Aki már látott karatemestert téglarakásokat, deszkákat, cserepeket vagy betontömböket egyetlen ütéssel széttörni, tanúsíthatja a megfelelően edzett és felkészített emberi testben rejlő halálos erőt.
Amikor például George Dillman amerikai karatemester tíz egymásra helyezett, egyenként 45 kilogramm súlyú jégtömböt tört szét egyszerre, semmi kétséget nem hagyott a mutatvány lényege felől: elég bizonyíték volt erre a szanaszét hulló törmelék.
Nehezebb azonban elhinni, hogy a harcművészetek néhány mestere belső sérüléseket, eszméletvesztést és halált is képes okozni úgy, hogy csak egészen enyhe nyomást fejt ki az áldozat testének egy bizonyos, látszólag veszélytelen pontjára. Ráadásul a hatást órákkal, hetekkel, sőt hónapokkal is lehet késleltetni. Legalábbis ez terjedt el a legendás, dim mak nevű harci művészetről, a „késleltetett halálos érintésről”.
A dim mak rejtélyének nyomában
A dim mak-ról és más legendás, fegyver nélküli fogásokról szóló történetek igazságtartalmának kiderítésére tett kísérletet a küzdősportok egyik nyugati mestere, John F. Gilbey, amelynek során kontinensről kontinensre utazott. Végül 1957-ben Tajvan szigetén találkozott a késleltetett halálos érintés technikájával.
A szigeten egy mester, bizonyos Oh Hszin-jang az ilyen szigorúan őrzött és veszedelmes ismeretek idegeneknek történő átadásakor természetes vonakodás után végül is bemutatót tartott neki. Az emberi kísérleti nyúl Ah Lin nevű fia lett.
Az ütés egy puha, látszólag ártalmatlan érintés volt nem sokkal az áldozat köldöke alatt. A következő három napon át Gilbey közelről figyelte Ah Lint, akinek egészségében látszólag semmiféle változás nem állt be, és életkedve is töretlen maradt. A mester a fiú közelébe sem ment egészen a harmadik nap közepéig. Ekkor azonban éppen időben érkezett, hogy gyógyfüvekből álló orvossággal és masszázs segítségével felélessze a fiút, aki – pontosan úgy, ahogy Oh Hszin-jang megjósolta – hirtelen és minden ok nélkül elvesztette az eszméletét.
Amikor Ah Lin felépült (három hónapig lábadozott, mire teljesen rendbe jött), Gilbey azzal a meggyőződéssel utazott el Tajvanról, hogy ő azon kevés nyugatiak egyike, akiket az a megtiszteltetés ért, hogy szemtanúi lehettek a késleltetett halálos érintésnek.
Annak ellenére, hogy Gilbey maga is mester, a bizonyíték csak anekdota maradt, csakúgy, mint a dim mak-ról szóló beszámolók zöme. Egészen 1980-ig semmilyen, a nyugati laboratóriumi körülményekre akár távolról is hasonlító dolgozat nem jelent meg a témában, és azok a mesterek, akik állítólag a képesség birtokában vannak, megtagadták, hogy akár a legkevésbé hivatalos körülmények között is bemutatót tartsanak.
Következésképpen a késleltetett halálos érintés a „tökéletes gyilkosság” feltételezett eszköze marad, amikor az áldozat ismeretlen okból hal meg, miközben a szimptómák súlyos, megmagyarázhatatlan, mégis halálos betegségre utalnak. Keleten bármely ismert személyiség váratlan halála esetén elterjednek a dim mak segítségével elkövetett orgyilkosságról szóló pletykák. Bruce Lee 1973-ban váratlanul bekövetkezett halála pontosan ezt a hatást váltotta ki.
Dim mak – A tökéletes gyilkosság eszköze
A késleltetett halálos érintésről szóló történetek egész Délkelet-Ázsiában hallhatók, de különösen Kínában, ahol ez a művészet állítólag a Tang-dinasztia (Kr. u. 618-906) idején élte virágkorát.
Bár maga a kifejezés több technikát is takar, az eredeti terminológia hívei szerint a dim mak egyáltalán nem ugyanaz, mint a tieh chang, a „vastenyér” (amikor megkeményítik a tenyeret), vagy a tu wu shou, a „mérgező kéz” (amikor ártalmas anyagokkal kenik be a kezet).
A valódi késleltetett halálos érintés nem egy erőteljes mozdulat – mint például egy karateütés, vagy a kung fu több válfajában megtalálható ostorcsapásszerű ütés – hanem sokkal inkább egy közelről bevitt ütés, amelyben szemmel láthatóan annyi erő sincs, hogy a helye megkéküljön.
