Drunvalo Melchizedek – Thoth

thot-majom

Thoth 2000 évre eltávozott, hogy különböző bolygókra látogasson el. Megérkezve az adott bolygóra, ott töltött százegynéhány évet, tanulmányozva az ott élőket és szokásaikat.

Aztán továbbment egy következő bolygóra, míg végül visszatért ide. Megesküdött arra, hogy addig itt marad a Földön, amíg el nem érjük a tudatosságnak egy bizonyos szintjét. Elértük ezt a szintet, így Thoth 1991. május 4-én elhagyta ezt a bolygót.

Thoth legismertebb cselekedete az volt, hogy megismertette a bolygót az írás tudományával. „Írnoknak” hívták Egyiptomban, mert ő volt az, aki teljes terjedelmében megírta ősi történelmünket. Ezért küldték Drunvalot hozzá. A legtöbb információ, amit Drunvalo tud rólunk és a történelmünkről, Thoth-tól származik. Thoth mindig rámutatott arra, hogy nem 100 százalékos pontosságúak az ismeretei, de beszámolói valószínűleg nagyon közel állnak a valóságban történtekhez.

Drunvaló először 1972-ben találkozott Thoth-tal. Alkímiát tanult – hogyan változtatható higany vagy ólom arannyá -, nem pénzcsinálás céljából, hanem hogy megfigyelje a kémiai folyamatokat. Minden kémiai reakciónak van párhuzamos megfelelője valahol, az élet egyik vagy másik szintjén. A kémiát megértve és annak módját, ahogyan az atomok molekulákká egyesülnek, majd ezek a molekulák újabb molekulákat hoznak létre, apró részleteken keresztül válik megfigyelhetővé, hogy a nagyobb folyamatok hogyan zajlanak. Az igazi alkímia elsősorban, tudatossági szintünk Krisztus tudatosságba alakulási folyamatának a megértéséről szól.

Drunvalo egy mesterrel tanulmányozta ezt a rendszert. Egy napon nyitott szemű meditációt végeztek. Egy óra múlva Drunvalo mestere eltűnt a szobából. Két vagy három perc múlva egy teljesen új test öltött formát Drunvalo szeme előtt. Egy alacsony, kb. 150 cm-es, 70 év körüli alak volt. A külseje alapján óegyiptominak tűnt és egyszerű ruhát viselt. Drunvalo különösen a szemeire emlékszik, amelyek olyanok voltak, mint egy újszülötté, nagyon lágy tekintetű, ítéletektől mentes.

Azt mondta Drunvalónak, hogy 3 atom hiányzik az univerzumban, és azt akarja, hogy Drunvalo találja meg. Drunvalo olyan megtapasztaláson esett át amiből megértette, hogy ez mit jelent. Thoth meghajolt, köszönetet mondott és eltűnt. Néhány perccel később az alkímia tanár ismét megjelent, aki mit sem tudott a történtekről, valójában azt gondolta, hogy egész idő alatt ott volt.

Drunvalo akkor még nem tudta, hogy a személy, aki megjelent előtte, Thoth volt és nem is látta őt 1984. november 1-ig. Ebben az időben vette kezdetét a több hónapon keresztül tartó, rendszeres kommunikációjuk.

forrás: eletaszivakben.hu

Drunvalo Melchizedek

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend