Claudine Pinet-nak 13 éves korában olyan kozmikus élményben volt része, ami miatt elkezdett az idegen civilizációkkal foglalkozni. Sokáig senkinek nem merte elmesélni testen kívüli élményeit, mert attól tartott, hogy elmegyógyintézetbe zárják.
A testén kívül töltött idő alatt felsőbb dimenziókban élő lényekkel találkozott, akik azt mondták, bizonyos élményeit el fogja felejteni. Később találkozott a Jean-Paul Appei-Guéry vezette „Időnkivüli Utazók” csapatával, s köztük sok olyan emberrel, akinek hozzá hasonló élménye volt.
Ezek az emberek megnyugtatták, s egy olyan utat mutattak számára, amelyen elindulva megértette, mi történt vele, és nagy tudást szerzett a különféle dimenziókban élő lényeket illetően. Az Utazók első csoportja 1970-ben Párizsban gyűlt össze, s a művészetek, a tudományok és a pszichológia szerteágazó területeit szándékoztak szintetizálni. Évek óta munkálkodnak, hogy pontosan meghatározzák a más civilizációkkal történő érintkezés feltételeit.
A csapatban a telepatikus üzenetek egyre pontosabb vétele segített számukra megérteni a kozmikus törvényeket, a harmónia mibenlétét. E tanokat mindennapjaikba integrálva új életstílust alakítottak ki. Ezek a személyek egy mindinkább összeforrt közösséget képeznek, s átalakulásuk során kivonják magukat az anyag káprázatából. Ezáltal megkönnyítik a maguk számára a felsőbb dimenziókkal való kapcsolatfelvételt.
Életükben tisztulási folyamatot tapasztalnak a szellemi, értelmi, fizikai és érzelmi szinten egyaránt. Az érintkezés lényege a megfigyelés, a belső észlelés s az emberi lét teljességének érzése a telepatikus érzékelésből adódóan.
Akik átélték ezt a fajta kapcsolatot, azok mind elkezdték átadni a szerzett információkat, mindegyikük egyéni kifejezésmódja szerint: zene, rajz, írásművek formájában. Claudine-t egy olyan belső „hívás” érte, aminek következtében ellátogatott a csoporttal a polinéz szigetvilágba, hogy ott megtapasztalja a természet közelségét, s kapcsolatba kerüljön az elmerült kontinenssel, Mu-val.
A trópusi szigetek között vitorlás hajó legénységeként, ég és víz között, pénz és munka nélkül élni, meggyorsította Claudine fejlődését. Egy kis korallszigeten, amit Motunak neveztek el, berendezkedtek, hogy ideális feltételeket teremtsenek a más dimenziókkal való kapcsolatfelvételre.
Motun az élet egyszerű: kapcsolatban a természettel, minden tevékenység a környezettel harmóniában történik. A környezet, a tér, a csend segítik a belső hang kiteljesedését. Nagyon fontos volt, hogy Motun a csoport tagjai együtt éltek: megsokszorozódott, összetevődött az erejük.
Mindenkinek le kellett küzdeni a saját egyéniségét, hogy a közösségben a belső energiarendszerük kifinomuljon. Így történhetett, hogy a magasabb dimenziókkal gyakori és nagyon intenzív kapcsolatot tudtak létesíteni.
Befelé fordulással egyre tudatosabban kommunikáltak az égiekkel. Megtapasztalták, hogy van egy olyan világ, ahol a halál nem létezik, ahol a dematerializálódás mindennapos jelenség.
A csoport tagjai úgy gondolják, tapasztalataikat, élményeiket meg kell osztaniuk az emberekkel, tudatosítani kell ezeket a tanokat. Azt szeretnék elérni, hogy „működésképesek” legyünk, vagyis hogy érzékeljük, megismerjük a nem e világi dolgokat is.
Claudine és társai tapasztalatai szerint különböző vibrációs szintek léteznek, amelyeken keresztül más-más kozmikus űrhajókkal lehet felvenni a kapcsolatot. Egyéni feladatunk azt a vibrációs szintet kialakítani magunkban, aminek segítségével — amire rezonálva — az űrhajók, a magasabb dimenziók küldöttei megjelennek életünkben, hogy kozmikus tudással lássanak el minket.