A „tiltott művészet” tanulóit mindig figyelmeztetik arra, hogy az áldozat sebezhetősége a hőmérséklettől és a napszaktól is függ. Ez megegyezik azzal a hagyományos keleti elmélettel, miszerint a testben a vérkeringés óránként változik. Egy nyugati karatemester, Alan Lee szerint a keringés 36 fő-, 72 mellék- és 108 kisebb ún „vérkapun” halad át. A szakértő – ismerve a kapuk helyét és azokat az időpontokat, amikor a maximális mennyiségű vér halad át rajtuk – a stratégiai pontokon alkalmazott enyhe nyomással halálos módon megállíthatja a véráramot, például egy vérrög kialakításával.
Ezt a tudást csak évek alatt lehet elsajátítani. Elméletileg amikor egy mester megszerzi ezt a tudást, csökkenteni tudja saját sebezhetőségét azzal, hogy a kritikus időpontokban szabályozza pulzusát.
Dr. John „Biff” Painter amerikai mester szerint a duann mie nevű kínai küzdősport-fogás, vagyis az erekre vagy izmokra bevitt ütés fontos szervek pusztulását okozhatja a vérellátásuk gátlása útján.
Az áldozat először csak enyhe kellemetlenséget érez, de később belehal sérüléseibe, mivel a szóban forgó szerv fokozatosan elhal a vérellátás hiánya miatt.
A dim mak és a chi
Ám néhány szakíró a valódi halálos érintés hatékonyságát inkább az emberi test rejtélyes belső energiájának, a chi-nek tulajdonítja. Ez az energia – kínaiul chi, japánul ki – az alapja számos keleti gyógyítási és harci elvnek, amelyeket az 1960-as évek óta a nyugati kutatók egyre nagyobb érdeklődéssel tanulmányoznak. Ennek egyik ismertebb példája az akupunktúra.
Ez az energia a meridiánokon keresztül 24 órás ciklusokban járja át az emberi testet és táplálja a szerveket. Bár az energia teljesen soha nem fogy ki egyetlen csatornából sem, a nap órájától függően az energiaszintre egyfajta árapály jellemző.
A keleti gyógyítók a betegségeket a chi egyensúly megbomlásának vagy az energia blokkolásának tekintik, és tűszúrással vagy más módszerek segítségével próbálják helyreállítani a harmóniát.
A chi irányítása és az a képesség, amellyel extra energiahullámokat lehet gerjeszteni, lehetővé teszi a harci művészetek mesterei számára, hogy képességeiket túlszárnyaló „mutatványokat” hajtsanak végre.
A harcművészetek számos fajtájában – a magasabb szinteken – szerepelnek olyan gyakorlatok, amelyek a chi áramlásának stimulálását célozzák.
A harcművészetek tanulója a meridiánokon elhelyezkedő 708 pont helyét is megtanulhatja, amelyeken nyomás alkalmazásával fel lehet erősíteni vagy vissza lehet fogni a chi áramlását, hogy ne tudja táplálni a létfontosságú szerveket. Egy ilyen pontra mért ütés eredménye ismét csak egyfajta blokkolás lenne, de ezúttal nem vér, hanem energia hiányában. Eszméletvesztés lépne fel, majd beállna a halál anélkül, hogy bármilyen fizikai nyom maradna, amellyel össze lehetne kötni a halál okát.
A dim mak végrehajtására csak egy magasan képzett mester képes
John Painter szerint 1:10 000-hez annak az esélye, hogy egy avatatlan támadó egészen véletlenül sikeresen végrehajt egy halálos dim mak-ütést. Nem elég csupán ismerni az ütés helyét, valamint elkapni a chi-áramlatot vezérlő menetrendben a megfelelő pillanatot, és pontosan bevinni az ütést.
Az elmélet szerint a támadónak megfelelő mennyiségű belső energiát kell termelnie ilyenkor. Úgy kell megállítania az áldozat chi-áramlatát, hogy az ütés pillanatában saját chi-energiájából bizonyos feszültséget kell átvinnie az ujjain keresztül.
Painter szerint ha az átvitt chi erőssége csekély, akkor az áldozat halála két héttel is kitolódhat, egy erős csapás azonban 12-24 óra alatt is végezhet vele. A gyenge, illetve erősségű ütés részleges elzáródást okoz, ami egyre jobban kiteljesedik, ahogy a chi napi keringése során eléri az érintett pontot, majd a meridián hasonlítani kezd egy eldugult vízvezetékre.
A folyamatot csak a kínai gyógyászatot felső fokon ismerő személy fordíthatja meg, például egy gyakorlott akupunktőr. Bár dr. Painter szerint vannak gyógyíthatatlan dim mak-ütések is: ekkor az áldozat csak annyit tehet, hogy intézkedik a temetése felől.
Sok keleti mélyen hisz a halálos érintés létezésében. Lehetséges, hogy egy embert, aki hisz ebben, meg lehet ölni pusztán azzal a sugallattal, hogy az éppen most kapott ütés halálos?
