India spirituális hagyománya szerint az emberi teremtmények múltját, jelenét és jövőjét képesek voltak meglátni az ősi idők magas szintű bölcsei. Ezeket pálmaleveleken rögzítették, amiket szent könyvtárakban tároltak el. A mestereket Maharishiknek hívták.

A levelek legtöbbjét Agasthiya írta a tanítványaival. Negyven Maharishi alkotott ilyen ősi szent iratokat, jelentős részüket tizenynyolc vezetőjük, közülük is a hét legmagasabb beavatású készítette. Mindannyian Dél-India dél-keleti államából, Tamilnáduból, azaz a tamilok földjéről származnak.

A pálmalevelek szellemi központja az ősidők óta Vaitisvaran Koil és Csidambaram. Apró városkák az óceán közelében, amik az Univerzum tudásának egyik legfőbb csomópontja. Itt éltek és alkottak a mesterek, akiknek ezt a csodás tudást és információs mezőt köszönhetjük.

A Maharishik életük során százmilliónál is több életutat rögzítettek a pálmalevelekre, amiket a keresők ujjlenyomata alapján katalogizálták. A keresés elindításához a hüvelykujj ujjlenyomatát rögzítik, férfiaknak a jobb, nőknek a bal kezéről.

A lenyomat mintázatát, karakterét visszafejtik egy képletté, ami meghatározza, melyik típusba tartozik. A pálmalevelek ezek alapján vannak kötegekbe rendezve, amik általában 50-100 levelet tartalmaz, egy típushoz jellemzően tíznél kevesebb köteg rendelhető.

A lenyomat mintázata alapján a könyvtárban kiválasztják azokat, amelyekben a legnagyobb eséllyel megtalálható a levelét kutató személy élettörténete.

Az ujjlenyomat kibontása során a hurkokat, köröket, vonalakat, kereszteződéseket figyelik meg. Ezek elrendezése minden élő embernél egyedinek tekinthető, az ismétlődés esélye elenyésző. Lényegében elképzelhetetlen, hogy létezzen két ember ugyanazzal az ujjlenyomattal.

A mintázati jegyek 108 fő típusba sorolhatók, aminek a kombinációi nagyságrendileg nyolcvanezer ujjlenyomattípusra bonthatók. Az évezredek során kialakult hatékony katalogizálási rendszer segítségével egyszerűen meghatározható, hogy az adott személynek lehet-e levele.

Egy-egy ilyen ősi kézirat az adott emberhez rendelhető, ám a keresés módszerének összetettsége és a rengeteg rendelkezésre álló levél miatt ez igen idő- és munkaigényes lehet.

Hogy megbizonyosodhassunk arról, hogy a kereső a saját levelének a tartalmát kapja meg, a felolvasás előtti fontos lépés a beazonosítás. A levelek első fejezete az azonosításhoz
szükséges személyes részleteket tartalmazza. Nevek, dátumok, végzettségek, munka, belső gondolatok, vagy akár testi jegyek.

A pálmalevelet felolvasó mester felsorolja az itt található állításokat. A levelét keresőktől adatokat nem kérnek be, válaszként határozott igennel vagy nemmel kell válaszolni. Amennyiben a válasz pozitív, a guru felolvassa a következő állítást.

Ha nem, lapoz és a következő levéllel folytatja. A folyamat egészen addig tart, amíg előkerül a levél, amelyiken az összes azonosító adat megegyezik a kereső életének részleteivel.

Amennyiben az első kötegben nem sikerült megtalálni, az azonosítás a következő kötettel folytatódik. Az azonosítás rendkívül fontos, hiszen a levél tartalma egy-egy embernek szól. Ha valakinek nem a megfelelő levelet olvasnák fel, az súlyos következményekkel járhat.

Az a tapasztalat, hogy az egy ujjlenyomat-típusba tartozók életében számos hasonlóság van. Előfordul, hogy szinte minden azonosító adatra igen volt a válasz, azonban a
végén érkezik egy állítás, amire már sajnos nemmel kell válaszolni. Ilyenkor lapoz, hiszen más pálmalevelét nem olvashatja fel.

Borzongató érzés hallani, ahogy a felolvasótól halljuk a szüleink, a párunk nevét, az eddigi életünk fontos állomásait. Számos esetben előkerülnek olyan belső gondolatok,
értékek, amikről senkinek sem beszéltünk eddigi életünk során.

Egy-egy meghatározó álom, élmény, titok, amit rajtunk kívül senki sem tud. Abban az esetben, ha esetleg az első azonosítás sikertelen, annak oka van. Aki a hívást érezve indítja el a kerestetést, minden bizonnyal van levele. Viszont nem biztos, hogy abban az életszakaszban kell megkapnia a tartalmát.

A levél egy adott élethelyzetben aktuális. Hiszen számos olyan adat szerepel az azonosító fejezetben, ami változhat az életünk során. A párunk neve, munkahely, szakma, gyer-
mekeink száma. Elképzelhető például, hogy a levél ideje akkor jön el, amikor már családot alapítottunk.

