Ezotéria

Csodatévő energia – a hadó

A nagy vallási vezetők, mint Mózes, Jézus, Mohammed vagy Buddha – mind nagyon erős hadóval rendelkeztek. De nemcsak az emberek, hanem a tárgyak is feltöltődnek pozitív vagy negatív energiával.

S ha valakiben kevés ez az életenergia, a környezetében lévő elektromos tárgyak azzal jelzik ezt, hogy sorra elromlanak.

A hadó japán szó. Már évszázadok óta ismerik, használják, de az elmúlt néhány évtizedben egyre gyakrabban bukkan fel filozófiai, kvantumfizikai és egyéb tudományos szövegekben is.

Masaru Emoto a fagyott vízkristályokra gyakorolt hatását tanulmányozza. A hadó jelentése ugyanis ,,hullámmozgás”, vagy ,,rezgés”. A kinaiak csí-nek nevezik. Mi azt mondanánk rá: életenergia.

Nem más, mint a mindenütt jelen lévő életerő, amit ügyesen felhasználva gazdagabbá, szebbé, jobbá teheted az életed. Nem azonos az aurával, de való igaz, hogy hasonlít rá, hiszen az aurád szintén az emberekből fakad és bizonyos információkat lehet megtudni belőle.

Ugyanakkor az aura lágy, és soha nem hagyja el a test közvetlen környezetét, a hadó ellenben erős, és folyamatosan aktív mozgást végez.

Az auránkat nem sugározhatjuk ki, nem küldhetjük el valahová tudatosan, ám aki megérti a hadó használatának módját, az képes ezzel az életenergiával másokra hatni, sőt tárgyakat is megváltoztatni.

Már a kezdők is képesek érzékelni az embertársaikból, illetve egyes tárgyakból és a környezetükből hadó formájában áradó üzeneteket, a mesterek pedig már a fizikai tárgyak szerkezetét is képesek megváltoztatni ezzel az életenergiával.

Toyoko Matsuzaki hadómester – akitől munkálkodása során rengeteg Japánban és Tajvanon élő ember kért segítséget, és munkásságát már nemzetközi szinten is elismerik – néhány éve magyarul is megjelent könyvében megpróbálja bevezetni olvasóit a hadó gyógyító erejének titkaiba.

A hadó olyan energia, ami szemmel nem látható, de dinamikus természetének köszönhetően folyton változtatja megjelenési formáját.

A boldog, jó kedélyű emberek kellemes, könnyű hadót árasztanak, olyan érzés ez, mintha tiszta oxigént lélegeznénk be.

A szomorú és beteg emberekből ellenben nehéz hadó árad – ez néha olyan súlyos, hogy muszáj távol tartani őket.

A dühös emberből úgy áramlik ki ez az energia, akár a gőz a vízforralóból: szemmel látható, hogyan veszítik el minden erejüket, miután kiadták magukból a dühüket.

Ilyenkor életenergia szabadul fel, ezért érdemes befogadni és felhasználni ezt a kiáramló hadót. Minél több ilyen energiát fogadunk magunkba, annál energikusabbá válunk .

Mivel a hadó mindenütt jelen van, szinte bármi szolgálhat a forrásául, és a kibocsátott hadó épp olyan sokféle lehet, mint az egyes források.

A jó fizikai és mentális egészségnek örvendő emberek általában erős életenergiát, hadót bocsátanak ki, ezzel szemben a betegek csak keveset képesek előállítani – olyan, mintha az ő ,,áramköreik” gyengébbek lennének, vagy nem áramlana bennük az energia, és ennek következtében gyengébb a testük is. Ám ha kezdetben esetleg nem is rendelkezünk túlzottan sok hadóenergiával, a gyakorlás révén egyre többre lehet majd szert tenni.

A halottak is árasztanak magukból egyfajta hadót: ezzel ,,kommunikálnak” az élőkkel. Aki ,,fogja” ezt az üzenetet, azon enyhe borzongás fut át, libabőrös lesz a karja, úgy érzi, valami hideg fuvallat éri, és minden ok nélkül sírva fakad.

A nagy vallási vezetők, mint Mózes, Jézus, Mohammed vagy Buddha – mind nagyon erős hadóval rendelkeztek, és mert tökéletesen értették ennek az energiának a mibenlétét, működését, képesek voltak ,,csodákat” véghezvinni.

De nemcsak az emberek, hanem a növények is sugározzák magukból az életerőt. A kis növényekből csak gyenge, a nagy és idős fákból erős hadó árad. Az erdőkben bőséges hadó-forrás található, a nagy fákból sugárzó energia gyógyító erejű.

A tárgyak, ékszerek átveszik ezeket az energiákat. Nemcsak a jót, hanem a rosszat is. A negatív energiával rendelkező tárgyakra mondjuk, hogy „el vannak átkozva”

Hasonló, többek által tapasztalt jelenség, hogy a számítógépek és egyéb elektromos készülékek meghibásodnak, ha a tulajdonosuk kimerült vagy megbetegszik. Ezek a berendezések fogékonyak az őket használó emberek hadójára, áramköreik pedig magukba szívják a betegséget, és ha telítődnek, könnyen elromolhatnak.

Akinek a környezetében gyakran elromlanak az elektromos készülékek, annak ajánlatos bejelentkeznie az orvoshoz egy alapos kivizsgálásra.

Ha egy fontos tárgyunk eltűnik vagy tönkremegy, esetleg valami szokatlan dolog történik vele, az is valamiféle jel lehet, ami mindig az élet fordulópontjára, változására utal. Sokszor fel sem ismerjük, amíg az adott változás be nem következik. A hadó kitágítja az érzékelés kapuit, erősíti a látnoki képességet, de sok esetben gyógyít is. A kézrátétel alapja ugyancsak ez az életenergia, ahogy az ,,áldást” osztók széttárt karjából is éltető hadó árad.

A legegyszerűbben úgy részesülhetünk jó hadóban, ha kimegyünk a természetbe: teszünk egy sétát az erdőben, tábort verünk egy tiszta vizű patak partján, vagy lemegyünk a tengerpartra. Ám mivel ez a tiszta hadó csak időlegesen marad velünk, arra kell törekedni, hogy a lehető leggyakrabban lépjünk kapcsolatba a természettel.

Ha nagyvárosban élsz és nincs időd arra, hogy rendszeresen kilátogass a természetbe, vagy szeretnél folyton jó hadót befogadni, akkor tarts minél több növényt az otthonodban.

Minden növény jó hadót sugároz, és minél vastagabb a szára vagy törzse, annál erősebb az általa kibocsátott energia. A szoba padlóját érdemes fával borítani, mert a fa mindig kellemes és erős hadó-energiát áraszt. Ha teheted, a falakat is burkold fával. A negatív energiát árasztó tárgyaktól érdemes megszabadulni.

energia
Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend