Parapszichológia

Egymillió dollárt nyerhet, aki bizonyítja, hogy van élet a halál után

A Las Vegas-i ingatlanmogul és űrvállalkozó Robert Bigelow egymillió dollár összdíjazású pályázatot indít azoknak, akik bizonyítékot tudnak mutatni arra, hogy „a tudat túléli a test fizikai halálát” – értesült a New York Times.

Bigelow űrvállalkozóként azzal lett híres, hogy cége, a Bigelow Aerospace felfújható modult épített és próbált ki a Nemzetközi Űrállomáson. A mágnás emellett UFO-kutatóként is ismert.

A túlvilági pályázatra 25 ezer szavas kutatásokkal lehet nevezni idén augusztus 1-ig. A nyertesekről egy szakértőkből álló zsűri dönt. A legjobbak 150 ezertől félmillió dollárig terjedő pénzdíjban részesülnek.

Bigelowot elmondása szerint George Anderson könyvei inspirálták, egyúttal hozzátette, a világ legjobb, tudományosan ellenőrzött médiumának és gondolatolvasójának tartja magát azóta, hogy fia és unokája 1992-ben, illetve 2011-ben öngyilkosok lettek.

Amikor arról kérdezték, hogy sikerült-e kapcsolatot teremteni halott fiával, Bigelow azt mondta, hogy „nem igazán”.

Annyit viszont megtudtam, hogy a szelleme létezik és jól van.

– tette hozzá.

Bigelow kifejtette, hogy hisz benne, hogy a tudat tovább él a test halálát követően.

halál
Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend