Földönkívüliek Egyiptomban?

Egyes kutatók úgy gondolják , hogy az írott történelem előtti korban, tehát Kr. e. 6000-től jóval korábban létezett egy technikailag fejlett szupercivilizáció, melynek nyomait világszerte megtalálhatjuk Amerikától Ázsiáig.

Mivel pedig a legtöbb emlék Egyiptom területéről származik, mondhatni, a térségben koncentráltan vannak jelen ősi maradványok, úgy gondolják, hogy a civilizáció központja itt lehetett valamikor Kr. e. 12 ezer és 40 ezer között.

A Föld többi vidéke alighanem csupán gyarmata, gyéren lakott peremvidéke volt eme ősi civilizációnak, amely valamilyen oknál fogva elpusztult.

Romjain viszont felépült az általunk ismert egyiptomi birodalom, melynek vallási és társadalmi vezetői valószínűleg birtokában voltak az ősök néhány tudományos, technikai vívmányának, még ha nem is értették azok működési elvét, csupán használták őket, amíg el nem romlottak.

A jelek és bizonyítékok, melyek a magas technikai fejlettségre utalnak, nem minden kutatót győznek meg egy „atlantiszi” civilizáció létéről.

Sokan gondolják úgy, hogy az egyiptomiak földönkívüliek által jutottak fantasztikus tudásukhoz.

Erich von Däniken például meg van győződve arról, hogy földönkívüliek jártak a Földön és beavatkoztak az emberiség genetikai fejlődésébe. Ennek bizonyítéka a Nagy Piramisban rejtőzik, ám az egyiptológusok elhallgatják a felfedezést, és olyan botrányos hamisításokkal hozakodnak elő, mint a National Geographic tévécsatorna 2002. szeptemberi produkciója a Nagy Piramisról.

Däniken rengeteget írt az Egyiptomban talált tárgyi emlékekről, amelyek szerinte egyértelműen alátámasztják, hogy a földönkívüliek meglátogatták Földünket, és genetikai mutációval teremtették az emberiséget. A Nagy Piramist és a Szfinxet is ők építették, és ezekben rejtették el üzenetüket az utókor számára.

„Hogyan tudtak az egyiptomiak egy ilyen hatalmas és tökéletes piramist építeni, ha 80 évvel korábban csupán egy alacsony, lépcsős piramis felhúzására voltak képesek Szakkarában? Talán még most is ott ülnek a földönkívüliek saját piramisaikban valahol a világegyetemben, és várják a mi adásainkat.”

Däniken szerint a genetikai manipuláció bizonyítékai többek között az egyiptomi ábrázolásokon megfigyelhető erősen megnyúlt fejű emberek, akiknek feje pontosan úgy néz ki, mint a napjaink UFO-eltérítéseiből ismert magas szőke idegeneké. Sőt az író szerint a sólyomfejjel megjelenített fáraók szintén a genetikai beavatkozás eredményei.

„Alapos okom van feltételezni, hogy az ősi asztronauták megváltoztatták a genetikai fejlődésünket azért, hogy egy intelligensebb fajt hozzanak létre. Nem tudom, mikor történt ez, talán 30 ezer, netán 60 ezer évvel ezelőtt, de hogy megtörtént, az biztos.”

A svájci kutató szerint a magasabb intelligenciára azért van szüksége az emberiségnek, hogy képes legyen galaktikus űrutazásokra, és ezzel teljes jogú tagja legyen a kozmikus családnak.

Egyiptom Erich von Däniken piramis

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend