A dulce-i bázis titkai

1980 körül láttak napvilágot az első hírek arról, hogy a dzsikarilla apacs indián rezervátumban földalatti bázis van.

Paul Bennewitz fizikus Pete Domenici és Paul Gilman washingtoni szenátornak írott levelében beszámolt arról, hogy egy atommeghajtású űrhajó a Monte Archuleta oldalának ütközött.

Project Betá-nak nevezett jelentésében Bennewitz nem csak azt állította, hogy néhány idegen humanoid bázissal rendelkezik Archuleta Mesa közelében, hanem kijelentette, hogy számítógép segítségével közvetlen kommunikációt alakított ki velük.

Nem bízott az idegenekben, és az eltérítések problémája miatt, amiről tudomása volt, a kormánnyal és az idegenekkel szinte paranoiás viszonyba került.

A MUFON 1989-ben, Las Vegas-ban tartott konferenciáján Bill Moore azzal vádolta Bennewitzet, hogy a titkosszolgálat megbízásából félrevezető információkat terjeszt és kijelentette, hogy az egész dulce-i történet úgy, ahogy van, egyszerűen nem igaz. Mindenesetre Walter Baumgartner és Gabe Valdez rendőrügynök elbeszélése nem erre utal: ők látták azoknak az idegeneknek a képeit, akikkel Paul kapcsolatba lépett. A mondatok egy része nyelvtanilag hibás volt. Ki küldött volna hamis híreket Paul komputerébe? És milyen céllal?

Ann West elbeszélése

Ez után lépett a színre Thomas Castello, aki 1941. április 23- án, az Illinois állambeli Gler Ellanban született. Castello történetét barátnője, Ann West tette közzé, minthogy Thomasról 1991-től nem tudni semmit. Castellót a régi autók szeretetének közös hobbyja fűzte Ed West restaurátor szakértőhöz, akivel sok időt töltött együtt. Sok mindenről beszélgettek, többek között a repülő csészealjakról is, így aztán Ed elvitte őt a The Organization nevű kutatócsoporthoz.

1961-ben Castello a légierőnél szolgált a Nevada állambeli Nellis bázison, és felhatalmazása volt arra, hogy betekintsen a szigorúan titkos minősítésű ügyekbe. Aztán áthelyezték Virginiába, ahol először dolgozott földalatti támaszponton, mint a zártláncú biztonsági televíziós rendszer szakértője. Amikor onnan távozott, felhatalmazása TS-IV rangra emelkedett. Közben igen jó barátságba került West lányával, Ann-nel, aki néhány évvel korábban egy igen drámai harmadik típusú találkozás főszereplője volt, amelynek emlékei még akkoriban is nyomasztották. Tom bevezette őt az Organization köreibe, és igen komoly munkába fogtak, melynek során minden lehetséges anyagot összegyűjtöttek az UFO-król.

1971-et írtunk. Castello leszerelt a légierőtől és a Rand Corporationnél helyezkedett el mint biztonsági technikus, top secret minősítése ekkor ULTRA-3 szintű volt. 1977-ben Tomot az új-mexikói Santa Fébe helyezték, ULTRA-7 szintre emelt biztonsági fokozattal. Egy földalatti katonai létesítmény fotórészlegében szolgált, amely igen modern berendezésekkel volt felszerelve.

A videókamerák ellenőrzésével, beállításával és rendszerbe állításával foglalkozott. Fegyvert kellett viselnie és egy-egy különleges alkalommal néhány embert kellett elkísérnie a létesítmény egy Dulce bázisnak nevezett részébe. Őrnagyi rangban szerelt le. Ann 1979-ben találkozott ismét Tommal. Valami aggasztotta. Szeretett volna beszélni róla, de nem lehetett.

Akkor egy összehajtogatott papírt csúsztatott a lány zsebébe, és arra kérte, ne mutassa meg senkinek. Később Ann szétnyitotta a papírlapot: fölül egy nagy fejű, nagy, fekete szemű, kopasz és orr nélküli idegen képe volt felvázolva, alatta pedig egy feje tetején álló háromszög és a Dulce név. A lány rémülten eldobta a cédulát.