Az áldozat hite a dim mak hatásában erősen közrejátszott abban a különös történetben, amelyről 1976. február 17-én számolt be a brit sajtó. A Királyi Flottának a hampshire-i Marchwoodban horgonyzó Empire Gull nevű hajóján egy 48 éves kínai szakács halálra késelte egyik öregebb honfitársát, aki megütötte őt.
A rendőrségnek tett vallomása szerint a szakács hitt abban, hogy az ütésben több volt fizikai erőnél – szerinte késleltetett halálos ütés volt. A szakács megjegyezte:
„Ő halt meg elsőnek, én később fogok meghalni”. Vajon betegsége abból a meggyőződésből fakadt, hogy az ütés halálos volt..?
Léteznek olyan mai és szavahihető beszámolók, amelyekben a harcművészet mesterei egyetlenegy téglát törnek egy téglarakásban, úgy, hogy a törött darab felett és alatt lévő téglák épen maradnak.
Az ilyen mutatványok még hihetőbbé teszik azt, hogy az emberi testre be lehet vinni olyan ütést, ami belső sérüléseket okozhat mindenféle külsérelmi nyom nélkül.
John Painter egyszer olyan bemutatót tartott az akupresszúráról szóló egyik előadásán, ami már kezd megfelelni a modern tudományos követelményeknek. A kísérletet elektronikus berendezések segítségével figyelték olyan nézőközönség előtt, amelynek néhány tagja rendelkezett egészségügyi képesítéssel. Az eredmény több szempontból is megdöbbentő volt.
Egy egészséges önként jelentkezőt rákapcsoltak egy a pulzusát, hőmérsékletét, vérnyomását és más fiziológiai tényezőket vizsgáló berendezésre. A teszt alanyát nem informálták a kísérlet valódi céljáról, csak annyit mondtak neki, hogy egy „speciális akupresszúra” hatását akarják megfigyelni. Miután feljegyezték a kezdeti értékeket, Painter közepes erejű ütést vitt be a mellkason lévő hui kui hsueh nevű pontra. Az alany elmondta, hogy nem érez fájdalmat, csak tompának érzi a testét és nehéznek a jobb karját.
A következő fél óra alatt szokatlan szimptómák jelentkeztek, ahogy – dr. Painter elmélete szerint – a chi-áramlat áthaladt az ütés helyén. Tíz percen belül a kísérleti alany hasi fájdalmakat érzett; a következő öt percen belül pedig testhőmérséklete 37 C fokról 37,8 C fokra emelkedett.
További 20 perc múltán pulzusszáma – amely a kísérlet kezdetén 62 volt – vadul ingadozott 50 és 160 között. Az alany mellizmai összeszorultak, erősen verejtékezett és remegtek a végtagjai. Vérnyomása is megemelkedett.
Ekkor dr. Painter úgy ítélte meg, hogy a folyamat veszélyes szakaszba lép, leállította a kísérletet, majd gyógyfüvekből készült orvosság alkalmazásával és az ütés helyéne masszírozásával gyógykezelte a kísérlet résztvevőjét, aki egy órán belül rendbe jött. A nézők elfogadták – bár nem ellenőrizték le -, hogy a dim mak komoly sérüléseket okozhatott volna az alanynak, aki dr. Painter szerint két napon belül meghalt volna.
A szkeptikusok felhozhatnák, hogy a kísérlet során nem zárták ki teljesen azt a lehetőséget, hogy az alany elvárásai vagy a kísérlet vezetőjének sugallatai is szerepet játszhattak az eredményben. Ám a feljegyzett szimptómák túlságosan is szélsőségesnek tűnnek ahhoz, hogy pusztán ezekkel a tényezőkkel magyarázhatók lennének.
Elég nagy a valószínűsége annak, hogy egy ember pulzusa izgalom vagy szuggesztió hatására felgyorsul, azonban az, hogy ugyanezen okokból 50 és 160 között ingadozzon, az már sokkal kevésbé valószínű. ennek ellenére egyetlen elszigetelt kísérlet nem fogja meggyőzni a nyugatiakat hogy a halálos érintés valóban létezik.
Jó lenne, ha laboratóriumban lehetne tanulmányozni néhány dim mak-mestert tudásának bemutatása közben. Sajnos ilyen emberekkel ritkán lehet találkozni. Amikor „lelepleződnek”, mindig megtagadják, hogy megosszák tudásukat másokkal. Painter így foglalja össze:
„Ha nem megfelelő emberek kezébe kerül ez az erő, az úgy néz ki, mint egy majom aknavetővel. Az ilyesféle erő megmérgezi és eltorzítja a valóságot. Éppen ezért akik teljesen birtokában vannak ennek az erőnek, nem beszélnek róla, és ezért van az, hogy a bölcsek közül sokan megbánták ennek a hatalomnak a megszerzését, és tudásukat magukkal vitték a sírba.”
