A Bermuda-háromszög alig néhány tízezer négyzetkilométernyi területén több rejtélyes esemény történt, mint a világ más tájain együttvéve.
A Bermuda-háromszög statisztikája félelmetes számadatokat tartalmaz: több tucat repülőgép, sok száz vízi jármű – a törékeny vitorlástól a húszezer tonnás teherhajóig – és közel ezer ember tűnt el a térségben.
Egy holttestet se találtak meg és a szerencsétlenül járt hajók vagy repülőgépek roncsait sem.
A Bermuda-háromszög elhelyezkedése
A Bermuda-háromszög a Bermuda-szigetektől délnyugat felé egészen Dél-Floridáig tart, onnan kelet felé addig a pontig, amely körülbelül a Bermudákkal és Puerto Ricóval egy magasságban fekszik a nyugati hosszúság hatvanötödik fokán; onnan pedig vissza a Bermudákhoz.
A Bermuda-háromszög nevének eredete
A Bermuda-háromszög akkor kapta nevét, amikor 1945. december 5-én az amerikai tengerészet hat repülőgépe legénységével együtt eltűnt. Az első öt repülőgép, amely nyilvánvalóan egyszerre járt szerencsétlenül, rutinszerű gyakorlórepülésen volt.
Repülési programjuk egy háromszög volt: a floridai Fort Lauderdale-i tengerészeti támaszpontról 160 mérföldet kelet felé, 40 mérföldet észak felé, és utána délnyugati irányban vissza a támaszpontra.
A területet, amely fölött átrepültek, korábban, „Ördög-háromszög”, „Halál-háromszög”, „Szellemtenger” vagy az „Atlanti-óceán temetője” néven emlegették.
A Bermuda-szigetek lettek a névadók, mivel észrevették, hogy a Fort Lauderdale-ről kiinduló repülő-útvonal legmagasabb pontja a Bermudák magasságában fekszik, és részben azért is, mert úgy látszott, hogy a Bermudák a legészakibb pontja annak a területnek, ahol 1945 előtt és után különös körülmények között hajók és repülőgépek tűntek el.
Már Kolumbusz Kristóf is megtapasztalta a Bermuda-háromszög különös jelenségeit
A Bermuda-háromszög a Nyugat-Indiák európaiak által történt felfedezése óta ismert veszélyzóna. Már a spanyol hajóskapitányok – s persze maga Kolumbusz – beszámolóiból kitűnik, hogy a Bermuda-háromszögben – főként annak nyugati részén – szokatlan elektromágneses vagy egyéb erők hatottak.
Kolumbusz első útja alkalmával, nem sokkal partot érés előtt ízelítőt kapott a rejtelmekből: előbb a víz világított a Bahamák tájékán, aztán feltűnt ama bizonyos tűzgolyó, mely zászlóshajója körül röpködött, mielőtt a tenger alá bukott volna.
A régóta lázadozó legénység lelkesedése még inkább megcsappant, mert az iránytűk is megbolondultak: a kormányosok legnagyobb bosszúságára össze-vissza forogtak.
Kolumbusz további tapasztalatai az akkortájt még névtelen Bermuda-háromszögben mintegy megelőlegezték azokat a későbbi eseményeket, melyeknek a zóna baljós hírét „köszönheti”.
1494 szeptemberében Hispaniola (Haiti-Santo Domingo) partjai közelében tengeri szörnyet látott. Ezt, a korban szokásos hiedelmek rabjaként, vihar előjelének vélte, s lehorgonyzott hajóival.
1494 júniusában egy hirtelen támadt forgószél három hajóját süllyesztette el úgy, hogy „háromszor vagy négyszer megforgatta őket… ám a tenger tükörsima maradt közben…”
1502 májusában, egy újabb expedíció alkalmával Kolumbusz ismét vihart sejtett (nem tudni, megint egy tengeri szörny figyelmeztette-e), ezért engedélyt kért Hispaniola kormányzójától, hogy hajóival lehorgonyozhasson Santo Domingo védett öblében. Ugyanekkor figyelmeztette Boabdilla kormányzót: ne engedje a harminc gályából álló kincsszállító flottát kifutni Spanyolország felé.