Már látta azt a háromszöget, mégpedig Tom katonai egyensapkáján. Egy fordított fekete háromszög volt sötét narancssárga alapon, vízszintes aranysávokkal, amelyek három szektorra osztották. A dulce-i bázis jelképe volt. Vajon ez azt jelentette, hogy a dulce-i bázis területén idegenek vannak?

Tűzpárbaj az alagútban

1979-ben Tom arról számolt be Ann-nek,  hogy néhány hónapja otthagyta a munkáját, mert egy rettenetes tűzpárbaj zajlott le a biztonsági szolgálat magántestőrei és egy, géppuskával felfegyverzett katonai csoport között. Az alagútban majdnem mindenki meghalt, és ő azon töprengett, vajon milyen fedőtörténetet talál ki a kormány arra a sok halottra.

A média megtalálta a megoldást. 1980 februárjában beszámolt róla, hogy egy Los Alamos környéki börtönben lázadás tört ki és a fogvatartottak közül sokan meghaltak. Ez lehetett a fedőtörténet?  Tom számára világos volt, hogy darázsfészekbe nyúlt. Egy szellőzőcsatornán keresztül behatolt a bázisra, fogta a fényképeket és néhány dokumentumot, és egy dobozban elásta őket. Amikor visszament az autójához, már várták a biztonságiak. Elengedték, de attól kezdve szökésben volt, és az OSI és a CIA sokat gyötörte Annt, hogy a nyomára bukkanjon. A két barát legközelebb 1982-ben találkozott. Tom elmondta, a lánynak, hogy folytonosan, menekülve kóborolt az Egyesült Államokban, a kormány egyezséget kötött egy idegen nemzettel, és a földönkívüliek már nagyon régóta tartózkodnak a Földön.

Az idegenektől származó papírokat és lefordított dokumentumokat mutatott neki. Rémisztő dolgokról mesélt, miszerint a feleségét és a gyermekét fogva tartották egy földalatti bázison, és vissza kell adnia a dulce-i dokumentumokat, amelyek az idegenekkel történt összeesküvést bizonyították. Biztos helyen ásták el a dobozt, de Ann nem találta meg. Lódítás? Tudományos-fantasztikus mese? Sokan beszámoltak már arról, hogy ilyen bázisokra vitték őket. Ann elbeszélésére persze nincs bizonyíték. De Tom nem az egyetlen, aki Dulce-ról beszélt. További hárommal is megismerkedtem. Egyikük atomfizikus, jó barátom.

Rémálom csarnok

Az A D.O.E. (Energetikai részleg) irányítása alatt működő dulce-i létesítmény hét földalatti szintet foglal magában, és a Los Alamos-i laboratóriumokkal van összeköttetésben. Az első szinten garázsok, karbantartó műhelyek, fotólaboratóriumok, vízkultúrás növényeket termesztő kertek, a személyzet lakrészei, egy kápolna, a látogatók részére fenntartott szobák, konyha és a biztonsági szolgálat embereinek a garázsa található.

Minden szint rendelkezik belső szállításra szolgáló targoncákkal. A hatodik szinten van a híres lidércnyomások terme, a biztonsági szolgálat, a hadsereg fegyverraktára, és egy kétszáz méter átmérőjű generátor egy kétszintes elektromágneses impulzusokat adó szerkezettel az emberi klónok előállításához.

John Metas látogatása a földalatti bázison

John Metas a michigani egyetemen szerzett diplomát gyógyszertanból, majd az UCLA-n (University of California, Los Angeles) dolgozott a rákkutatási programban, később Las Vegasban egy kereskedelmi tévéhálózatot alapított. 1992- ben támadt az ötlete, hogy dokumentumfilmet készít az UFO-król.

