jellegű kutatás nem kezdődött, pedig egy ilyen (földönkívüli) technológia megszerzése biztosra vehetően megfordította volna a II. világháború menetét. Ugyanakkor közismert történelmi tény, hogy a náci vezetés többször is utalt arra a csodafegyverre amely győzelemre vezeti majd a németeket, és amelynek bevetésére csak az utolsó pillanatban – értsd: Németország eleste előtt — kerülhet sor.
Egyesek szerint ez a bizonyos csodafegyver a V-1 és V-2 néven ismertté vált rakéta volt, míg mások úgy gondolták, hogy egy új, rendkívül nagy teljesítményű, korong alakú repülőgépről az úgynevezett Haunebu vadászgépekről lehetett szó, amelyek kikísérletezéséhez szorosan hozzátartozott a foo fighterek néven ismertté vált légi felderítő szondák elkészítése.
A Haunebu gépek kísérletei 1945-re állítólag már eljutottak a próbarepülés stádiumába, amelyre Prága mellett került sor 1945. február 14-én, de a 42 méter átmérőjű repülőgép, amely már képes volt a helyből felszállásra és a manőverezésre még további fejlesztéseket igényelt, melyekre már nem jutott idő. Természetesen ha a tűzgömbök tényleg a a nácik titkos fegyverei lettek volna, úgy a háborút követően el kellett volna tűnniük Európa immár békéssé vált égboltjáról.
Kivéve, ha a titkos német programot és az elkészült kísérleti, korong alakú járműveket a foo fighterekkel együtt nem menekítették át a világ más — elhagyatott — részébe, ahol a háborút követően is tovább folyhattak a kísérletek.
Az ezzel foglalkozó kutatók úgy gondolják erre sor került és az elhagyatott térség Brazília áthatolhatatlan dzsungeljeiben, vagy magán az Antarktiszon található. E kutatók ezért úgy vélik, hogy az elmúlt ötven esztendő UFO-észlelései szorosan kapcsolódnak a II. világháborús titkos német kísérletekhez.
A különös gömbök tehát a II. világháborút követően továbbra is előszeretettel üldöztek repülőgépeket immár a világ számos pontján, nem kis bonyodalmat okozva esetenként a polgári repülésben is.
1957. március 9-én 3 óra 30 perckor, 240 km-re keletre Jacksonville-től a Miami (Florida, USA) felé közeledő PanAm 257 számú légijáratának Douglas DC-6A utasszállító gépe mellett feltűnt egy félelmetes, igen erős fényt árasztó gömb. Matthew Van Winkle kapitány beszámolója szerint a gömb vöröses fényt is kibocsátott, és az egész objektumot zöldes színű derengés vette körül. Az UFO egyenesen az utasszállító felé repült, és hogy az ütközést elkerülje, Van Winkle kapitány felrántotta a botkormányt, majd ereszkedő fordulóba kormányozta az utasszállítót.
Szinte hajszálpontosan hasonló történt 1953. október 19-én az American Airlines, egy ugyancsak DC-6-os gépével Baltimore-tól mintegy 50 kilométerre 2400 méter magasságban és 1954. április 14-én a United Airlines 193. számú menetrendszerű járatával Kalifornia partjai fölött. Az utasok a repülőgépek váratlan manővereit valamennyi esetben megúszták könnyebb sérülésekkel.
A gömb alakú UFO-k feltűnése hazánk fölött is elég gyakori, bár tagadhatatlan, hogy az esetek zömében a bejelentésekért egy-egy gömbvillám feltűnése lehet a felelős. 1989. október végén a kecskeméti pilóták gépeit próbarepülés közben kísérte egy narancssárga színű gömb, amelyet utólag – ahogy arról a Népszabadság 1989. november 13-i száma tudósít — gömbvillámként azonosítottak.
A fent említett tudósításban hangzott el Stock János altábornagy, hazánk légvédelmi és repülő-főcsoportfőnökének az az ominózus nyilatkozata, amely szerint pilótáink repülés közben felfigyeltek egy-egy gömbvillámjelenségre vagy például elektromos töltésű felhőre, sőt az is, hogy VÍZIÓIK (!) voltak… Persze mindez nem ok arra, hogy leszereljék őket, hiszen csak a jó ég tudja, hogy e víziók mögött miféle jelenségekről számolhattak be. Mindenesetre érezzük magunkat biztonságban vizionáló pilóták repkedésével a fejünk fölött.
