Egy ördögűző szerint a „Gonosz kapuját” nyitották meg azok a diáklányok akik egy kolumbiai iskolában Ouija-táblával „játszottak”

Február 27-én a dél-kolumbiai Pastóban található Galeras Oktatási Intézményből 28 diáklányt szállítottak kórházba, miután a lányok Ouija-táblával „játszottak”. Többségüknél a szeánsz után erőteljes szorongás, illetve pánikroham jelentkezett. – írja a Mirror.

Az ügyben megszólalt Chris DeFlorio, egykori New York-i rendőr is, aki jelenleg ördögűzőként tevékenykedik az Egyesült Államokban. A férfi a feleségével, Harmonyval járja az országot, azzal a céllal, hogy a gonosz minden formáját kiűzze a megszállt házakból és emberekből.

DeFlorio 19 évig volt a New York-i rendőrség tisztje, amikor azonban ördögűzői karrierje elkezdett fellendülni, otthagyta eredeti hivatását.

Az önmagát „vallásos démonológusnak” nevező férfi egy nonprofit szervezetet is működtet, mely stílszerűen a „New York-i Démoni Nyomozás” nevet viseli.

Chris és felesége Harmony

„Fontos megjegyezni, hogy ami a Galeras Oktatási Intézményben történt, az nem egy elszigetelt jelenség. Kolumbia különböző iskoláiban öt olyan esetet dokumentáltak, ahol hasonlóképp tízenévesek szórakoztak a Ouija-táblával.”

Egy kép, melyen az egyik ájult diák látható (Forrás: Jam Press)

DeFlorio számos furcsaságról is beszámolt:

„Egy korábbi eset során például bizarr jelenetek zajlottak: egy tinédzser lány hirtelen felállt, elkezdett valami ismeretlen nyelven hadoválni, zárásképp pedig megütötte testvérét egy bottal.”

„Tavaly egy csapat fiatal próbált kapcsolatba lépni a holtakkal, szintén a Ouija-tábla segítségével. Az esemény után többen összeestek, hasi fájdalmak és izomgörcsök kíséretében.”

DeFlorio hozátette, többnyire ételmérgezéssel, szennyezett ivóvízzel vagy más racionális dolgokkal magyarázzák a történteket, viszont a szerinte nyilvánvaló okot – vagyis hogy egy gonosz erőt engedtek szabadjára – figyelmen kívül hagyják.

A Galeras Oktatási Intézmény

A démonológus ugyanakkor megjegyzi:

„A gyerekek közvetlenül a Ouija-tábla használata után lettek rosszul vagy betegedtek meg! A hivatalos szervek hajlamosak ezt a tényt elfelejteni vagy akár el is titkolni.”

DeFlorio szerint érdemes elgondolkozni azon, vajon miért használtak a diákok Ouija-táblát az iskolában, egyáltalán kit vagy mit akartak megidézni a segítségével? Úgy véli az is furcsa, hogy az intézmény vezetése nem kívánta kommentálni a történteket.

A ördögűző exzsaru végül óva int attól, hogy avatatlan kezek használják a táblát:

„A Ouija táblákról sokan azt hiszik, hogy azok csak egyszerű társasjátékok, de ez nem így van! Ezeket az eszközöket azért hozták létre, hogy általuk kapcsolatba léphessünk az elhunytakkal, illetve kaput nyissanak más világokba. Nem szabad játszadozni, szórakozni velük!”

Ouija-tábla szellem

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend