A középkori Angliában a tüsszentésről úgy vélték, hogy annak során a lélek megpróbál kimenekülni a testből, ezért valamilyen jókívánsággal (például Isten áldjon!) igyekeztek azt visszatartani. Úgy vélték, hogy a tüsszentés megnyitja a testet a gonosz szellemek előtt.

A Közép-Ázsián, Európán és Közel-Keleten a 14. században végigsoprő fekete halál, a pestis idején jókívánsággal igyekeztek meggyógyítani a tüsszentőt, és megvédeni saját magukat attól, hogy megfertőződjenek. A tüsszentés azonban nem tartozott a fekete járvány, a pestis tünetei közé, igy mindez valószínűtlennek tűnik.

A muzulmánok tüsszentés után a „Hála Istennek” megfelelőjét mondják, máshol pedig az „Egészségedre!” kivánság az elterjedt.

A legkorábbi angol utalás arra, hogy az emberek babonából válaszolnak valamit az elhangzott tüsszentésre, Caxton 1483-as Arany legenda című művében szerepel, melyben egy, az első keresztények között megjelenő fertőző betegség szerepel, mely hirtelen halált okozott, és tüsszentés kísérte. Ez esetben az „Isten áldjon!” kifejezéssel azt kívánták, hogy a halott lelke a mennyországba kerüljön.

Némelyik viktoriánus író szerint egykor úgy vélték, hogy az ember csak egyszer tüsszent, majd meghal, s ennek tulajdonították a tüsszentéskor elhangzó jókívánság eredetét. Idősebb Plinius is hasonló szokásra utal, amikor A természet históriája című művében felveti a kérdest: „Miért mondjuk azt, hogy „Egészségedre!”, mikor valaki tüsszent?”

A világ egyes részein, például Görögországban, ha valaki egyet tüsszent, az azt jelenti, hogy róla beszélnek. Kínában és Japánban a babonát tovább fokozták: egy tüsszentés azt jelenti, hogy valaki valami jót mond a tüsszentőről; a kettő, hogy valaki valami rosszat mond; a három vagy több egymás utáni tüsszentés pedig azt, hogy a tüsszentő náthás lesz (ugye, milyen gyakorlatias?). Ha egymás után háromszor tüsszentünk, sokak szerint szerencsénk lesz.