Madam Koi Koi

Legendák

Egy nigériai legenda Madam Koi Koi-ról, a kegyetlen tanárnőről, aki halála után szellemként kísértette diákjait

A következő nigériai legenda egy Madame Koi Koi nevű egykori tanárnőről szól, aki pályafutása során kegyetlenül bánt a bentlakásos iskola tanulóival, halála után pedig visszatért, hogy szellemként kísértsen tovább.

A történet szerint egy nigériai középiskolában dolgozott egy tanárnő, aki szépségéről és stílusos megjelenéséről volt ismert.

Vörös színű tűsarkújának jellegzetes koppanásai után a tanulók a „Madam Koi Koi” nevet adták neki.

A pletykák szerint azonban a tanárnőnek volt egy kegyetlen oldala is. Rosszul bánt a diákokkal és sokszor alkalmazott velük szemben fizikai- és lelki terrort.

Egy nap, miután az egyik lány tanulót súlyosan bántalmazta, Madam Koi Koi-t elbocsájtották az iskolából. Hazafelé menet a tanárnő halálos balesetet szenvedett, lelke azonban fogadalmat tett, hogy a sírból is visszatér, hogy bosszút álljon volt iskoláján és annak tanulóin.

Madam Koi Koi halálát követően különös eseményék kezdődtek az iskolában. A diákok arról számoltak be, hogy hallani vélték a folyosókon a vörsö tűsarkú jellegzetes hangját. Ezeket a koppanásokat állítólag még manapság is tapasztalják Nigéria különböző iskoláiban, s a diákok ilyenkor úgy érzik, szerencsésebb, ha nem tartózkodnak az intézmény falain belül.

Madam Koi Koi legendájának van egy másik változata is. Ebben szintén egy rosszindulatú tanárnőként jelenik meg, aki örömét leli tanulói szenvedésében. Szadista karakterként írják le, aki pozícióját arra használja fel, hogy a diákokat válogatott kegyetlenségekben részesítse.

A rémült gyerekek bepanaszolják a gonosz nőszemélyt az iskola vezetésénél, az illetékesek azonban nem tesznek semmit, ezért a fiatalok úgy döntenek, hogy maguk szolgáltatnak igazságot.

Mikor elérkezik a sorsdöntő este, lesből rátámadnak Madam Koi Koi-ra, és addig ütlegelik, míg élet van benne. Tettük után azonban pánikba esnek, ezért Koi Koi holttestét egy iskolán kívüli területre viszik, s az egészet úgy állítják be, mintha a tanárnőt rablótámadás érte volna.

Nem sokkal ezután azok a diákok, akik részt vettek Madam Koi Koi meggyilkolásában, egy személy kivételével mind rejtélyes módon eltűnnek. A megmaradt tanuló a bűntudattól gyötörve vallomást tesz az előre kitervelt gyilkosságról, és az őt azóta is félelemben tartó kísértetről.

Szavai azonban süket fülekre találnak, mivel senki nem akarja elhinni történetét.

A bűntudat viszont továbbra is mardossa, ezért egyik este elhatározza, hogy követi a tűsarkú cipő koppanásainak hangját, hátha így kapcsolatba léphet Madam Koi Koi szellemével. Másnap reggel őt is agyonverve találják az utcán, épp úgy, mint az egykori tanárnőt.

A dermesztő események sorozata után az iskolát bezárják, tanulóit pedig más oktatási intézményekben helyezik el.

Madam Koi Koi legendája a mai napig él és virul, így nem csoda, hogy továbbra is hallani ilyen jellegű rémtörténeteket a nigériai diákok körében.

Madam Koi Koi még a filmkészítőket is megihlette, az alábbi rövidfilm az ő történetét meséli el:

Nigéria szellem

Véleményed van a cikkel kapcsolatban? Ne habozz! Írd le Facebook oldalunk kommentszekciójába, kíváncsian várjuk.

Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend