Az idegenek nem úgy néznek ki, mint ahogy elképzeljük őket

Az idegenek kinézetéről általában a kicsi, zöld, vagy szürke emberkék jutnak eszünkbe, nagy fejjel és hatalmas szemekkel: egy tanulmány szerint az egyik jellemző azonban biztosan hamis.

Az űrből érkező idegenek általunk elképzelt ábrázatát többek között Steven Spielberg ET-je vagy a Harmadik típusú találkozásokban látható apró, nagyfejű lények is jelentősen befolyásolták.

A legelterjedtebb, az amerikai 51-es körzetről szóló UFO összeesküvés-elméletben szereplő idegenek is kisgyermek méretű, de a népszerű „ősi idegenek” elmélet hívei is legfeljebb az emberéhez hasonló termetűnek képzelik az ufonautákat.

idegenek

Márpedig ez úgy néz ki tévedés: egy tanulmány szerint ugyanis a földönkívülieknek hozzánk képest hatalmasaknak kell lenniük. Fergus Simpson, a Barcelonai Egyetem kozmológusa úgy véli, az idegenek,  átlagosan legalább 300 kilósak lehetnek.

Hatalmas méretű idegenek?

A teória mögött az a megfigyelés áll, hogy a Földön élő nagyobb állatoknak több erőforrásra, táplálékra van szükségük az életben maradáshoz, ezért sokkal kevesebben vannak, mint az apróságok.

Mindent egybevéve, bolygónkat a kisebb életformák uralják, s ezek közé tartozik az ember is. Simpson a Földet benépesítő élőlények átlagos méreteit alapul véve kezdte el kiszámolni, hogy mekkorák lehetnek a földön kívüli organizmusok, és arra a konklúzióra jutott, hogy valószínűleg hatalmasak – írja a brit Merto.

idegenek kutatója
Fergus Simpson elmélete szerint a földönkívüliek jóval nagyobbak nálunk

Bár vannak tudósok, akik egyetértenek Simpsonnal, többen megkérdőjelezik tanulmánya megalapozottságát, a túl kevés rendelkezésre álló adat miatt.

Seth Shostak az űrből érkező jeleket fürkészve idegenek után kutató SETI intézet igazgatója szerint például: „az elmélet nagyon érdekes, de nem támasztják alá elég konkrét tények.” Shostak hozzátette, hogy Simpson sok fontos tényezőt hagyott figyelmen kívül, például a különböző bolygók gravitációját, és az evolúciós elméleteket.

Legújabb cikkek

Ezek is érdekelhetnek

Valódi az idegenek miatti trauma

Valódi az idegenek miatti trauma

A földönkívüli lények általi elhurcolásukról beszámoló embereket szívesen megmosolyogja a környezetük. Amerikai pszichológusoknak azonban sikerült kimutatni, hogy a…

Égből érkezett óriások

Égből érkezett óriások

Az óriások egykori létezéséről sok régi legenda, és a különböző szent könyvek is beszámolnak. A Biblia arról tudósít…

error:
Share via
Copy link