Minden kornak és civilizációs korszaknak megvan a maga léthelyzete, a maga megtanulandó értelme, amit kizárólag ott és akkor lehet elsajátítani.
Ha hiszünk abban, hogy a lelkek maguk választják mind a helyet, mind az időt amikor és ahol megtestesülnek, akkor abban is hinnünk kell, hogy azért élünk a 21. század elején, egy nyugati civilizáció gyermekeiként, mert ebben a kulturális közegben van valami „keresni valónk”, itt és most kell megtanulnunk magunkról valamit, amit más korokban, más helyeken nem tanulhatnánk meg.
A legújabb kor küszöbén élő nyugati embernek egészen más sorsfeladata van, mint mondjuk a múlt század elején élő generációnak.
Nekünk a befelé fordulást, a spirituális értékek újrafelfedezését kell megtanulnunk, amit a XX. század véráztatta racionalizmusa és a realizmusnak csúfolt materializmus, igyekezett a nyugati ember lelkivilágából kiölni. No ezt nem rosszindulatból, vagy gonoszságból tette, pusztán az anyag valódi megismerésének és felfedezésének mámorában elfelejtett kitekinteni a valóság más dimenziói felé.
A most élő generáció már készen kapja az anyag csodáit, azt a hihetetlen jólétet, amit a gépesített materialista világ az elmúlt emberöltő alatt kiszenvedett magából. Roskadozó áruházak csodabarlangjai, százezer titokzatos gépcsoda varázsa kápráztatja el világba-révedt szemeink nap, mint nap. Mit kell ebben a korban megtanulnunk? És kikkel osztozunk jelen korunk csodavilágán?
Kollektív lélekfejlődés
Mikor lelki életről és a lelkek fejlődéséről beszélünk spirituális aspektusból, hajlamosak vagyunk csak az egyének, és szinte mindig az én magam szintjén gondolkodni. Mintha a világ egyes-egyedül rólam és az én fejlődésemről szólna. Ez a „mágikus szolipszizmusnak” nevezett alapállás, részben lehet hasznos, de egyben nagyon-nagyon félrevezető is.
Hasznos, mert segít velem megértetni, hogy minden ami a világban velem történik, nekem szól, engem tanít, és ezáltal segít azt is megérteni, hogy a világomért első helyen én vagyok a felelős. De félreértve vagy félre értelmezve veszélyes is, mert azt az illúziót táplálja, hogy minden általam és nekem köszönhetően történik a világban körülöttem.
Mintha mindent csak én teremtenék, én hívnék életre. Sok kortárs ezoterikus irodalom ad lehetőséget az ilyen félreértett téveszmék magunkévá tételére. Nem igaz, hogy az ember független, vagy, hogy valaha is független lehet bárkitől vagy bármitől!
Puszta léte egy hatalmas élő organizmus egyetlen sejtjeként létezik: minden ember függ a légnyomástól, a gravitációtól, az éltető gázok megfelelő elegyétől, a növényektől, az elemektől, a Nap melegétől. A független létezés gondolata félreértés, minden ember egy hatalmas egység önálló eleme. Önmagában egész és teljes, de sohasem egyedülálló és független.
Így van ez a lelki dimenzióban is. Minden lélek, egy nagyobb számú lélekcsoporttal együtt haladva éli életét. Ennek nagysága persze mérték és szemlélet kérdése, de egyetlen életöltő alatt nem több 10-15 milliárd egyéni léleknél.
Ez persze hatalmas szám, de pl. a testünket felépítő sejtek számához képest elhanyagolhatóan kicsi. Ez a kollektíva élteti és építi fel bolygónk „tudatát”, az értelmes emberi cselekvés által azt a „pszichés” környezetet, amiben mi emberek tanulunk és fejlődünk.
A bolygónkon élő emberi kollektíva „ össztudomása” határozza meg, hogy egy most születő új ember tudati értelemben mivel találkozik majd az életideje során. Ez a kollektív tudáshalmaz persze folyamatosan változik és alakul, bizonyos idejétmúlt dolgok elvesznek belőle, és bizonyos új dolgok kerülnek bele. A lelkek egymás kollektív eszméi és gondolatai által fejlődnek és teljesednek ki, kollektív erőből építenek vagy döntenek romba új és régi világokat.
Lélekcsaládok
Az ezoterikus világszemlélet szerint, egyetlen lélek sincs soha egyedül. Minden ember egy spirituális értelemben vett családhoz tartozik, amely egy olyan lélekközösséget takar, akik saját elhatározásukból úgy döntenek, együtt haladnak a lelki fejlődés útján.