Az első incidens: 1982 szeptemberében Metast felhívta telefonon egy üzletfele az FBI-tól, egy bizonyos Callahan, aki meghívta öt a Cég — a CIA gyakran használja ezt az elnevezést — egyik értekezletére. Amikor megérkezett, Johnt egy bizonyos Tom fogadta (Castello?), aki egy monitorral felszerelt szobába vitte őt, ahol három férfi várt rá. John evett, majd utána elaludt. Amikor felébredt, azt látta, hogy az óra közben megállt, ami egyfajta elveszett időre utalt.

Nem sokkal ezután regressziós hipnózisnak vetette magát alá és hihetetlen dolgokra emlékezett vissza. Miután elaludt, a szobába tizenhárom személy lépett be, mindannyian magas, szőke típusú idegenek voltak, és zöld kezeslábast viseltek. Azután a 18-as, 800-as és 2003-as számokat említette. Az utolsó szám esetleg évszám lehet.

A második incidens: John Metast ismét találkozóra hívják, melynek Időpontja 1992. szeptember 18. Elfogadja a meghívást. Kocsijával követ egy bizonyos Vincentet, akivel felszáll egy nagy szállító repülőgépre. A gép ablakait elsötétítették. John nem hajlandó enni és Vincent, akit a többiek ezredesnek neveznek, azt mondja neki, hogy Arizonába mennek. Miután a gép leszáll, autóval mennek mintegy két mérföldet, amíg egy épülethez érnek.

Egy mágneskártya segítségével beszállnak egy liftbe, amely lefelé Indul. Egy földalatti bázison kötnek ki, és egy szobába mennek, ahol vagy húsz, fehér és kék köpenybe öltözött férfi egy félig letakart fémtárgy körül foglalatoskodik. Vincent egy szomszédos szobába kíséri, és felszólítja, hogy nézze a monitort, ahol különböző, fémből készült repülő szerkezetek darabjainak képei futnak. Azután egy másik lifttel, amelyet egy, a földbe süllyesztett fekete gombbal indítanak, egy nagy udvarra jutnak ki, amelynek közepén egy Jumbo Jetnél is nagyobb repülőgép áll.

Vicent egy tollhoz hasonló vékony tárgyat vesz elő és azt mondja: Készen vagyunk. Abban a pillanatban John egy rettenetes dübörgő hangot hall, amely megsokszorozódva verődik vissza az udvar faláról. A gép egy szempillantás alatt eltűnik, majd megjelenik az égen, ahol egyik helyről a másikra röppenve körkörös manőverekbe kezd, aztán egy pillanat alatt hangtalanul visszatér eredeti helyzetébe. John Metas meg van döbbenve. A kérdéseire nem válaszol senki. További diákat mutatnak neki, amelyen különös alakok, laboratóriumok és repülőgépek láthatók. Később repülőgépen a Luke támaszpontra vitték. Onnan autóval ment Mesáig. és néhány perccel később találkoztam vele a Holiday Innben. Elemzés: John Metas igazat mond.

Nagyon sok részletre emlékszik, nem kötelezték hallgatásra azzal kapcsolatban, ami vele történt, nem irt alá semmiféle titoktartási megállapodást. Talán azért éppen rá esett a választás, mert egy tévécsatorna tulajdonosa, és valakinek érdekében, áll, hogy a történet nyilvánosságot kapjon. Még további találkozók is lesznek. Az biztos, hogy John Metas megközelitőlég 22 ezer légi mérföldet repült keleti irányban és a Blythtól délre, Yumától északra fekvő yumai berepülő bázis határain belül elhelyezkedő létesítménybe vitték Minden leírás, amit adott arra utal, hogy katonai létesítményről van szó.

A yumai tábortól Luke repülővel mintegy tizenöt-tizenhét perc alatt érhető el, ez pedig alátámasztja John becslését. Végkövetkeztetés: Egy további eset után, amely a Wright-Patterson légitámaszpont egyik földalatti kutató létesítményében történt, Metas megszakított velünk minden kapcsolatot. Még mindig szándékában állt elkészíteni a műsort az UFO-król, és okom van feltételezni, hogy valaki lebeszélte róla.