A kormányzó ügyet sem vetett rá – ennek következtében a flotta huszonhat gályával lett szegényebb. A hirtelen támadt vihar, mely a tenger fenekére küldte őket, a túlélők szerint éppen olyan volt, mint egy ütközet „akárha sortüzek dördültek volna; a levegő puskaporbűzzel volt terhes…”
Az egyetlen hajó, mely Spanyolországig jutott Kolumbusz szerencséjére vagy balszerencséjére – épp az admirális kincseit szállító gálya volt. E véletlen nem szült jó vért az udvarnál. Hat hónappal később újabb, tizenhét gályából álló kincsesflotta veszett oda egy viharban, melyet alighanem szélsőséges mágneses anomália okozott.
A baljós Bermuda-sziget
A Bermuda-háromszög északi csücskében található a Bermuda-sziget, melyet 1515-ben fedeztek fel, s mely bizonyos járművek megmagyarázhatatlan eltűnése miatt csakhamar baljós hírnévre tett szert.
A feljegyzett legkorábbi incidens annak a csónaknak az esete, melyet a partok közelében szerencsétlenül járt, az új amerikai kolóniák felé tartó Sea Venture túlélői indítottak útnak 1609-ben. A csónaknak és hétfős személyzetének nyoma veszett, a parton rekedtek soha többé nem hallottak felőlük.
Végül hajót építettek, és elhagyták Bermudát, melyet „átkozott hely”-ként említenek — a mai ember eltérő nézeteket vall e kellemes szigettel kapcsolatban. Shakespeare, aki ekkortájt írta színműveit, hallhatott egyet s mást a Bermuda-háromszögről korának tengerészeitől —A Vihar című darabjában ugyanis (I. felvonás, II. szín; Babits Mihály fordítása) Ariel így beszél:
„…ott a mély
Zugban, hol harmatért felrázva küldtél
Egy éjjel engem a zajló Bermudákhoz…”
A Bermuda-háromszög rejtélye bonyolódik
Noha az 1970-es éveket megelőzőleg a Bermuda-háromszögre vonatkozó információk szánni valóan szórványosak voltak, a rejtélyről néhányan már jó ideje tudtak. Polgári és katonai pilótákról, polgári és katonai vízi járművek matrózairól, halászokról, újságírókról, kutatókról van szó.
A közvéleményhez is eljutott egy s más abból a térségből, melyet északról a Bermuda-szigetcsoport, nyugatról Florida, keletről pedig egy, a nyugati hosszúság 40. fokának közelébe eső pont határol.
Az említett személyek többségé — főként azok, akik áthajóztak vagy átrepültek a terület felett teljes hallgatásba burkolódzott, vagy csupán jelentéktelen apróságokat említett a Bermuda-háromszögben zajló eseményekkel kapcsolatban.
Jórészt félelmükben hallgattak — tartottak attól, hogy szavuk a hitelét veszti, vagy hogy köznevetség tárgyává válnak. Néhányan oda lyukadtak ki, hogy a történtekről beszélni balszerencsét hoz.
A területtel kapcsolatban, ahonnét már akkortájt (s mind a mai napig) legénységükkel, utasaikkal együtt tűnnek el — rendszerint jó időjárási, látási viszonyok közt — nyomtalanul hajók és repülőgépek, egyre szaporodtak a jelentések.
Az incidensek azonban csupán napilapokban, pársoros cikkek erejéig kaptak nyilvánosságot, netán könyvekben tünedeztek fel, hogy felcsigázzák az olvasók kíváncsiságát. Az információk egytől egyig érdekesek, ugyanakkor azonban fenyegetőek is: itt, a Bermudák, Florida és a nyugati hosszúság 40. foka közé eső, nagyjában-egészében háromszögbe írható területen számos hajó és repülőgép tűnt el az elmúlt harminc esztendő folyamán.
Igazából fogalmunk sincs, mi történt velük – túlélőket, roncsokat egyetlenegyszer sem sikerült fellelni. A közelben tartózkodó járművek utasai arról számolnak be, hogy a hajók, repülők kis területre korlátozódó, időnként fénylő ködképződménybe kerültek,- s nem kerültek elő soha többé.
Kisebb és nagyobb hajók – egyiken-másikon háromszáz ember szolgált – tűntek el, mintha sosem lettek volna. Polgári, katonai és szállítógépeknek veszett nyomuk leszállás közben.
Nyomtalanul eltűnt repülőgépek
A British South American Airlines egymaga három gépet veszített. Kettő a Bermuda-háromszögben tűnt el, miután rutinszerű rádiójelentést adott, a harmadik áthaladt már a veszélyes zónán, elmosódott vészjelet továbbított, azután elnémult — mindörökre.