Ez nem azt jelenti, hogy az adott lelki közösséghez tartozó egyének pontosan ugyan ott tartanak lelki fejlődésükben, azaz mind ugyanazt és ugyanúgy tudják. Sőt, éppen ellenkezőleg! Tanulni egymástól csak a másság és a különbözőség révén lehet. Ezért a lélekcsaládokhoz tartozó egyedek gyakran meglehetősen különböző „fejlettségű” lelkek, eltérő tulajdonságokkal.
Ez magyarázza, hogy miért lehet egyetlen vérrokoni értelemben vett családhoz tartozó emberek közössége olyan különböző! Sokszor nem értjük, hogy hogyan lehetséges, hogy apánk, anyánk, fiúnk, lányunk hogy lehet hozzánk képest oly annyira más – hogy eshet az alma ilyen messzire a fájáról? Ha megértjük, hogy pontosan ez a távolság, az a jelentős különbözőség segít bennünket a lelki fejlődésben azt is megértjük, mit kell megtanulnunk ezekből a másságokból.
Nagyon gyakran egyetlen lélekcsalád valóban földi értelemben is egy családot alkot, de ez nem törvényszerű. Egy lélekcsaládhoz tartozó egyedek más csoportosulásban is egymásra találhatnak, mint amilyen egy szoros baráti társaság.
Fontos megértenünk, egy adott „lélekcsaládhoz” egyáltalán nem biztos, hogy „rokon lelkek” társulnak! Rokon lélek alatt azt értjük, akinek a természete a miénkhez hasonlatos, azaz sokszor ugyanaz az érdeklődése, ugyan olyan dolgokhoz vonzódik, mint én.
Egy földi értelemben vett családban ez a legritkább estben van így. Mint mondtuk, pont az eltérő tulajdonságú emberek csoportosulnak egy családba, mert a tanulási és ezáltal a lelki fejlődés lehetősége így a legnagyobb.
Sokszor pont az ellentétes érdek, az eltérő érdeklődés, a teljesen különböző világlátás ébreszti rá a lelkeket valódi természetükre. Pont a nehézség segít kikristályosítani azt a tiszta akaratot és jó szándékot, amely a valódi önmegvalósításhoz vezet.
Azaz családi kapcsolataink jó részében pontosan olyan lelkekkel találkozunk, akik nagyon mások, mint mi vagyunk, és bármilyen furcsának hangzik, sokszor nagyon meg is nehezítik életünket. Mégis ezen nehézségek legyőzése, feldolgozása segít bennünket fejlődni.
Ha ennek az igazságát megértjük, egészen másként nézünk majd a kibontakozásunkat akadályozó, utunkat nehezítő emberekre. Mert valójában segítő lelki társainkat láthatjuk bennük, akik egy spirituális értelemben vett korábbi megállapodás játékszabályai mentén teszik azt amit tesznek. Értünk.
Rokon lelkek
Persze a lélekcsaládok tagjai nem szükségszerűen csak gáncsoskodó nehéz emberek! Természetesen ott vannak a jótevő rokon lelkek is, akik azért kísérnek életutunkon, hogy segítsék és támogassák fejlődésünket. Az ilyen jótét lelkek személyiségfejlődésünk különböző szakaszaiban mások és mások, és egészen más lélektársi kapcsolatot jelentenek, amely minkét fél lelki fejlődését szolgálja.
Egészen más egy anya-lánya, apa-fia, fiú-lánytestvér, fiú-fiútestvér viszony, mint egy igaz férfi-férfi barátság vagy barátnőség. Más egy szülő-gyerek, férj-feleség, mester-tanítvány viszony. Mindegyik kapcsolatfajtának megvan a maga leckéje, amit belőle meg kell tanulni.
Például az anya-lány, vagy apa-fiú lélektársi kapcsolat leckéje, hogy mindkét fél megtanulja és megtanítsa a másikat a különbözőség és a hasonlatosság helyes mértékére. A gyermek részéről: mit veszek át és mit teszek hozzá ahhoz amit szüleimtől kapok, a szülő részéről: mit engedek el és mit fogadok el, a gyermekemtől aki lehet hatalmasabb és több, mint én vagyok.
A testvéri kapcsolatok mindig a tolerancia, mértékletesség, önzetlenség leckéit rejtik magukba, míg a házastársi kapcsolatok az értékteremtés, belső hitvallás, kölcsönös elköteleződés tanítását. A baráti kapcsolatok a hűség és bajtársiasság, míg a mester-tanítvány viszonyok az engedelmesség, hallgatni tudás, és fejlődés fejezeteit oktatják. Mindegyik lélektársi kapcsolat hasznos és okító, ha készek vagyunk ezek leckéit kitanulni.