Akinél még nincs itt a megfelelő pillanat, hiába keresteti, nem fogja megtalálni. Könnyen elképzelhető, hogy a levele ott van valamelyik átnézett kötegben, de majd csak később kerülhet felolvasásra. Ez azonban igen ritka, a kerestetést elindítók felolvasására általában a regisztrációt követő néhány héten belül sor kerül.

A felolvasók számára nagyon fontos, hogy egyszerre mindig csak annyi vendéget fogadnak, amennyi levelet rövid időn belül fel tudnak olvasni.

Az azonosítást követően, ha a felolvasó megtalálta a levelet, rövid időre visszavonul, és felkészül a felolvasásra. Lefordítja, kibontja, kifejti a levélen olvasható információkat. Bár a pálmalevelek ereje és energiája szinte végtelen, a fizikai méretük korlátos. Kicsi, törékeny „lények” ezek, amiket nagy szeretettel és figyelemmel szabad csak kezelni.

A pálmalevelek ótamil nyelven íródtak, a felolvasó a tartalmát tamilul olvassa fel. A tolmács pedig a kereső nyelvére fordítja a hallottakat. A gyakorlatban ez jellemzően
úgy történik, hogy a felolvasó tolmácsa indiai angolul továbbítja felolvasó felé az információt, amit a hazai felolvasóterem képzett tolmácsa és segítője a megfelelő nyelven ad
át.

A kapott információk évezredekkel ezelőtt, teljesen más kulturális környezetben születtek. A mai kor vívmányai közül szinte semmi sem létezett abban a korban. Gondoljunk csak az autóra, számítógépre, modern orvostudományra. Az olvasó és a tolmács feladata és felelőssége ezeket az információkat a megfelelő kontextusba helyezni.

A felolvasás során az életutunkkal kapcsolatban kapunk útmutatást, néhány éves periódusokra bontva, a felolvasás napjától, az életfeladat vagy az élet végéig. Az élet szinte bármely területe megjelenhet a pálmalevélen.

Fontos azonban, hogy ez nem az élet mindenre kiterjedő krónikája. Ez az a segítség, ami segít meghozni a döntéseket és a helyes, számunkra optimális, gyümölcsöző, boldog és kiegyensúlyozott úton haladni.

A döntéseket mi hozzuk meg, a levél ebben segít. Megismerhetjük az életfeladatunkat, a főbb csomópontokat, életeseményeket. Megérthetjük, mi miért történik, milyen folyamatok és energiaterek lesznek hatással a sorsunkra.

Mindez azonban csak a hegy egyik oldala. Hiába haladunk bármerre, ha nem látjuk a helyes irányt, avagy a fától az erdőt. Az előző életek tettei és történései nyomán magunkkal hozott karmikus energiákat le kell oldani magunkról. Ezek és kedvezőtlen bolygóállások is befolyásolhatják az utunkat.

A levelek erre is tartalmaznak útmutatást. Ezek a púdzsák, vagyis szertartások. Imák, mantrák, lelki feladatok, adományok, karitatív feladatok, amikkel semlegesíthetjük, gyengíthetjük a blokkokat.

forrás: Lukács Zoltán Gábor: Sorslevelek – Az indiai pálmalevelek évezredes bölcsessége című könyve

Legújabb cikkek

Súlyos titkokat árult el a holdra szállásról fiának az egykori Pentagon-dolgozó

Sokak figyelmét felkeltette az a bejegyzés, melyet a napokban posztolt egy Reddit-felhasználó. – írja a Daily Star nevű brit lap. ... Tovább

Szeptember végén jár le az amerikai kormány és egy földönkívüli faj közötti 70 éves fegyverszünet – állítja egy UFO-informátor

Az emberiség történelmének egyik legdrámaibb eseménye veszi kezdetét az elkövetkező hónapokban – állítja, Charles McNeal UFO-informátor. A férfi elmondása szerint ... Tovább

Óriás a salvadori dzsungelben?

Óriások. Legtöbbünknek csupán mondabeli szereplők vagy mesefigurák jutnak eszünkbe róluk, ám újból és újból felbukkannak olyan történetek, melyek azt állítják, ... Tovább

Szerencsét hozott az elátkozottnak hitt baba egy ausztrál férfinak

Tulajdonosa semmi pénzért nem válna meg tőle. Kerry Walton igencsak meglepődött, amikor 1972-ben egy ijesztő babára bukkant egy 200 éves ... Tovább

Pár év, és ilyen robotok végezhetik az otthoni házimunkát

Az 1X robotikai cég bemutatta legújabb humanoid robotját, amely úgy néz ki, mozog és viselkedik, mint egy valódi ember. Lenyűgöző ... Tovább

A vienne-i zsinat és a templomos rend kincsei

A vienne-i zsinat 1311. október 16-án ült össze, hogy meghallgassa a templomosrend elleni vádakat, és megreformálja az egyházat. A pápai ... Tovább

You cannot copy content of this page

Send this to a friend