A haditengerészet és a légierő gyakorlott pilótái által irányított gépek derült időben szívódtak fel anélkül, hogy SOS vagy „Mayday” (Vészhelyzet) jelzést továbbítottak volna.
Egy emlékezetes esetben, 1945 decemberében egész kötelékre való bombázó veszett oda egy gyakorlórepülés során. A floridai Fort Lauderdale támaszpont repülésirányítói hallották a pilóták szavait, azok azonban nem hallották őket.
A gépekben megbolondultak az iránytűk, a csűrőlapok és a radarberendezések működésképtelenné váltak; a pilóták összezavarodtak, nem tudták, merre járnak, említést tettek fehér vízről, a tenger pedig, mint mondották, „nem úgy néz ki, ahogy kéne”.
A felkutatásukra küldött mentőrepülőgép is eltűnt nem sokkal azután, hogy belépett a kérdéses körzetbe.
A rejtélyt csak bonyolítja, hogy
az eltűnések zöme nem hozható kapcsolatba semmiféle viharral, hurrikánnal — az incidensek döntő többsége jó időben történt.
Tudvalévő továbbá, hogy a katasztrófa színhelyén mindig marad valami — legyen az törmelék, fából való vagy épp felfújható mentőcsónak, netán olajfolt. Ám, noha az eltűnések színhelyét minden esetben tüzetesen átvizsgálták, ilyesmit sosem találtak.
A repülőgépek némelyike által közvetlenül az eltűnés előtt továbbított rádióüzenet sosem fedi fel a baj okát, a gép zavartalanul repül, aztán egyszerre mintha valami elragadná — mintha hirtelen támadt örvény rántaná a tenger alá, mintha megsemmisítené valamely titokzatos erő.
Bármi okozza is az eltűnéseket, a számok megdöbbentőek. Miután fellebbent a titok fátyla, s az újabb esetek mellett régebbiek is nyilvánosságra kerültek, nyilvánvalóvá vált, hogy a becslés, miszerint a Bermuda-háromszögben szögben eddig száz hajónak és repülőgépnek, s vagy ezer embernek veszett nyoma, korántsem pontos ha kétszer ennyivel számolnánk, bizony közelebb járnánk az igazsághoz.
Szemtanúk a fegyveres erők kötelékéből
Charles Berlitz 1974-ben megjelent műve, a Bermuda-háromszög jókora visszhangot keltett. A szerzőhöz meglepően sok levél érkezett az olvasóktól, ám ezekben, a szokásostól eltérő módon nem további információkat kértek, nem pusztán előadásait, cikkeit vagy könyvét kommentálták.
A legnagyobb számban olyanok hallattak magukról, akik személyesen tapasztaltak valamiféle rendellenességet a Bermuda-háromszögben, feletteseik vagy feljebbvalóik azonban arra intették őket, ne hozzák nyilvánosságra észleléseiket. A fegyveres erők kötelékéből azóta kiváltak formaszövege valahogy így hangzott:
„A szolgálat ideje alatt ez és ez történt velem (a hajómmal, a repülőgépemmel). A parancsnoktól azt az utasítást kaptuk, hogy ne említsük senkinek, míg a vizsgálat le nem zárul. Sosem értesültünk arról, milyen eredménnyel járt a vizsgálat. Eddig nem említettem senkinek a dolgot, de most, hogy már nem tartozom a Haditengerészet (a Légierő, a Parti Őrség, a kereskedelmi flotta) kötelékébe, s hallottam az ügyről a műsorukban (olvastam róla a lapokban, megvettem a Berlitz-könyvet); úgy éreztem, másoknak is meg kell tudniuk…”
Ilyen és ehhez hasonló tartalmú levelek érkeztek az Egyesült Államok Haditengerészetének és Légierejének volt katonáitól, de a tengerentúlról, a Kanadai Királyi Légierő, a Brit Királyi Légierő, a Királyi Haditengerészet egykori katonáitól, sőt számos nemzet kereskedelmi flottájának matrózaitól, tisztjeitől is.
A jelentkezők beszámolójuk írásakor a világ legkülönbözőbb zugaiban éltek, de soha nem felejtették el a Bermuda-háromszögben történt szokatlan, megmagyarázhatatlan eseményeket.
