Azok az ősrégi mítoszok – a Krisztus előtti időkből származó hagyományok, ókori krónikák illetve középkori feljegyzések – amelyek az égbolton látható, csillagokról érkező tüzes tányérokról, ezüsttojásokról vagy repülő, kör alakú pajzsokról szólnak, lényegében mind egy és ugyanazt a jelenséget írják le, csak az aktuális kor és kultúra értelmi szintjén szemlélve és magyarázva.
Ma az ilyen jelenségeket UFO-knak nevezzük. De ezek az észlelések sokkal korábbiak, mint azt általában feltételezik.
Alignak, a Holdszellem
Erre a feltételezésre az egész földkerekségen találhatunk utalásokat, még olyan távol eső vidéken is, mint az Északi sarkvidék. Rájuk akadhatunk bárhol, a Csukes-félszigettől kezdve, Alaszkán keresztül, a Jeges-tenger kanadai partja mentén egészen Grönlandig.
Az inuitok ebben a világ zajától távol eső, rendkívül zord és hideg világban egy csodálatos mítoszkincset hagytak hátra, amelyet a sarkvidék népe ma is generációról generációra továbbít.
Az inuitokat— saját nyelvükön „emberek” — sokan még ma is csak a kevésbé hízelgő „eszkimó” (tehát „nyershús-zabáló”) névvel illetik.
Vallásos gondolkodásukra a világmindenség antropomorf szemlélete jellemző. Az istenségek, csillagok vagy természeti jelenségek eredetét emberekkel történő kalandokból vezetik le, amelyeket szívesen mesélnek minden részletre kitérő, anekdotikus formában.
Egy, az összes inuit által ismert mítosz tárgya a Holdszellem, amelyet többnyire az Alignak névvel illetnek. Ez a Holdszellem közelebbi vizsgálatot érdemel, ugyanis néhány Alignakról szóló elbeszélés a lényeges pontokban UFO-jelenségekkel, különösen „a negyedik típusú közeli találkozással”, tehát elrablási esetekkel függ össze.
A Holdszellem egyik figyelemreméltó tulajdonsága, hogy el tudja ragadni az embert a mennybe. A magányos vándor, az éjjel vízért induló asszony, vagy a Hold tányérját szemlélő vadász — mind egyszer csak egy feléje közeledő „fényes csillagot” lát.
Az emberek váratlanul a mennyben találják magukat, miután a „Holdszellem szánján”, amellyel összefüggésben „izzó lángcsóváról” is említés esik, égi tájakra ragadják őket.
Ezt különösen szemléletesen érzékelteti az inuitok két elbeszélése:
„Volt egyszer egy ember, aki abbéli haragjában, hogy idősebb fivére eldugta az evezőjét, világgá ment. Ezt tűnt számára az egyetlen lehetőségnek arra, hogy túljusson bánatán, amiért mostantól kezdve nem tud többé kajakjával kievezni.
Ahogy így egyedül vándorolt, hirtelen varázslatos énekszót hallott. És ahogy elindult arrafelé, ahonnan az énekszót hallotta, azt érezte, hogy fölemelkedik a földről és az elhunytak útjára tér.
Az meglehetősen szűk volt és ő vállig belesüllyedt a talajba. Amikor aztán sikerült felküzdenie magát, hirtelen egy félelmetes kutyát látott. Rögtön menekülőre fogta, de amikor hátranézett, látta, hogy egy minden irányba lobogó láng követi. A látvány eszméletét vette és összeesett, mint egy halott”
Egy inuit tehát elindul a jeges pusztaságba, hirtelen egy „varázslatos éneket” hall és érzi, ahogy egyszercsak felemelkedik a levegőbe. Jelenünk UFO jelenségeinek elrablott áldozatai talán nem hasonló szavakkal írják le élményeiket?
Gyakran említik, hogy az idegen intelligenciákkal való találkozásuk előtt egyedül voltak egy országúton vagy valamilyen épületben, és akaratuk ellenére, a környező világ számára észrevétlenül, az UFO személyzete elragadta őket szokott környezetükből, hasonlóan, mint az inuitot a fenti elbeszélésben.
Ezenkívül egy további részlet is van a történetben, amely az UFO-elrablások egyik fontos elemére emlékeztet. Az UFO-kutatók egybehangzóan úgy találták, hogy több, ilyen jelenséget átélt ember is beszámolt az élményével kapcsolatban olyan állatokra vonatkozó különös emlékekről, amelyek az UFO-val történt találkozáskor jelen sem lehettek volna, és amelyek az áldozatok későbbi hipnotikus visszavezetése során sok esetben fedőemlékként kristályosodtak ki.
Olyan idegen lényekre vonatkozó fedőemlékekként, akik célzottan bújnak az ilyen emlékek mögé, hogy észrevétlenül operálhassanak az emberek között.
P. Fiebag már felhívta a figyelmet arra, hogy például a majáknál a klasszikus, poszt-klasszikus és a mai időkben is létezhetnek ilyen fedőemlék élmények.