Azóta találkoztam más volt katonákkal is, akik földalatti létesítményekben dolgoztak. Valamennyien megerősítették, hogy ezekre a helyekre mágneskártyával működő liftekkel lehet lejutni. Nincs személyes véleményem Tom Castellóról, John Metasról és a többi bennfentesről, de a földalatti bázisok léteznek és sokkal több van belőlük, mint ahogy az ember gondolná.

Nagyon sok részletre emlékszik, nem kötelezték hallgatásra azzal kapcsolatban, ami vele történt, nem írt alá semmiféle titoktartási megállapodást. Talán azért éppen rá esett a választás, mert egy tévécsatorna tulajdonosa, és valakinek érdekében áll, hogy a történet nyilvánosságot kapjon.

Még további találkozók is lesznek. Az biztos, hogy John Metas megközelítőleg 22 ezer légi mérföldet repült keleti irányban és a Blythtől délre, Yumától északra fekvő yumai berepülő bázis határain belül elhelyezkedő létesítménybe vitték. Minden leírás, amit adott arra utal, hogy katonai létesítményről van szó.

A yumai tábortól Luke repülővel mintegy tizenöt-tizenhét perc alatt érhető el, ez pedig alátámasztja John becslését. Végkövetkeztetés: Egy további eset után, amely a Wright-Patterson légitámaszpont egyik földalatti kutató létesítményében történt, Metas megszakított velünk minden kapcsolatot. Még mindig szándékában állt elkészíteni a műsort az UFO-król, és okom van feltételezni, hogy valaki lebeszélte róla. Azóta találkoztam más volt katonákkal is, akik földalatti létesítményekben dolgoztak. Valamennyien megerősítették, hogy ezekre a helyekre mágneskártyával működő liftekkel lehet lejutni. Nincs személyes véleményem Tom Castellóról, John Metasról és a többi bennfentesről, de a földalatti bázisok léteznek és sokkal több van belőlük, mint ahogy az ember gondolná.

A többi létesítmény

Az egyik első amerikai földalatti létesítményt a pennsylvaniai Raven Rockban hozták létre. A katonák Sito R-nek, vagy D részlegnek hívják. Zöld kőből, az egyik legkeményebb gránitfajtából álló sziklás hegyoldalba vájták. Az építkezés 1950-ben kezdődött és 1953-ban fejeződött be egy három emelet mélységű alagútrendszer kiépítésével.

A komplexum kétszáz méter mélységben található a Raven Rock alatt, és négy kapubejáraton lehet megközelíteni. A hegy minden lehetséges feltételt biztosít ahhoz, hogy a létesítmény túléljen egy katasztrófát: megvannak hozzá a szükséges gépi berendezések, ebédlők, van tornaterem, vegyi anyagoknak ellenálló védőruha, van orvosi ügyelet, fodrász, egy kápolna és a dohányzók számára kijelölt hely.

Hat, ezer kilowattos generátorral rendelkezik és száznyolcvan telefonpóznán harmincöt mérföldnyi vezeték fut. A korára tekintettel valószínűleg nem állja a versenyt az újabban épült földalatti városokkal, mint amilyen például a virginiai Mount Weatherben jött létre. Évek kellettek hozzá, hogy teljesen elkészüljön, mára azonban már olyan, mint egy igazi város, lakásokkal, utcákkal, hálótermekkel, büfékkel és kórházakkal, víztisztítókkal, energiaellátó központtal, irodákkal és egy friss vizű földalatti tóval, amelyet földalatti források táplálnak. És vannak odalent még elektromos autók is…

Az óvóhelyek

1992-ben az újságok hírt adtak róla, hogy a kormány tizennégy millió dollárt költött a Nyugat-Virginiában lévő, óvóhelyül szolgáló bunkerekre, amelyeket egy esetleges nukleáris konfliktusra felkészülve, harminc évig fenntartott a Kongresszus tagjai számára. A Capitol nevű bunkert White Sulphur Springsben, Washingtontól 250 mérföldre építették, nyolcszáz személy számára kialakított lakó- és munkahelyekkel, a Kongresszus és a szenátus számára külön üléstermekkel.

