Különös dolggal szembesült egy kínai házaspár, miután nap végén visszatértek otthonukba. – írja a Mirror.
A pár napközben hagyta el wuzhong-i otthonát, és csak estefelé ért haza. Egyik szobájukba belépve igencsak megrémültek, ugyanis annak mennyezetén lábnyomokat találtak.
Liu, a ház tulajdonosa nem érti, mi történhetett, mivel elmondása szerint a lábnyomok korábban még nem voltak ott. Aztán mikor este megjöttek, a plafon úgy nézett ki, mintha sáros csizmával sétáltak volna végig rajta.
A férfi fényképeket is készített, melyeken jól láthatók azok a bizonyos lábnyomok.
Liu elmondta, hogy feleségével az egész éjszakát félelemben töltötték, reggel azonban úgy döntöttek, hogy újból megvizsgálják a szobát, de a lábnyomok még mindig ott voltak.
Liu a Douyin-en, a TikTok kínai megfelelőjén osztotta meg a fotót a következő szöveggel:
„A tudomány tud erre valami magyarázatot adni? Ezek a lábnyomok jelentek meg a plafonon, amikor hazaértünk. Több mint tíz éve újították fel a házunkat, és megerősíthetjük, hogy ezek a nyomok korábban nem voltak ott. Ez nagyon nyugtalanító.”
A férfi bejegyzésére több felhasználó is reagált. Sokan azzal viccelődtek, hogy a házaspár otthonát egy rosszindulatú szellem látogatta meg, a „Peng testvér” nevű felhasználó pedig azt írta, elképzelhető, hogy a lábnyomok már a födém felszerelése előtt ott voltak, s az eddigi „láthatatlan” nyomok most páralecsapódás, vagy füst miatt váltak láthatóvá. Liu azonban meglehetősen szkeptikus volt, és azt írta kizártnak tartja, hogy ez lenne a magyarázat.