Beszámolók jöttek légitársaságok pilótáitól, hajóskapitányoktól, matrózoktól, egykori utasoktól. Újra és újra megemlítették, hogy a történtekről jelentések készültek, majd kézen-közön „elkallódtak”, s nyilvánvalóvá vált, hogy ha valaki efféle jelentést nyújt be, annak — vérlázító, ám sajnos minden bizonnyal igaz — káderlapja látja kárát.
Személyes beszélgetések alkalmával többen is beszámoltak arról, hogy ugyan láttak ugyan egyet s mást, de nem tettek említést a dologról jelentésükben, hisz feladatuk végrehajtását nem akadályozta, s amúgy sem akarták magukra irányítani feljebbvalóik figyelmét olyan beszámolókkal, melyek nyomán képzelgéssel vagy lódítással vádolták volna őket.
„Hivatalosan meg sem történt”
Az említett testületek volt tagjainak elbeszéléseiben majd mindig utalás történik a hajónaplóra. Mivel az útvonal változásokat, nemkülönben a rendkívüli eseményeket be kell jegyezni e naplóba, mint mondják, megesett, hogy a napló egyes lapjait eltávolították, s azokat sem kérésre, sem parancsra nem juttatták vissza — az incidens ezek után hivatalosan mintha meg sem történt volna.
A tengerészeti és légi felderítővállalkozásoknak sikerességük érdekében titkosnak kell lenniük, ez még elfogadható. Az azonban, hogy az e térségből származó jelentések jó részét cenzúrázza, vagy egyenesen letagadják, már felvett bizonyos kérdéseket.
Az egyik: vajon azért van-e szükség a jelenségekkel kapcsolatban diszkrécióra, mert a terület különös stratégiai fontossággal bír — vagy azért, mert
a történtekre nincs magyarázat?
Remekül illusztrálja a fentieket az az esemény, melynek az U.S DLG-27 jelzésű, irányítható rakétákkal felszerelt romboló legénysége vált szemtanújává 1969 októberének utolsó napjaiban. A következőkben Robert P. Reilly szavait idézzük, aki akkor harmadosztályú tisztesként szolgált, s a hajó radarfelderítési részlegén dolgozott.
„1969 októberének vége felé történt. Egy guantanamói manőverről tartottunk hazafelé. Kubától északra haladtunk. A legénység zöme nem tudta, hol jár épp a hajó, én azonban a navigációnál dolgoztam, így hát tudtam, és azt is, hogy a Bermuda-háromszögben vagyunk. Nem emlékszem a napjára, de az órára igen — éjjel fél tizenkettőkor kezdődött. A poszton voltam — két ilyen poszt van a híd két oldalán; az enyém harminclábnyira lehetett a Harcirányító Információs Központtól.
Akkor jöttem rá, hogy valami nem stimmel, mikor valaki átszólt: a tatbaloldali őr látott valamit, aztán elájult. Aztán jelentkezett még valaki: „Van valami a radaron? Mert van valami szarság odakint, az ziher!” Kimentünk megnézni, mi az… Nehéz leírni. Olyan volt, mintha a hold emelkedett volna a látóhatár fölé, csak ez… ez a micsoda ezerszer nagyobbnak tűnt. Napfelkelte, csak épp fény nélkül. Világított persze, de nem sugárzott. Egyre nagyobb, egyre rémisztőbb lett.”
Kérdések és válaszok
-Milyen messze volt?
-A horizonton bukkant fel, tizenegy, legfeljebb tizenöt mérföldnyire. Tatbaloldalt tűnt fel, aztán valahogy elénk került. Jó negyed órán át növekedett.
-Mire gondolt, mi tehet?
-Olyan volt, mint egy atomvillanás, de a helyén maradt, és egyre nőtt. Ha atomvillanás lett volna, érzékeli a radarunk, melynek hatótávolsága a 300 mérföldet is meghaladta.
– Látta a kapitány is?
-Szóltak neki. Aztán az első tiszt fordulást rendelt el. Talán ő is azt hitte, bomba volt. Tudja, mi a szabványmanőver: „A segged mutasd a robbanásnak!”
– Hányan látták? Fényképezett valaki?
– Hetvenen, talán százan láttuk. A legtöbben aludtak. Aludtam volna én is, ha nem rendelnek őrségbe. Eleinte úgy le voltunk döbbenve, hogy nem is gondoltunk a fényképezésre. Páran aztán rohanni kezdtek a gépükért, de elkéstek. Tudja, a fedélzeten senkinél nincs éjnek idején fényképezőgép…
-Hol volt az igazi hold?