Természetesen a magyarázatok kiapadhatatlanok, mint például a PanAm 257 számú járatának fent ismertetett esetében a meteoritmagyarázat, vagy épp a híressé vált új-zélandi szupereset során a Vénusz bolygó. Ez utóbbi történet 1978 decemberének közepén, az ausztráliai és új-zélandi tömeges UFO-észleléseket követően 30-áról 31-ére virradóra kezdődött.
A korábbi nagyszámú bejelentés hatására a melbourne-i Télevision ONE stábja elhatározta, hogy megkísérli filmre rögzíteni az éjszakánként az égen átsuhanó fényeket. Quentin Fogarty riporter, David Crocket operatőr és Crocket felésége felszállt a Blenheim és Christchurch között rendszeresen közlekedő négymotoros teherszállító gépre, amelynek pilótája Bill Staru, másodpilótája Robert Guard volt.
30-án 23 óra 46 perckor indultak Wellington repülőteréről, és nem sokkal á felszállás után hat vagy hét különös UFO csatlakozott hozzájuk, amelyeket először a fedélzeti radaron észleltek.
Ugyanez történt-a földi irányítás radarján is, és később a wellingtoni repülésirányító, Geoff Clauser elmondta, hogy volt, amikor egyszerre tíz UFO határozott radarjele látszott a monitoron. Időközben a gépen lévők is megpillantották a repülő objektumokat. — Fantasztikus volt! Fények az égbolton — foglalta össze utólag Fogarty. Az egyik követett bennünket, aztán egy másik valamivel alacsonyabban csatlakozott hozzá. Rengeteg filmet használtunk el, de az objektív nem egészen felelt meg a távolságnak. Aztán egy UFO jobbról egészen közel jött hozzánk…. Ekkor készítette el Crocket híres tízegynéhány másodperces filmjét az UFO fantasztikus táncáról.
Az UFO leginkább gömb alakúnak látszott, alsó része igen fényes volt, a felső része pedig szinte áttetszőnek tűnt. A filmet számos vizsgálatnak vetették alá, és hitelességéhez semmi kétség sem férhet. Ugyanakkor mind a vizuális, mind a műszeres megfigyelés révén megállapíthatták az UFO megközelítő méretét is, amelyet 50-100 méterben határoztak meg, mégis a tudományos körök magyarázata szerint ez a fantasztikusan táncoló UFO a Vénusz bolygó volt.
Aki a filmet egyszer megtekinti, az nem fogja osztani ezt a véleményt, már csak azért sem, mert a Vénusz bolygó nehezen helyettesíthet hat, sőt tíz UFO-t, amelyeket nemcsak a radarok észleltek, hanem a tévéstábon kívül a gép két pilótája is… Vagy ők is vizionáltak?
Hasonlóan Vénusz-magyarázattal látták el a magyar — sőt az amerikai — televízióban is bemutatott kaposvári filmfelvételt, amelyet Sony videókamerával 1989. november 27-én, hétfőn este 19 óra után pár perccel készített Herner Árpád, akinek figyelmét barátja, Győrfy József hívta fel az UFO-ra. Ekkor már többen is figyelték, és elmondásuk szerint néha még meg is mozdult, előre araszolt.
A filmfelvételen jól látszik, hogy a gömb alakú valamit két vastag sötét vonal szeli ketté, s a vonalak között egy ugyanilyen színű sötét folt ugrál. Természetesen lehetett mindez akár a Vénusz bolygó is, amely azon a napon 18 óra 52 perckor nyugodott le Budapesten, de ahogy azt dr. Both Előd, az Uránia Csillagvizsgáló főmunkatársa elmondta, lehetett volna akár a Jupiter is, bár azon akkortájt nem figyeltek meg sávokat. Both Előd- már nyitottabb szellemben — az UFO-hipotézist sem tartja kizártnak, de ahogy hozzátette, ezt be kell bizonyítani…