1958-tól kezdve ezt szigorúan titkosan kezelik. Nagyon kevés politikusnak volt tudomása róla. Állítólag épül egy Kaliforniában, Oakville Grade-ben is a kormány számára, ahonnan egy atomtámadás vagy más katasztrófa esetén közvetlen kapcsolatba léphet a Kormány Folytonossági Program (COG) szatellittel, és biztonságos kapcsolatot teremthet a külvilággal is.

Fekete helikopterek szállnak le és távoznak erről a helyről. Vannak további, nem óvóhely céljára kialakított helyek is. A Yucca Mountain Site Characterization Project-et 1993 novemberében avatták fel: innen állítólag tizenégy mérföld hosszúságú alagút indul ki, amelyeket közvetlenül a Yucca hegy alatt vájtak ki, mintegy háromszáz négyzetkiklométer nagyságú területen és földalatti létesítményekben.

A szkeptikusok, akik felteszik a kérdést, hogy hová lett az a hatalmas mennyiségű kitermelt föld, jó, ha tudják, hogy 1972 óta léteznek olyan, Los Alamosban kidolgozott nukleáris energiát használó fúrási módszerek, amelyekkel hihetetlen mélységig, akár harmincezer méterig lehet fúziós fúrásokat végezni. Thomas egy olyan földalatti autópálya kiépítéséről beszélt, amely átszelné egész Amerikát, és villanymotorral hajtott kamionok, gépkocsik és autóbuszok közlekednének rajta, hogy elkerüljék a kipufogógáz összesűrűsödését — és olyan tragédiákat, mint amilyen a közelmúltban a Mont Blanc alagútban történt.

Említett egy másik fajta áru- és utasszállítási lehetőséget is, ami egy hálózat révén valósulna meg, amely ellenőrző ponttal rendelkezne minden államba történő belépésnél. Ez pneumatikus vákuummal működő alagutakban hihetetlen gyorsasággal suhanó vonatokkal történne. Vajon amit Thomas megálmodott, az a tudományos fantasztikum világába tartozik, vagy a valóságból indul ki?

Az elektromágneses meghajtás

Robert Salter és Frank P. Davidson, a MIT-től (Massachussets Institute of Technology) mérnök az ultragyors földalatti szállításra tervezett Planetran rendszerről vitatkozott. A Planetran elektromágneses meghajtású légpárnás vonat, amely nem egészen egy óra alatt szállítaná utasait Amerika egyik végéből a másikba.

A szkeptikusok már egy száz mérföldes alagút ötletét is elvetik, amely két katonai támaszpontot kötne össze, pedig városi mérnökök már olyan hálózatot terveztek, amely az egész kontinensen végighúzódna. A szkeptikusok azonban nem rendelkeznek ennyi képzelőerővel. Rájuk hallgatva soha nem jutottunk volna fel a Holdra, rakétával meg főleg nem. Nem hisznek abban, hogy az idegenek meglátogatnak minket, és nagyon nehezen fogadják el a gondolatot, hogy az E.T.-k régóta jelen vannak bolygónkon. Nem tudjuk bizonyítani, hogy az idegenek vagy a technikájuk jelen van a kormány által épített titkos földalatti bázisokon, de egyre többen állítják, hogy elvitték őket ezekre a bázisokra, és néhányan közülük olyan dolgokról számoltak be, amelyekről tudjuk, hogy valóban léteznek ezekben a földalatti katonai létesítményekben. Talán eljön a nap, amikor a földalatti létesítmények titkára fény derül, de addig ezek a sötét helyek továbbra is misztikus ködbe burkolódznak.

(William Hamilton cikke nyomán)

error:
Share via
Copy link
Powered by Social Snap