– Az égen. Derült éjszaka volt. Amit láttunk, nem a hold volt – ez halálbiztos!
-Készült jelentés a dologról?
– Persze. Bevezették a hajónaplóba. Be kell vezetni minden irányváltoztatást. Mikor Norfolkba értünk, feljött pár tiszt, és elvitte a naplót. Csak az irányváltoztatás volt benne, semmi más. Gondolom, az ügyeletesnek volt egy másik naplója, abba bevezette azt is, miért kellett irányt változtatnunk.
– Szóba került még a dolog?
-Naná! Másnap továbbmentünk Norfolk felé. Mindenki az éjszaka történtekről beszélt. Aztán a kapitány összehívta a társaságot, és azt mondta, ne említsük a dolgot senkinek. Úgyhogy többet nem emlegettük. De biztos vagyok benne, fekszik valahol egy jelentés arról, amit megfigyeltünk…”
A beszámolóból kiderül, hogyan viselkednek ilyen helyzetben a jól képzett tengerészek, s hogy mennyire bíznak egyesek a hivatalos út járhatóságában — sejthető, milyen sors várt a hasonló incidensekről készült jelentésekre. Ha egy jelentés túlságosan valószerűtlenül hangzik, ha nem illeszkedik a hivatalos állásponthoz, egyszerűen félrerakják azzal, hogy a történtek vizsgálatot kívánnak, azután ismét iktatják.
[box type=”shadow” align=”” class=”” width=””]
Nevezetes eltűnések
A Mary Celeste, amelyet 1872 novemberében találtak meg az Azori-szigetektől északra, kifeszített vitorlákkal, de személyzet nélkül. Ez a vitorlás kiérdemelte „a tengerhajózás legrejtélyesebb hajója” címet.
Az M. S. Marine Sulphur Queen; 39 fős legénységű, 129 méter hosszú romboló; 1963. február 2-án Dry Tortugas mellett eltűnt. Egy úszómellényen kívül, melyet a 15 mérföldre délre lévő Key West mellett ringatott a tenger, egyetlen nyomot sem találtak.
Az 1918 márciusában eltűnt U. S. S. Cyclops, az USA teherszállítója. A 152 méter hosszú szénszállító hajón 309 személy tartózkodott, amikor örökre nyoma veszett. A szerencsétlenség körzetében az eltűnés időpontjában nem voltak ellenséges tengeralattjárók.
A szintén Cyclops nevű, mangánércet szállító brit hajó, a második világháború alatt az Atlanti-óceán északi részén tűnt el. A közelben itt sem voltak ellenséges tengeralattjárók.
TBM Avenger gépek. 1945. december 5-én egy Flight 19 fedőnevű gyakorlórepülés során öt ilyen gép tűnt el, öt tiszttel és 9 főnyi személyzettel a fedélzetén. Az intenzív keresés ellenére a személyzetnek és a gépeknek semmi nyomát nem találták.
Egy Martin Mariner hidroplán. Ugyanolyan típusú, mint az, amely a Flight 19 kutatása közben – 13 fővel a fedélzetén – szintén eltűnt.
C-119. Egy ilyen típusú repülőgép 1965 júniusában 10 fővel a fedélzetén a Bahamákon levő Grand Turktól 100 mérföldre tűnt el.
KC-135 légi üzemanyagtöltő repülőgép. 1963 augusztusában két ilyen típusú gép tűnt el kb. 300 mérföldre félnyugatra a Bermudáktól.
Tudor IV típusú Star Tiger repülőgép. 1948-ban tűnt el Londonból Havannába tartó útján, az Azori-szigetek fölött. Eltűnését a repüléstörténet egyik legtitokzatosabb eseményének tartják. A gépről küldött utolsó üzenet semmiféle problémára nem utalt, és a keresők sem a gép roncsainak, sem utasainak nem találták semmi nyomát.
[/box]
Bermuda-háromszög és a földönkívüliekkel kapcsolatos hipotézisek
Ha a Bermuda-háromszögből vagy a világ más területéről az UFO-k vagy más lények repülőgépeket, hajókat és embereket rabolnak, akkor a kutatások lényeges része kell hogy legyen a kérdés: mi vagy mik ennek a lehetséges okai.