J. Vallée abból az általános vélekedésből indult ki, hogy a korábbi időkben is létezhettek ugyanilyen, a mindenkori kulturális arculatnak megfelelő fedőemlékképek. Véletlen lenne, hogy az inuit egy „félelmetes kutyáról” beszél, amelyik a mennyberagadásával kapcsolatban jelenik meg az elbeszélésben?
A „repülő szán”
A Holdszellemről szól az inuitok egy másik története is, amelyben egy asszony konfrontálódik a jelenséggel, és ráadásul gyermeket szül ettől a rejtélyes alaktól.
Itt is több meglepő azonosság mutatkozik jelenünk UFO-elrablásaival:
„Volt egyszer egy asszony, akinek nem lehetett gyereke. Emiatt nagyon bánatos volt. A férje azonban haragra gerjedt emiatt, és minden nap megverte őt.
Szegény asszonynak egyetlen boldog órája sem volt többé, szeme alatt mindig kék foltokkal és ütések nyomaival járt-kelt, mert az ember állandóan verte.
Egyszer egy derült téli éjszakán, amikor fényesen ragyogott a telihold, kiment, hogy vizet hozzon. Amikor meg akarta meríteni vedrét, hallotta, hogy valaki a közelébe jön és szólítja; üljön fel mellé a szánra.
Az asszony elfogadta a hívást, és felült mellé a szánra. De alighogy kényelembe helyezte magát, észrevette, hogy felemelkedik a szánkó, és süvöltve repül a levegőben.
Szegény asszonyt rosszullét fogta el, és hánynia kellett. (..) Egyre magasabbra emelkedtek, és amikor az asszony jobban körülnézett, látta, hogy lángnyelvek követik őket.
Végül azonban egy házba értek. Amikor az asszony leszállt a szánról, kísérője felszólította, hogy feküdjön a priccsre. Az asszony aki a levegőn keresztül történő száguldás miatt amúgy is nagyon kimerült, elvesztette eszméletét. Hogy ez mennyi ideig tarthatott, később nem tudta megmondani.”
Újra találkozunk az égi utazás motívumával, amelyet egy lángoktól körülölelt szánnal tesznek. Vagy csupán egy szán jellemző tulajdonságaival rendelkező járműről szól az írás, amely a sarkvidéki régióban a lakosság leggyorsabb szállításra és közlekedésre alkalmas eszköze?
Mert melyik szán tud felemelkedni a levegőbe és melyik képes lángoktól körülvéve száguldani az ég felé? Az elbeszélésben a „kiesett idő” jelensége is felbukkan.
A találkozások után számos elragadott időkiesésről beszél, amelyről nem tud számot adni. Az inuit asszony később nem tudta megmondani, mennyi ideig tartott a tudatvesztése. Véletlen? Az ezt követő utalás a terhességre szintén véletlen?
Asszonyok UFO-elrablásai után több esetben is ugyanerről szólnak a beszámolók. Véletlen lenne az is, hogy itt egy olyan jelenségről is szó esik, amelyet csak azóta ismerünk, amióta magunk is megtapasztaltuk, milyen az, amikor a repülő felemelkedik velünk; nevezetesen a légibetegség és annak hatásai? Hánynia kellett az inuit asszonynak, tehát a repülőút során ő is ugyanazt érezte, amit sokan mások ilyenkor.
Összefoglalva, az UFO- és elrablás-jelenségek között a következő egybeesések állapíthatók meg:
- az inuitok az égi utazásaik előtti vagy az alatt történő optikai, valamint akusztikai észleléseikről is említést tesznek („fényes lángok” és „varázslatos énekszó”);
- a találkozás időpontjában egyedül tartózkodnak a szabadban. Nincs tanú az eltűnésükre;
- elveszítik eszméletüket, és később nem emlékeznek rá, mennyi ideig voltak eszméletükön kívül;
- fedőemlékekre történő utalás, fedőemlékek állatképmás alakjában;
- az élmény után bekövetkező terhesség;
- egy gyors „szán” segítségével elragadják a személyeket a levegőbe és tovább a mennybe.
Mint sok más természeti nép, az inuitok narratív (elbeszélő) tradíciója is egy egészen más, magasabb értéket képvisel, mint a nyugati, „modern” civilizációban.
Senki sem kételkedik az elbeszélések valódiságában. Knud Rasmussen, dán sarkkutató, etnológus, geográfus és író, számos sarkvidéki expedíciója közül az egyik alkalmával, Grönlandon a következő útravalót kapta egy helybélitől. Egy kijelentést, amelyről azt kívánjuk, hogy a tudósok közösségének minél nagyobb számú képviselője vegye figyelembe a Paleo-SETI kutatásról alkotott (gyakran negatív) véleményének kialakításakor:
„Minden egyes mondánk emberek által megélt élményekről szólnak. Ezek igazak. Amit bölcs elődeink ránk hagyományoztak, az nem könnyelmű szóbeszéd vagy hazugság.”