Emberfeletti erő, a szent jelképektől való irtózás és ősi nyelvek használata: az 1973-as Ördögűző című filmnek köszönhetően a köztudat leginkább ezeket a jellemzőket társítja azokhoz az emberekhez, akiket állítólagosan démoni erők kerítettek hatalmukba.

Az ő megszabadításuk lebegett elsősorban a római katolikus egyház szeme előtt, amikor 2014-ben hivatalosan is jóváhagyta a sokat támadott ördögűzők működését.

A Római Katolikus Egyház legfőbb intézménye, a Szentszék hivatalosan is elismerte a Nemzetközi Ördögűzők Társaságát. Az eredetileg 1990-ben alapított szervezetnek világszerte 250 pap a tagja, akik arra vállalkoznak, hogy kiűzik a gonosz lelkeket a hívők testéből. A beszámolók szerint az elismerés egy újabb jele annak, hogy a katolikus egyház formálisan elismeri az ördögűzés gyakorlatát.

Mi az ördögűzés?

Az ördögűzés (exorcizmus) szertartásának célja a démonok vagy gonosz lelkek kiűzése megszállottnak vélt személyekből, helyekből, vagy tárgyakból. A Magyar Katolikus Lexikon alapján ennek több típusa van. Az úgynevezett magán ördögűzést gyakorlatilag bárki elvégezheti önmagán szenteltvízzel, keresztvetéssel és imádsággal. A másik a nyilvános ördögűzés, amelynek további két fajtája van: egyszerű és ünnepélyes. A nyilvános rítusokat már csak felszentelt papok végezhetik, ráadásul az ünnepélyes exorcizmus esetén a püspöki engedély mellett szükség van szakszerű orvosi vizsgálatra is. A szertartások közös jellegzetessége, hogy az Istenhez mondott imádságokból és a Jézus nevében kimondott parancsokból tevődnek össze.

Az exorcizmus szabályait a katolikus egyház az 1999-ben kiadott szabálykönyvében fektette le, amely tulajdonképpen az 1614-ben megalkotott módszertan némileg modernizált változata. A könyv a következőképpen határozza meg a démoni megszállottság tüneteit: a megszállottnak vélt személy nagy számban használ ismeretlen nyelvekből származó szavakat, távoli vagy rejtett dolgokról tud, emberfeletti ereje van, valamint ellenségesen viselkedik az egyházi szimbólumokkal (kereszttel, szentképekkel) szemben.

Az ördögűzést a katolikus egyház szigorúan szabályozza. Első lépésként két kérdést kell tisztáznia a papnak, ha egy gyanús esettel találkozik. Az egyik, hogy az illető mutatja-e a démoni megszállottság jeleit. A másik, hogy a tapasztalt viselkedés magyarázható-e mentális betegségekkel. Ennek kiderítése céljából a megszállottnak orvosi kivizsgáláson kell részt vennie. Ha a tüneteket nem tudják magyarázni, akkor a pap kezdeményezheti az ördögűzés lefolytatását a megyéspüspöknél. Ezt követően az egyház dönt a szertartás lefolytatásáról, illetve az ördögűző személyéről.

A szertartás forgatókönyve

Az exorcizmus menetét is az 1999-es szabálykönyv tartalmazza részletesen. Az ördögűző a szertartás alatt mindig miseruhát és stólát visel. Ez utóbbi egy körülbelül 2,5 m hosszú, szalag formájú liturgikus ruha, ami a papi hatalom jelképe. A rítus tulajdonképpen imák, kijelentések és kérések sorozatából tevődik össze. Az imák két részből állnak: a könyörgés során a pap Istenhez fohászkodik, hogy a személy szabaduljon meg az ördög befolyásától. A parancs alatt viszont az ördögűző a démont szólítja fel, hogy Isten nevében hagyja el a megszállt testet. A rituálét rendszerint egy hálaadó ima zárja.

A említetteken túl az ördögűző még a következő eszközöket használhatja az exorcizmus alatt: szenteltvízzel hintheti be a szobát, ráteheti a megszálltnak vélt emberre a kezét, keresztet vethet, valamint megérintheti valamilyen szent jelképpel (például kereszttel) a démon hatása alatt álló személyt.

Pszichiátriai szempontok

Az ördögűzés a katolikus egyház egyik legvitatottabb tevékenysége, és gyakran szerepel a tudományos közösség célkeresztjében. Az egyik leggyakoribb kritika, hogy a démoni megszállottságot produkáló emberek viselkedése több pszichiátriai betegséggel is magyarázható.

