Az újjászületés törvénye, avagy az ember hét születése

Minthogy a fizikai test túlságosan rövid élettartamú ahhoz,hogy létfeladatunkat el tudjuk végezni, és Igaz Valónk tökéletességét a legtökéletesebben kifejezésre tudjuk juttatni,ezért mindaddig újabb és újabb lehetőséget kapunk, míg létfeladatunkat el nem végeztük.

Mindig újabb és újabb testet öltünk magunkra, s ez a test olyan, mint az iskolai egyenruha. Amit mi életnek nevezünk, az ugyanis valójában az „élet iskolájának” csupán egyetlen napja. Ahogy az iskolában újabb és újabb leckét kell megtanulnunk, az életben is pontosan azt a leckét osztja ki ránk „osztályfőnökünk”, dr. Mindennap, amit még nem tanultunk meg, és a mi tudati állapotunknak megfelel.

Így lehetőségünk nyílik arra, hogy újabb és újabb felismerésekre tegyünk szert, amivel biztonságosabban tehetjük meg a következő lépést, mígnem egy szép napon készek vagyunk és képesek vagyunk az utolsó lépés megtételére ahhoz, hogy tökéletessé váljunk.

Két „iskolai nap” között „hazamegyünk”, és elvégezzük a „házi feladatunkat”, azaz betakarítjuk egy élet termését, kiértékeljük, és felkészülünk a következő „iskolai napra”,miközben erőt gyűjtünk, és újabb képességekre teszünk szert, melyekre majd a következő élet során szükségünk lesz. S amikor eljön az ideje, fogjuk a „sorshátizsákunkat”, és nekivágunk, hogy megkezdjük az újabb „iskolai napot”.

Mindaddig, amíg önakaratból cselekszünk, újabb és újabb okokat idézünk elő, s bár a pozitív okok pozitív következményekkel járnak, a negatívok negatívval, mindenképpen inkarnálódnunk kell, hogy az adott következménnyel szembesüljünk. Mihelyt feladjuk önakaratunkat, és engedjük, hogy beleolvadjon a teremtés akaratba, eloldozzuk magunkat az újjászületések körforgásától, és szabadok vagyunk. Igazán szabaddá azonban csak akkor válunk, amikor a hetedik születést is megértük.

Az első születés

Az első születés a nemzésen és fogamzáson keresztül történő fizikai manifesztáció kezdete. A testet öltés önkéntes: a lélek belátja ennek szükségességét. A lélek szellemlény, amely testet öltéskor minden szinten kialakít magának egy testet: először a mentáltestet, aztán az asztráltestet és végül a fizikai testet. Ezt a fizikai testet mindkét szülő genetikai öröksége határozza meg. A másik két test individuális jellegzetességét a lény pillanatnyi állapota határozza meg a kauzáltesten keresztül, amelyben a korábban felhalmozott sorsok raktározódnak.

Ebben az első időben a világot az anya teste jelenti, itt kapja meg az inkarnálódott lény az első „bejegyzéseket” .Minthogy ebben az időben nem csak testileg, hanem lelkileg, szellemileg is egy az anyával, mindent együtt él át vele: fizikai történéseket, gondolatokat, érzéseket. Megéli, ahogy az anya megtudja, hogy terhes lett, az örömöt vagy a riadalmat, sőt az esetleges abortusz gondolatát is átéli. A gyermek lelke teljesen ki van szolgáltatva az anyának. Minthogy azonban a helyszín, a környezet és a nevelés a szabadon választott sors része, az anya nem vádolható, ha az új helyzethez nem a legoptimálisabban viszonyul. Ettől függetlenül ez az első „benyomás”, amelyet a lélek ebben az életben szerez, és többnyire maradandó is. Miután a lélek kiválasztotta az anyát, szellemi szinten jelzi, hogy jönni készül. Sokan képesek fogni ezt a néma jelzést,és abban a pillanatban tudják, hogy a gyermek megfogant. Az első születés megtörtént.

A második születés

A második születés a testi elválás az anyától. Ahogy halálunkkor egy sötét alagúton megyünk ki az életből, ugyanúgy második születésünkkor egy sötét csatornán keresztül érkezünk ebbe az életbe. Ám ha az anya tudata szüléskor emelkedett állapotban van, akkor ez a sötét csatorna „fénybe vezető kapuvá” válik.

Az első születés után az inkarnálódott lénynek kilenc hónapra van szüksége ahhoz, hogy műszerét, a testet fel- és kiépítse. A második születés után két-három évre van szüksége ahhoz, hogy a testet „használatba vegye”. Ezenközben a lény tudata még teljesen egy az anya tudatával, ezért a kisgyerekek ebben az időben még nem tudják azt mondani, hogy „én”,éntudatuk még nem fejlődött ki. Ha például éhes, nem azt mondja, hogy éhes vagyok, hanem azon a néven nevezi magát, amit a felnőttek adtak neki: Petike éhes.

