Howard Carter egyiptológus 1922. november 26-án három évezredes békesség után megbolygatta a Kr. e. 1340 körül meghalt Tutanhamon sírját.
„Lát valamit?” – kérdezte tőle az expedíciót támogató Lord Carnarvon. „Csodálatos dolgokat!” – kiáltotta Carter, amint megpillantotta a fáraó aranyba foglalt múmiáját és a vele eltemetett kincseket. Néhány hónap múlva, ötvenhét évesen, Carnarvon meghalt Kairóban.
„Gyors szárnyakon érkezik a halál ahhoz, aki megzavarja a fáraó békéjét”.
Ez Nehbet keselyűistennőre utal. Az ő képmásait találták a múmia mellett – és egy nagy madár röpködött a sír fölött a behatolás napján. Sir Arthur Conan Doyle azzal magyarázza Carnarvon halálát, hogy „Tutanhamon papjai elementálisokat (szellemeket) alkottak, hogy őrizzék a múmiát”.
Hét éven belül a feltárásban résztvevő tizenhárom európai közül már csak ketten éltek!
A negyvenes évekre huszonöten haltak meg, akik valamiképp közreműködtek a sír felbontásában – egyikük sem „természetes halállal”.
Némelyek azt feltételezték, hogy a fáraó papjai „megmérgezték” a kincseket; hogy ismeretlen, halálos kórokozók maradtak meg évezredeken át a légmentesen lezárt környezetben; sőt még azt is, hogy a régi egyiptomiak radioaktív anyaggal itatták át a sírt.
Howard Carter, aki hatvanhat évesen halt meg 1939-ben, úgy vélte: „épeszű ember csak megvetéssel legyint az efféle dajkamesékre”.
1966-ban a Kairói Múzeum ókori gyűjteményének igazgatója nem akarta elküldeni a fáraó kincseit egy párizsi kiállításra. Miután egyedül maradt ellenérveivel, közlekedési balesetben meghalt.
Utóda, dr. Gammal ed-Din Mehrez, aki, „véletlen egybeesésnek” nevezte a haláleseteket, 1972-ben halt meg, ötvenkét évesen, épp amikor a gyermekkirály aranymaszkját útnak indították egy londoni kiállításra.