Az orvosok szerint a Tourett szindróma és a skizofrénia tipikusan ilyen kórképeknek tekinthetők. A Tourett szindróma egy idegrendszeri betegség, amelyre ismétlődő, akaratlan mozgások és hangadások – úgynevezett tikkek – jellemzők. Ezek a tikkek alkalmanként a helyzethez nem illő szavak, káromkodások (koprolália) akaratlan kimondására kényszerítik a beteget. A skizofrénia alatt a démoni megszállottságra hasonlító tüneteteket produkálhatnak a páciensek: vizuális és auditoros (hangi) hallucinációk, paranoia, téveszmék és erőszakos kitörések gyakran jellemzik a betegséget. Az epilepszia által gyötört emberek sokszor hirtelen görcsbe rándulhatnak egy-egy roham során, ami szintén emlékeztethet a már említett ismertetőjelekre.

Több szakember úgy véli, nem csupán pszichiátriai, de pszichológiai problémák is állhatnak az esetek mögött: az alacsony önbecsülésű és nárcisztikus személyek például tettethetnek megszállottságot annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet magukra.

Szintén többen kritizálják az ördögűző szertartások hatékonyságáról és veszélyeiről szóló hiteles dokumentációk hiányát. Ennek legfőképpen az az oka, hogy a katolikus egyház szabályai szerint a rítusoknak mindig visszafogottnak kell lenniük. Bár a szabályzat nem rendelkezik szigorú titoktartási kötelezettségről, a nyilvánosságot és a sajtó képviselőit rendszerint távol tartják az ilyen eseményektől.

A közelmúlt eseményei

Az ördögűzés szélsőséges értelmezései miatt a közelmúltban több haláleset is történt, amelyek ugyanakkor nem a római katolikus egyházhoz voltak köthetők.

2003. augusztus 22-én egy nyolcéves autista kisfiú halálát okozta egy ilyen jellegű szertartás. Az elmondások alapján a gyermek rohamot kapott, ami miatt egy lepedőbe csavarták. A fiú ezt követően megfulladt a lepedő szorítása miatt. A rituálét vezető személyek az úgynevezett Apostoli Hit Temploma nevű amerikai egyház gyülekezetéhez tartoztak.

2005-ben egy romániai esetre derült fény. A 23 esztendős Maricica Irina Cornici a román ortodox egyház egyik fiatal apácája volt, aki a romániai Tanacuban fekvő kolostorban teljesített szolgálatot. A nőt rosszullétek kezdték gyötörni, egyre gyakrabban lettek rohamai. Egy helyi pap meg volt győződve arról, hogy a lányt az ördög szállta meg, ezért négy apáca segítségével egy kereszthez kötözték a lányt, szájába pedig törölközőt helyeztek. Ebben a helyzetben hagyták több napig víz és élelem nélkül. A kegyetlen eljárás célja az elkövetők szerint az volt, hogy a nőből kiűzzék a feltételezett démonokat. A szakemberek véleménye szerint ugyanakkor az apáca skizofréniában szenvedett.

Szintén a szélsőséges hozzáállásról árulkodik az a publikáció, amely a 2011-es BMJ Case Reports című orvosi szakfolyóiratban jelent meg. A kutatók a beszámolóban egy 28 éves paranoid skizofréniában szenvedő spanyol nő esetét írták le. A betegnél 22 éves kora után diagnosztizálták a kóros állapotot, mivel azonban a gyógyszerekre nem reagált jól, a páciens egyházi személyekhez fordult. A madridi érsekség szolgálatában álló papok a kezelés felfüggesztését, valamint ördögűző szertartások végrehajtását ajánlották.

A sámánokkal kezdődött

A gonosz lelkek általi megszállottság és az ördögűzés a történelem előtti sámánisztikus hitből gyökereztethető.

A keresztény Újszövetségben exorcizmussal elsőként a Jézus által művelt csodák között találkozhatunk. Ezeknek az eseteknek köszönhető, hogy az ördögűzés a kereszténység hitrendszerének szerves részévé vált, és ma is bevett gyakorlatnak számít a katolicizmusban, a keleti ortodoxiában, az anglikán egyházban, valamint néhány protestáns felekezetben.

A 20. századra az exorcizmus sokat vesztett jelentőségéből. Ennek elsősorban az az oka, hogy a pszichológiai kutatásoknak, valamint az emberi agy működésének és szerkezetének tanulmányozásának köszönhetően jelentősen bővültek az elme működéséről szóló ismereteink.