Ez a második születés döntő hatással van egész életünkre, mert ahogy ezt a születést megéljük, úgy fogunk később hozzáállni az élethez. Ha harcként éljük meg, egész életünket harcként fogjuk megélni, ám ha ez a második születésünk szép élmény, megszületik bennünk az ősbizalom, hogy az egész élet szép.Ezt a második születést, amely során a gyermek testileg önálló lény lesz, négy szinten éli meg:

• Először nagyszerűen érzi magát, élvezi az anyával való egy-létet, és boldog. Minden későbbi öröm, amelyet élete során megtapasztal, erre az első, zavartalan boldogságra fogja emlékeztetni.
• Hirtelen azonban a poklok poklát éli meg: a méh összehúzódik. Nyomasztó és látszólag kilátástalan helyzet. Élete minden későbbi kilátástalan helyzete ezekre a kétségbeesett pillanatokra fogja emlékeztetni.
• Aztán hirtelen megnyílik a méhszáj, és felcsillan valami remény, ám ezzel egyidejűleg minden oldalról nyomást érez. Úgy érzi, ebben a pillanatban meghal, ám a gyötrelem folytatódik, és egy utolsó erőteljes lökéssel kiszabadul teste az anya testéből.
• Az anyaméhben megélt legnagyszerűbb öröm és legszörnyűbb kétségbeesés után végre szabad, és bár szomorú a válás miatt, mégis boldog, hogy túljutott rajta.És amikor már-már úgy tűnik, megfullad, megtörténik az első levegővétel. Arra azonban nincs ideje, hogy élvezze ezt az új örömforrást, mert körülötte minden szörnyű világos, hideg és hangos. Megszületett erre a világra, és sok új kihívásnak kell megfelelnie. Az első lélegzetvétel, amit épp az imént tett meg, és az utolsó között van az,amit mi „egy életnek” nevezünk. És ez most elkezdődött.

A harmadik születés

A harmadik születés a tudat individualizálódása. Miként a második születéssel a test elszakad az anya testétől, ugyanúgy válik ki a tudat az anyáéból – az ego felébred, az inkarnálódott lény önálló individuum lesz. Csupán ekkor tudja a gyermek önmagát én-ként felfogni és saját akaratából cselekedni. A „mi-ből” „én és te” lesz, elkezd önállóan gondolkodni, saját érzéseit éli meg.

Az én-nek saját szükségletei vannak, melyeket gyakran meglehetősen önkényesen és önző módon juttat kifejezésre.Ezt az időszakot éppen ezért „dackorszaknak” nevezzük, ami egy rosszul értelmezett nevelési elvre utal. A nevelés ugyanis nem azt jelenti, hogy a gyermekre, a lélekre, akit rám bíztak, az én világnézetemet vagy netán akaratomat erőszakoljam rá.

A nevelés valójában azt jelenti, hogy együtt, közösen fedezzük fel, milyen jellemet, milyen személyiséget hozott magával a lélek, és segítjük abban, hogy önmagára találjon. Ilyen nevelés mellett a felébredő akarat már nem dacként jelentkezik, hiszen a lélek egy bölcs és hozzáértő vezetőt követ, éspedig önként, mert erre szüksége van.

Ez a harmadik születés azt is jelenti, hogy a lélek ettől kezdve tudatosan megtapasztalja, hogy ő egy egészen különleges, egyedülálló individuum. Az igazi neveléssel segítséget nyújtunk neki ahhoz, hogy önmagát felfedezze, hogy önmagát megtalálja és kibontakoztassa.

A negyedik születés

Ezt a negyedik születést általában pubertásnak hívjuk. Ebben az időszakban felébred a test, és jelzi, hogy saját szükségletei és kívánságai vannak. Ezzel egyidejűleg a környezet visszajelez, hogy ezek a kívánságok nem kellemesek vagy„nem tisztességesek”, s ez szinte megoldhatatlan konfliktushoz juttatja a lényt, mely konfliktusban nem ritkán teljesen egyedül marad. Kihez forduljon bizalommal? Az érett test pedig egyre sürgetőbben keresi a megoldást. Különösen nehéz ez az időszak azért, mert a testi érés általában korábban következik be, mint a szellemi, s így a test olyan döntésekre késztet bennünket, amelyekre szellemileg még nem vagyunk elég érettek. Igen nehéz időszak ez.

