1976. szeptember 19-én, nem sokkal éjfél után, telefonhívások árasztották el Teherán katonai irányítóközpontját.
A szemtanúk kivétel nélkül egy hatalmas, fehér fényről beszéltek, melyet az iráni főváros egén pillantottak meg.
B. G. Yousefit, ügyeletes tiszt igyekezett megnyugtatni a lakosokat, mondván, valószínűleg csak egy fényes csillagról van szó, aggodalomra tehát semmi ok.
Hamarosan azonban ismét égni kezdtek a vonalak. A pánikba esett betelefonálók mind ugyanarról a rejtélyes jelenségről számoltak be, mint korábban.
Yousefit ekkor vonakodva ugyan, de elhegyta őrhelyét, hogy maga is szétnézzen kicsit. Nem hitte, hogy bármi érdekeset fog majd látni, véleménye azonban hamar megváltozott, mikor felnézett az égre.
Egy óriási, fehéren izzó objektum lebegett a város felett. Döbbenetében azonnal riasztotta a Shahrokhi légibázist, javasolva, hogy azonnal küldjenek fel egy Phantom típusú elfogó vadászgépet.
Pár perccel később a 23 éves Jafari hadnaggyal a fedélzetén a gép fel is szállt. A pilóta jelentéséből kiderült, a tárgy 70 mérföld távolságból is tisztán kivehető volt, fényereje pedig egy szupernóváéhoz hasonlított.
A lebegő objektum felé tartva, Jafari egyre pontosabb leírást tudott adni az irányítóközpontnak a tárgyról:
„Fele akkora, mint a Hold…ibolya, narancs és fehér színű fényt áraszt.”
Közelebb érnie azonban már nem sikerült, az UFO ugyanis elképesztő sebességre kapcsolt és faképnél hagyta a pilótát.
Jafari megpróbálta utolérni a hívatlan látogatót, de mikor kiderült, hogy ez reménytelen, utasították, hogy fejezze be az üldözést, és térjen vissza a bázisra.
A vadászgép hazafelé tartott, amikor hirtelen egy kétségbeesett üzenet törte meg a csendet:
„Valami nagyon gyorsan közeledik felém hátulról…15 mérföldre van tőlem…most már csak 10-re…5-re…azt hiszem, belém fog jönni…”
A földi irányítás számára a következő pillanatok hosszú perceknek tűntek, és félő volt, hogy utoljára hallják pilótájukat.
Jafari szerencsére ismét jelentkezett, de hangján érezhető volt a döbbenet:
„Egy hajszálon múlt…épphogy kikerült!”
A hadnagy elmondta, hogy vadászgépének fedélzeti eszközei sorra kezdtek meghibásodni az UFO közelében , és csak az objektum távozásával váltak ismét működőképessé.
Talán egy jelzés volt ez az idegenek részéről, hogy tartson tisztes távolságot? Könnyen elképzelhető.
Ekkorra már egy másik vadászgépet is felküldtek a tárgy elfogására, amely több száz mérföld/órás sebességgel haladt célja felé.
Az UFO elfogására tett második kísérlet sem bizonyult sikeresebbnek az első próbálkozásnál. A korábbiakhoz hasonlóan az objektum ugyanúgy nagyobb sebességre kapcsolt, mikor a vadászgép túl közel került hozzá.
Most azonban egy drámai fordulat következett. Az idegen tárgy egy fénygömböt lőtt ki, amely a vadászgép irányába tartott.
Az iráni pilóta ösztönösen reagált, és egy AIM 9-es infravörös önirányítású rakétával célba vette az UFO-t.
Ujja már a kilövést véglegesítő gombon volt, amikor a fedélzeti műszerek ismét felmondták a szolgálatot, köztük a rádiókommunikáció is.
Olyan volt, mintha az űrhajó személyzete előre tudta volna , hogy mire készül a tiszt. Fejlett technikájuknak köszönhetően valószínűleg játszi könnyedséggel elhárították az iráni gép fenyegetését.
Az UFO-ból kilőtt fénygömb azonban továbbra is vészesen közeledett a vadászgép felé, a pilóta pedig hajmeresztő manőverekkel próbált kikerülni az idegen tárgy útjából.
Próbálkozásai nem sok sikerrel jártak, mivel a fénygömb valósággal „rátapadt” célpontjára, és már csak négy mérföldre volt tőle.
Úgy tűnt, a lövést lehetetlen elkerülni, így a pilótának muszáj volt katapultálnia. Jobban mondva, „kellett volna”, mivel a meghibásodások a kioldó rendszert is érintették.
Érezte, hogy a biztos halál vár rá, de ekkot igazi csoda történt. Az izzó, fénygömb egy váratlan U-alakú manőverrel kitért a gép útjából, majd visszaindult az UFO irányába.
Most már a pilóták, és a földi irányítás számára is egyértelmű volt, hogy
egy fejlettebb intelligencia erődemonstrációjának és figyelmeztetésének voltak szemtanúi.
Hamar bebizonyosodott, hogy az iráni légierő gépei és az idegen objektum „más súlycsoportban” vannak, így az újbóli támadás ötletét elvetették.
Az UFO viszont egy újabb fénygömböt lőtt ki, mely ezúttal függőlegesen, a föld irányába tartott. Már mindenki felkészült a robbanásra, amikor a fényes labda ismét „lefékezett” és megállapodott a talajon, ahol elképesztő ragyogásba kezdett, nappali világosságot teremtve a városhoz közeli sivatagos környéken.
A vadászgépek ekkor parancsba kapták, hogy ereszkedjenek lejjebb és nézzék meg alaposabban a fényáradatot okozó jelenséget.
A gömb közelében repülve a pilóták megint a fedélzeti műszerek meghibásodásáról panaszkodtak, továbbá az is feltűnt nekik, hogy az intenzív fény mögött, semmiféle szilárd testet nem látható. (Mindeközben egy Teherán felett leszállni készülő utasszállító is műszaki problémákat jelentett.)
Mikor a gépek ismét a magasba emelkedtek, a gömb fénye hirtelen kialudt, s a váratlan sötétség olyan vakítóan hatott a pilótákra, hogy egy darabig az irányítóközpont támogatására kellett hagyatkozniuk, s csak ezután térhettek vissza biztonságosan a Shahrokhi légibázisra.
Pár órával később a második Fantom gép kétfős személyzete kiment a helyszínre, hogy alaposabban megvizsgálják, maradt-e valami nyom az események után, de semmi érdemlegeset nem találtak, és az UFO sem tért már vissza.
Hogy milyen jelentős eseményről volt szó, azt jól mutatja, hogy nem csak az iráni, de az amerikai védelmi minisztérium titkos aktáiba is bekerült a teheráni incidens, mint „hiteles” és „tanulmányozásra érdemes” UFO-eset.
