Nagyon gyakran előfordul, hogy idegesebb emberek környezetében a kis áramerősséggel dolgozó elektronikus eszközök tönkremennek vagy ideiglenesen megbolondulnak. Amint az idegesség elmúlik, a berendezés újra normálisan működik.
A brit légierő pilótái a II. világháború alatt vették észre, hogy éles helyzetekben, erős légelhárító tűz esetén, vagy ha vadászok támadtak a bombázók kötelékére, a feszült, ideges helyzetben gyakran minden látható ok nélkül meghibásodtak a gép elektronikus áramkörei, és a vész elmúltával ezek teljesen maguktól „rendbe jöttek”.
Sok olyan emberről is hallani, akik egyszerűen félnek elektronikus készülékekkel dolgozni, mert ezek a közelükben rendszeresen elromlanak.
Külföldön, ahol rendszerezik, gyűjtik ezeket az eseteket, és próbálnak utánajárni, tudnak olyan nőkről, akiknek már csak úgy adnak el elektromos, háztartási készüléket, ha nem kér garanciát, mert tudják, hogy állandóan tönkremegy a közelükben a készülék.
Ezeknél az eseteknél meglehetősen hasonló helyzetekkel találkozhatunk: vagy válófélben levő hölgyekről van szó, vagy olyan esetekről, amikor közeli hozzátartozójukat vesztették el.
Az esetek persze nem korlátozódnak nőkre, férfiaknál is megfigyelhető, bár ritkábban. Néhány esetben nem pusztán arról van szó, hogy elektronikus gépek tönkremennek, vagy kisebb teljesítményű, 40 vagy 60 W-os izzók gyakorlatilag felrobbannak, hanem folyamatosan szikrák jelennek meg az emberek testén.
Szikrákkal, sztatikus feltöltődésekkel persze találkozunk hétköznapjainkban, különösen akkor, ha bőrünk és a levegő száraz, és gyapjú vagy műanyag ruházatban műanyag széken ülünk.
Ezeknél a furcsa eseteknél azonban nem ilyen egyszerű a magyarázat, mert az emberekről akkor is 5-10 cm-es szikrák ugrálnak le, ha semmit nem csinálnak, csak ülnek egy karosszékben és nem mozognak.
Ezeket az eseteket két kísérőjelenség szokta jellemezni: egyrészt valamilyen élelmiszer-allergia vagy környezeti allergia, másrészt ezek az emberek általában jó telepatikus és jó megérzőképességgel is rendelkeznek.
Van még egy csoportja ennek a furcsa, elektromos anomáliának – és ez is gyakran megfigyelhető, bár kevéssé rendszerezett: előfordul, hogy kemény szellemi munkát végző emberek, ha az utcán sétálnak, elalszanak a higanygőzlámpák a környezetükben, de csak akkor, ha erősen a problémájukra koncentrálnak, és elfeledkeznek a körülöttük lévő világról.
Ezek az esetek gyakran a fejfájás szélén vagy erős fejfájással együtt fordulnak elő, és valószínűleg azért csak higanygőzlámpáknál, mert ott tirisztoros félvezető gyújtók vannak, és nagy valószínűséggel ezeknek a működését erősen zavarja, ha vezetőképességük megváltozik.
A lámpák ilyenkor nem mennek tönkre, következő este, amikor újra gyújtják a rendszert, jól működnek. Itt az elektromos anomáliák több méter távolságról fordulnak elő, és nem tekinthető pusztán véletlennek az, ha valakinek a környezetében többször is előfordul, hogy a lámpa alatt elhaladva az kialszik, és nem gyullad meg újra.
Ez megint egy jelzés arra, hogy az ember olyan fizikai hatásokat is felhasznál a gondolkodás során, amelyeket ma még nem ismerünk és mesterségesen nem tudunk előállítani.
(Forrás:Egely György: Parajelenségek)