Ezzel a negyedik születéssel azonban nemcsak a testünk ébred fel, hanem a társaság igényünk is. A serdülő ifjak ezért keresik annyira egymás társaságát. Egyik serdülő ugyanúgy öltözködik, mint a másik, ugyanúgy beszél, mint a többiek, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a közösség ki ne taszítsa őt, mert ebben az időben ez jelenti számára a létező legrosszabbat.Ez a negyedik születés tehát arra készteti a lényt, hogy a „te” felé forduljon, és megpróbálja az elveszett egység mennyei állapotát újra fellelni.

Azzal, hogy önként belesimul a saját maga választotta társaságba – akár társkapcsolatba, akár egy csoportba -, megtanulja a lény azt is, hogyan kell felébredt ön-akaratát visszafogni, hogy egyáltalán lehetséges legyen az együttlét. A fiatal megtanulja, hogy szabadsága ott végződik, ahol a többiek joga kezdődik. A negyedik születés végén az ember felnőtté válik.

A legtöbb ember azonban meghal, még mielőtt ez a negyedik születés lezárulna. Soha nem lesznek igazán felnőttek, csak megöregednek. A negyedik születés akkor fejeződik be, amikor az ember megtanult önállóan és felelősségteljesen az egész érdekében munkálkodni.

Az ötödik születés

Az ötödik születéssel a lény felismeri Igaz Valóját. Csupán ezzel az ötödik születéssel tudatosul benne ismét, hogy ő az egyetlen tudat individualizált része, azé az egyetlen tudaté,amelyet Istennek nevezünk. A lélek tökéletes és halhatatlan tudatként ismeri fel magát. Tudja, hogy mindig volt, és mindig is lesz. Ezzel az ötödik születéssel az ember eljut a személyes, önző Éntől a transzperszonális örökkön valóig. Újra felismeri

önmagát mint Isten hasonmását, amilyennek teremtetett, tudja, hogy olyan lény, amelyben Isten lénye tükröződik.Ez az ötödik születés tanítja meg az embernek azt, amit a görögök „metanoiá”-nak hívnak: saját korlátait meghaladva, másként kezd el gondolkodni.

Mindaz, ami korábban fontos volt számára, siker, pénz, elismerés, hatalom, lényegtelenné válik, az egyedüli fontos az a szellemi tudás lesz, ami mindeddig másodlagos fontosságúnak tűnt. Érdeklődése középpontjába saját spirituális fejlődése kerül, ez lesz élete tartalma és értelme. A középkori bölcsek ezt „a fények átállításának” nevezték. Ettől kezdve elsősorban arra koncentrál az ember, hogy célját, a tökéletességet lehető legújabb kerülő utak nélkül érje el.

Ezzel az ötödik születéssel felismeri az ember, hogy önmaga az ő legfontosabb házi feladata. Felismeri, hogy az egészet csak olyan mértékben tudja segíteni, amennyire Igaz Valóját feltárja. Ezt az ötödik születést bármely percben bárki megélheti. Egyik pillanatról a másikra megtörténhet, vagy lépésről lépésre. A hirtelen bekövetkező szellemi születésnek van azonban egy hátulütője: az ember egyik pillanatról a másikra egy teljesen új világba kerül, ahol előbb ki kell ismernie magát.

Ezért nincs sok értelme „intenzív kurzusok” segítségével kierőszakolni ezt a szellemi születést, mert így csupán egy szellemi „koraszülött” látja meg a napvilágot, aki a mindennapi életre általában alkalmatlan. A szellemi születés gondos előkészítést és felelősségteljes segítséget igényel, mert, akárcsak a testi születés, ez is egy egészen új élet kezdete. Az ilyen szellemi újszülött spirituális területen ugyanolyan nehézségekkel találja szemben magát, mint a baba a fizikai síkon: mindent újra kell tanulnia. Az élet tanulást jelent: a már ismert dolgokat mindig egy magasabb szinten újra tanulni.

Minden lélek rendeltetése, hogy tökéletes legyen, s ez alól senki nem tudja kivonni magát. Ez azt jelenti, hogy azzá legyen, ami mindig is volt. Mindaddig újra és újrainkarnálódik, míg a földi testet öltésnek ezt a célját el nem éri.A megszerzett tudás újra meg újra elvész, ám a spirituális érettség mindig megmarad. Ezért keresi a lélek a maga számára megfelelő szülőket és életkörülményeket, amelyek segítségével továbbfejlődése biztosított.

Az ötödik, a szellemi születés tehát alapvető! Első lépésként fel kell ismernem, ki is vagyok valójában: tudat,energia, amely egy testben manifesztálódott. Fel kellismernem, hogy halhatatlan vagyok – mindig voltam, és mindíg leszek, mert: vagyok!

