Ha valakit megkérnénk, hogy nevezzen meg néhány ausztrál találmányt, az illető biztos leizzadna. Pedig vannak ilyenek: ausztrálok találták föl a repülőgépek fekete dobozát, az első pacemakert, az elektromos fúrógépet, és az online kommunikáció egyik legfontosabb eszközét: a wifit.

A wifi ma már globális szabvány, mindenki használja; nincs is olyan modern számítógép, ami ne tudna vezeték nélküli hálózatra csatlakozni. Ma már tudjuk, hogy mennyivel kényelmesebbé teszi az életünket. Pedig a wifi nem egy tömegigény kielégítéseként született meg:

A feltalálói a miniatűr fekete lyukak vizsgálatára akartak kifejleszteni egy új eszközt, csak kudarcot vallottak.

John O’Sullivan ausztrál fizikus-mérnök ismerte Stephen Hawking elméletét a fekete lyukak párolgásáról, melynek során az energia anyaggá alakul, és emiatt a fekete lyuk tömege csökken. O’Sullivan úgy vélte, a megfelelő frekvenciájú rádióhullámokkal észlelni lehetne ezeket a mikroszkopikus fekete lyukakat, így hozzálátott egy olyan eszköz fejlesztéséhez, amivel kimutatható lenne a létezésük.

Nem járt sikerrel.

A fekete lyukak által kibocsátott jelek túl gyöngék voltak ahhoz, hogy el lehessen különíteni őket a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás zajától, ami az egész világegyetemet kitölti.

Az O’Sullivan által vizsgált jelek túl nagy távolságból érkeztek, és legyengítették őket a csillagközi gázok és ködök; az így észlelt hullámformákat nem lehetett a Hawking-sugárzás létezésének bizonyítására használni.

O’Sullivan tehát hozzálátott, hogy a munkatársaival – Terence Percivallal, Graham Danielsszel, Diet Ostryval és John Deane-nel – olyan eszközt fejlesszen, amivel izolálni lehet a gyenge jeleket is.

A kísérletet ismét kudarc követte.

1992-ben O’Sullivan a CSIRO-nál dolgozott, ahol azt a feladatot kapta, hogy dolgozzon ki egy vezeték nélküli adatátviteli protokollt számítógépes rendszerekhez. Eszébe jutott, hogy a korábban fejlesztett rádiócsillagászati eszközt is fel lehetne használni az adatátviteli protokollhoz. A fekete lyukak észlelésére használt eszközt arra használták, hogy gyenge és zavaros rádiójeleket észleljen a legzajosabb környezetben is. O’Sullivan újratervezte a rendszert, hogy számítógépek közötti adatátvitelre is használható legyen.

Óriási siker lett.

A wifi (vagy ahogy akkor nevezték: Wi-Fi) szabadalmát 1992-ben jegyezték be Ausztráliában, majd 1996-ban az Egyesült Államokban. Egy évvel később elkészült a ma is ismert 802.11-es protokoll, ami másodpercenként két megabites átviteli sebességet biztostott. 1999-ben alakult meg a Wi-Fi Alliance, ami a wifit szabadalmaztatott technológiaként jegyezte be. Ez okos ötlet volt, mivel a wifit ezután boldog-boldogtalan használni kezdte.

2009 áprilisában 14 technológiai vállalat egyezett bele, hogy összesen egymilliárd dollár jogdíjat fizetnek a CSIRO-nak a wifi használatáért – ezzel hivatalosan is elismerték, hogy a wifi ausztrál találmány. Három évvel később a Wi-Fi Alliance további 220 milliót söpört be a szabadalommal való visszaélés miatt.

Bár a Hawking-sugárzást nem sikerült kimutatniuk, a Föld lakosságának túlnyomó része amúgy sem azzal melegítené a vacsoráját. Azt viszont tudják, hogy mennyivel kényelmesebb hálózati kábelek nélkül internetezni, és ezért nem lehetnek elég hálásak.

forrás: Australian Geographic | National Geographic