A felsorolt lélektársi kapcsolatok mind nagyon erős helyzeteket, lelki együttállást jelölnek. Mondani sem kell, talán a legerősebb a szülő-gyerek kapcsolat, ahol valóban egy élethosszig tartó lelki társkapcsolatról van szó, aminek fókuszában az egymást támogató és segítő kölcsönös viszony áll.
Ebben a kapcsolati rendszerben, ha a lelkek „jól” fejlődnek, felismerik a szokványos szerepek relatív voltát, és a változás, változtatás szükségességét, hiszen idővel a gyermekekből szülő, a szülőkből ismét támogatandó gyermekek lesznek.
Ha a lelkek „rosszul” fejlődnek akkor a szerepük, ál-arcként az arcukra fagy. Így látni idős embereket, akik még mindig a gyermekeiket akarják nevelni, gondozni, félreértve identitásuk valódi alapját, és így látni idős gyermek-emberek tömegeit, akik infantilis gondatlansággal lázadnak minden külső kontroll és helyzet ellen.
Az igazság az, hogy a lelkek időtlen entitások. Rokoni szerepeket azért vállalnak, hogy egymás által megtanulják milyen adni és kapni, milyen áldozatot vállalni és áldozatot elfogadni. Az indiai hindu filozófia tanítása szerint a szerepek folyamatosan változnak és cserélődnek.
Ahogy a lelkek életről-életre vándorolnak és újabb és újabb testet öltenek, úgy cserélnek szerepet is. Aki egyik életünkben az anyánk volt, a következő életünkben lányunk, vagy éppen testvérünk lesz. Nem a szerep számít, hanem a lelki kapcsolat ami ezáltal kiépül, megerősödik, letisztul.
Lélek társaink
Ahogy a szerepek mögé látunk, és ahogy felismerjük időtlen lényünk valódi természetét, úgy kerülünk közelebb valódi önmagunkhoz. Úgy ismerünk rá arra, hogy minden külső szereptől függetlenül milyenek is vagyunk valójában.
Csak ilyenkor ismerjük meg valódi „rokonainkat”, akik csak a legritkább esetben vérrokonaink is egyben – bár erre is van példa. Természetesen egyedfejlődésünk korai szakaszában „rokon lelkek” vagyunk anyánkkal, szüleinkkel, hiszen nagyon erős pszichológiai függőségben állunk velük.
Egy ember nagyon sokáig szülei pszichés lenyomatait viseli magán, csak később válik le róluk és eszmél saját valódi egyéni öntudatára. Persze olyan ember is van, aki valamilyen elakadás miatt soha nem is jut el az autonóm lelki élet szintjére. Sokszor azért nem, mert a hagyomány, a neveltetés, az igazodás lelki kényszere megakadályozza ebben.
Amikor egy lélek mégis önmagára ismer, akkor már tudja kiket rendelt önmagához társként. Kik azok, aki valóban, vele szövetségben, érte és nem ellene dolgoznak szellemi felszabadulásáért, lelki fejlődéséért.
És Isten ments, hogy itt bárki is valamiféle vallási vagy spirituális közösségre gondoljon. A lelki társak közössége, a kerületi bélyeggyűjtő szakkörtől, a nemzetközi GO szövetségig bármi lehet!
A lényeg a lelki rokonságban, a kölcsönös érdeklődésben és a közös tettvágyban keresendő. Ugyanis a lelki rokonok, ha végre megtalálják egymást, minden esetben azért jönnek össze, hogy valamit létrehozzanak, megjelenítsenek a világban!
Egyéni lélekközösségek világjátéka
A világ valójában az önmegvalósító lelkek színtere. Kollektívába csoportosuló lélekközösségek folyamatosan változó játéka. A játék mindig változatos és izgalmas, mert újabb és újabb közösségek kapcsolódnak bele a maguk hozadékával.
Az egyes mikrocsoportok erőfeszítései, pedig egy nagyobb idő és távlat szemében pedig mind-mind összeadódnak egyetlen hatalmas áramlattá, amely együttes erővel sodor és visz minden lelket az adott korszellem hajóján egyre és egyre tovább. És jó tudni azt is, hogy ez az utazás nem öncélú és remélhetőleg nem is végtelen.
A lelkek, ha bejárták a hét tenger minden vidékét és megtanultak mindent, amit ezen a világon meg lehet tanulni, tovább léphetnek magasabb világok magasabb emberfeletti tanulságai felé. Együtt mindnyájan.
forrás: Tarr Bence László / tarrdaniel.com