Néhány kutató azon a véleményen van, hogy intelligens lények, akik a Föld hozzájuk viszonyítva primitív népeit a tudományban fényévekkel megelőzték, évszázadok óta azzal foglalkoznak, hogy megfigyeljék haladásunkat, hogy szükség szerint beavatkozzanak, s megakadályozzanak bennünket abban, hogy szétromboljuk bolygónkat.
Ez természetesen a belső vagy külső világűrben feltételezett lények önzetlen hajlama lenne, ami a felfedezőkben és úttörőkben nem mindig szokott tombolni.
Talán a Bermuda-háromszög közelében és az elektromágneses gravitációs áramok bizonyos más csomópontjain egy kapu vagy ablak van egy másik dimenzióba, melyen keresztül a megfelelő tapasztalattal rendelkező földönkívüli lények képesek rendszeresen és teljesen tetszésük szerint a mi dimenziónkba belépni. Ha azonban ezeket emberek lépik át, akkor visszatérésük lehetetlenné válik, vagy mert technikailag képtelenek rá, vagy mert idegen hatalmak ezt megakadályozzák.
Dr. Manson Valentine feltételezi, hogy a látogatók különböző csoportjairól lehet szó, melyek a világűrből érkeznek. A bennünket meglátogató lények egyik-másika évezredekre visszanyúló rokonságú atyánkfia lehet, eléggé civilizált ahhoz, hogy bennünket és a Földet önzetlen indítékokból megvédelmezze.
Dr. Morris Jessup elmélete a Bermuda-háromszög rejtélyes eltűnéseire
Hasonló véleményen volt Valentine régi barátja, Dr. Morris K. Jessup is, akinek az volt az elmélete, hogy egy mágneses mező energiája megváltoztatja az anyagot, s ennek segítségével idegenek érkeznek hozzánk egy másik dimenzióból, s embereket, illetve azok járműveiket magukkal viszik.
Dr. Jessup véleményéhez tartozott az is, hogy a Bermuda-háromszög baleseteinek egy részét, az UFO-k katódsugarai által keltett vákuum okozta, mert ez törte szét a repülőgépeket, amikor berepültek. Úgy vélte valószínűleg, Thomas Mantell kapitány is ebbe ütközött 1948. január 7-én P-51 Mustang típusú gépével.
Több beszámoló is arra utal, mely szerint az UFO-k egy átmeneti mágneses örvényt keltenek, egy ionizációs mezőt, amely képes a hajókat és a repülőgépeket összetörni vagy eltüntetni.
Rejtélyes halála előtt – a hivatalos álláspont szerint öngyilkosságot követett el, de ezt a mai napig sokan cáfolják – Jessup már azt hitte, sikerül felfedeznie a jelenség tudományos alapjait. Azt mondta, a folyamatot meg lehet magyarázni Einstein egységes térelméletével.
Az elmélet abból indul ki, hogy alapfogalmaink az idő, a tér, az anyag és az energia meghatározott előfeltételek mellett képesek egymásba átalakulni. Az egységes térelmélet csakugyan magyarázatát adja az UFO-k hirtelen felbukkanásának és eltűnésének.
Az idő túloldalán – Időtörés a Bermuda-háromszögben
A Bermuda-háromszögben előforduló rejtélyes jelenségek legkülönösebbike, az időtörés. Épp ez hat a legmegrázóbban egy olyan kultúrában, melynek képviselői szilárdan hiszik: az idő egyenletesen telik.
Bizonyos időegységek elvesztéséről vagy visszanyeréséről elsősorban a repülőgépek személyzete mesélhetne – érthető, hiszen az ő szakmájukban minden perc nagy jelentőséggel bír -, ám feltételezhető, hogy az utóbbi évtizedek egyes rejtélyes eltűnéseiért (és feltűnéseiért) is e tünemény felelős.
Bizonyos repülőgépek, miután párazónán vagy sűrű ködön hatoltak át, megmagyarázhatatlan okból a vártnál sokkal korábban értek célhoz. Érthető volna persze a dolog igen erős – pár száz mérföldes óránkénti sebességű – hátszélben, ám ilyen hátszelet az esetek többségében nem észleltek.
Lehetséges az is, hogy a pilóta rosszul becsülte meg a szélerősséget, hogy műszere hibás adatokat szolgáltatott – ám ez a verzió is elhanyagolható az esetek nagy részében.