Nem csupán az általam lakott testben kell mindig újra megszületnem, hanem a szellemi világban, a szellemi törvények felismerésében és az én Igaz Valóm felismerésében is újra meg kell születnem. Miként a megvilágosodás is egy folyamat, amely ugyanegyetlen pillanatban kezdődik, ám aztán lépésről lépésre bontakozik ki, hasonlóképpen a szellemi születés is folyamat.Egyik korlátot a másik után szüntetem meg, egyre jobban kitágítom a tudatom, míg végül határtalanná, mindent átfogóvá és valóban szabaddá válok, míg ismét eggyé válok mindennel.Buddha útját kell járnom, míg az Én illúzióját fel nem tudom oldani. Akkor végre ismét az vagyok, aki mindig is voltam:önmagam!

A hatodik születés

A hatodik születés az önuralom, ami azt jelenti, hogy átadjuk Igaz Valónknak életünk és létünk felett az uralmat. Az ego felismerte önmagát mint Isten kifejeződését, mint az isteni akarat individualizált aspektusát, s ettől kezdve az ember egyre inkább „belső vezettetésű”. Ahogy a lélek az első születésnél a fogamzással belép az anyagi világba, úgy jelenik most meg a szellemi világban az ember akaratának tanújaként.

Az ember akaratának bizonyítékából meggyőződés lett, s ezzel a meggyőződéssel nemcsak másokat tud meggyőzni, hanem egész élete ennek a belső meggyőződésnek bizonyítéka lesz. Ettől kezdve életével mondja el, amit mondani akar. Ahogy a gyermek a második születéssel önálló lényként lép be az anyagi világba, úgy lép be az ember a hatodik születéssel tudatosan és önálló cselekvésre készen a szellemvilágba.

Valamennyi köteléket és függőséget eloldozott, és most már szabadon követi lelkiismerete szavát, és a külső parancsot is csak akkor veszi figyelembe, ha az egybecseng a belső hanggal.

Ahogyan a harmadik születéssel az ego felébredt, ugyanúgy kel életre a hatodik születéssel a vagyok, azaz az egységtudat: mindenben egy vagyok Istennel. Az ego feltámadásával hirtelen különváltam mindentől. Igaz Valóm feltámadásával és annak felismerésével, hogy önmagamban vagyok, ismét visszatértem az egység Paradicsomába, ahol egy vagyok mindennel.

A hetedik születés

A hetedik születés az önkiteljesítés. Akarni és cselekedni már egyet jelent, a szándék és a tett is egy. Saját akaratom eggyévált a teremtés akaratával, és egész életem az Ő akaratának láthatóvá vált kifejeződése. Isten bennem él, és általam hat. Bárhol vagyok, ott Isten jelen van, bármit teszek, azt Isten teszi. „Az Atya és én egy vagyok.” Nincs már semmi kétség, nincs megfontolás, tudatom tiszta csatorna az egyetlen erő számára, melyet Istennek nevezünk. Az egyetlen tudat individualizált része, ami vagyok, állandó kapcsolatban áll az egésszel, mindent átfogó lett, és minden létezőt magában foglal. Itt már nincs én, és nincs te:minden egy. Minden tudás bennem van, a válasz minden kérdésre.

Megoldottam magam mint feladatot, és szabad vagyok, kész arra, hogy az egészet szolgáljam. A hetedik születéssel az ember mint teremtő idea elérte legmagasabb rendű kifejezési formáját. Ez volt a cél, s most kezdődik a tulajdonképpeni élet. Csak a hetedik születéssel teremtettem meg ugyanis annak a feltételét, hogy a teremtésben megkapjam az első feladatot: kezdődhet az igazi életjáték.

A tökéletes ember rezdületlenül nyugszik önmaga közepében,és hagyja, hogy az élet általa történjék. Nincsenek többé személyes vágyai és szándékai. Felismerte önmagát mint a
vagyok, az egyetlen erő kifejeződését, mentes tehát minden egoizmustól. Az elszakadás bűne megszűnt, képes meglátni minden látszat mögött a valóságot. Miután felismerte, hogy ő mindennel egy, önmagát is el tudja fogadni és szeretni olyannak, amilyen, gondolatait, érzéseit, szükségleteit.

Hasonlóképpen mindenki mást is el tud fogadni olyannak, amilyen. Nem akar semmit birtokolni,nincsenek törekvései, és minden pillanatban az örökkévalóságot éli meg. Határtalan belső szabadságot élvez, szerény és megbízható, de kizárólag a saját lelkiismeretére, a valóság belső felismerésére hallgat. Mindent el tud viselni, jól megfér mindenkivel, mindent átfogó szeretetben é1. Már nem e világról való, csak még itt van ebben a világban, és tiszta, örömteli életet él, készen arra, hogy az egész minden egyes részének felfedje önmagában az igazságot és a boldogságot. Nincs már szüksége útra, mert ő maga lett az út. És minden pillanatban a célban van!