Néhány incidens körülményeit a lehető legalaposabban kivizsgálták, s arra a következtetésre jutottak, hogy a Bermuda-háromszög egy bizonyos pontját egy adott pillanatban érintő gép utasai és személyzete számára az idő kizökkent medréből, s a járművet néhány percnyire a múltba vagy a jövőbe „dobta” valamely ismeretlen erő.
Az eltűnések közös jellemzői
Ha megvizsgáljuk a Bermuda-háromszögbéli nyomtalan eltűnések eseteit, megállapíthatjuk, hogy van egy vörös fonál, mely összeköti egymással ezeket az eseményeket:
a hajók és repülőgépek vagy teljesen eltűntek, vagy legénység és utasok nélkül kerültek elő.
Az esetek némelyikét meg lehet magyarázni a szokatlan körülményekkel vagy az emberi hibák és a rossz időjárás találkozásával. Sok eset azonban szép időben zajlott le, a kikötő közelében, a part vagy a repülőtér előtt, és — a jelenlegi elképzelések szerint — megmagyarázhatatlannak látszanak.
A Bermuda-háromszög történetéhez tartoznak az antik és modern legendák ködbe vesző eseményei éppúgy, mint a tisztázatlan és szemlátomást periodikusan fellépő, természeti erők okozta katasztrófák, de a fizikusok azon elméletei is, melyek — ha még bizonyítatlanok is — teljesen átalakítják világképünket.
A Bermuda-háromszög kapcsolatban van az elveszett és elsüllyedt országokkal, az elfelejtett civilizációkkal és a Föld látogatóival, akik évezredek óta érkeznek hozzánk, s akiknek eredete és szándékai ma is oly ismeretlenek, mint egykor régen.
A Bermuda-háromszög szkeptikusai
Természetesen lényegesen könnyebb egyszerűen kijelenteni, hogy a Bermuda-háromszög csupán a misztikusok képzeletében, a kultuszok követői és a babonások, szenzációéhesek közt létezik, mint elméleteket fölállítani, melyek megkísérlik megmagyarázni a ma még megmagyarázhatatlant.
A kommentátorok egyike, aki azt hiszi, hogy a Bermuda-háromszögben semmi egyéb nem történt, mint egy sor baleset, melyek mindegyike megmagyarázható, megállapította, hogy
„azok, akik a Bermuda-háromszögben hisznek, a tengeri kígyóban is hisznek”.
Nos, ha ez nem létezik, ez nem föltétlenül annak bizonyítéka, hogy a másik is csak kitalálás; s ha majd végérvényesen és kielégítően azonosítják a tengeri kígyót, az még nem fogja azt jelenteni, hogy más tengeri legendák is a valóságon alapulnak.
Általában az emberek nem szeretnek olyan rejtélyes jelenségekkel foglalkozni, melyek nincsenek teljesen tisztázva vagy amelyeket nem lehet érthető fogalmakkal megmagyarázni.
Megnyugtatóbb csak azt észrevenni, ami testi világunk környezetében lép föl, mint egy ismeretlen veszéllyel szembekerülni. Ha egy jelenséget nem lehet megmagyarázni, akkor az a legegyszerűbb, legmegnyugtatóbb, ha tudomást sem veszünk róla.
Fény derül-e valaha a Bermuda-háromszög titkaira?
Ma olyan világban élünk, ahol a tudomány és az áltudomány határai változékonyak — olyan világban, ahol azokat a dolgokat, melyeket egykor mágikusnak vagy varázslók álmának tartottak, ma a tudomány is elismeri.
Ma már a pszichokinézis, tárgyaknak az akarat erejével való mozgatása, többé már nem kisstílű csalók ügye, hanem komoly tudományos kutatóké. A telepátia itt és a világűrben is fontos kutatások tárgya lett.
A tudomány egén oly nagy repedések támadtak, hogy azok, akik jobban szeretnek biztos és ismerős talajon állni, eltévedtek és nem találják többé a helyüket.
Oly sebesen haladunk előre, hogy már semmilyen „titok” sem lep meg minket pusztán azért, mert logikusan megmagyarázhatatlannak tűnik.
Talán ezen titkok egyike a Bermuda-háromszög, bolygónk egy jól ismertnek vélt területe, amelyet azonban lehet, hogy olyan erők tartanak hatalmukban, melyekről ma még semmi biztosat nem tudunk.
