E meggyőződés legismertebb példája az Ótestamentum első öt könyvében – vagyis Mózes öt könyvében – található.
Bár az „Isten” szót az angol fordításban azon istenségre vonatkoztatják, aki Ádámmal beszélt és sétált, az eredeti héber név Elohim, egy olyan különös szó, amely nemcsak hogy többes számban áll, de egyszerre hímnemű és nőnemű is.
Tehát egy pontosabb fordítás értelmében, hím és nőnemű istenségek lettek volna felelősek az emberiség teremtéséért. Ez az értelmezés még nagyobb hangsúlyt kap két, Mózes első könyvében található igen érdekes versnek köszönhetően:
„És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közül, kiket megkedvelnek vala.” (Mózes I. könyve 6:2)
„Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz és azok gyermekeket szülének nékik. Ezek ama hatalmasok, akik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.” (Mózes I. könyve 6:4)
A történet még teljesebb leírása található Énok apokrif könyvében, amely elbeszéli, hogy 200 égből leereszkedő lény hogyan próbált kereszteződni az emberekkel. Vezetőjük, Semjaza nagyon aggódott, mivel úgy tűnt, őt okolták volna, ha lelepleződnek.
Hogy megnyugtassák, a csoport tagjai a Hermon-hegyen találkoztak és felesküdtek, hogy közösen vállalják a felelősséget. Ezután nekiláttak tervük végrehajtásának.
Amikor a dolgok teljesen összezavarodtak, és a helyzet egyre rosszabbá vált, az esetet jelentették Istennek, aki az Özönvízzel vetett véget az egész sajnálatos eseménynek; csak Noé és családja életét mentette meg.
Az idegenek közbeavatkozásának gondolata újra és újra megjelenik több ókori hagyományban is. A tibeti dogmák például Dzambu Lying-ként emlegetik a világot. Amikor a világ keletkezett, egy ideig nem volt rajta sem ember, sem állat, sem növény.
Ezután „a világegyetem központjából” látogatók érkeztek a Földre. A tibeti írásokban ezek a teremtmények az Istenek. Származási helyüket, Rirab Lhunpot, gyakran le sem fordítják, az azonban nyilvánvaló, hogy szándékuk, a világegyetem távoli részéről érkező erős, intelligens lények bemutatása volt.
Ezek a teremtmények letelepedtek a Földön, majd fokozatosan alkalmazkodtak az itteni élethez. Lassan emberré váltak. Egy háborús és zavaros időszak után királyt választottak, Mang Kurt, aki megtanította őket az építkezésre és a mezőgazdaságra.
Az őshonos észak-amerikai néphagyomány szerint is az emberek eredetileg a fellegekben éltek, majd meglátogatták a Földet, hogy létrehozzák az emberiséget. Kínában, a legendás Sárga Császárt égből jött látogatók tanították meg a mezőgazdaságra, az orvoslásra és az erotika művészetére.
70 000 éves kultúrájukkal az ausztrál bennszülöttek rendelkeznek a legősibb élő legendával a Földön. Ők is úgy hiszik, hogy a Földet idegenek látogatták meg réges-régen. Wandjináknak vagy Égi Embereknek hívták őket.
A hettita szövegekben pedig az áll, hogy egy földön kívüli konfliktus eredményeként a vesztes a Földön keresett menedéket magának. Az egyik legősibb ismert civilizáció – a sumér – olyan szövegekkel rendelkezik, amelyek hemzsegnek az Anunnakira tett utalásoktól; az Anunnakik égből érkezett teremtmények, akik meghódították a Földet.
Az első 50 Anunnaki az Arab-tengeren vagy tengerben landolt, abban az időben, amikor a Perzsa-öböl területén még csak mocsár állt, és létrehozták az általuk E Ri Du-nak vagyis „Távoli Otthonnak” nevezett települést.
Több ezer kilométerrel távolabb, Maliban, a Dogon törzs tagjai úgy hiszik, hogy hajdanán a Szíriusz csillagrendszerből irányították őket.
Észak-Egyiptomban elterjedt az a hiedelem, hogy az ősi államalapítók az égből érkeztek, és konkrétan az Orion övvel hozták kapcsolatba őket.
Lehet, hogy részleteiben különböznek egymástól ezek a legendák, azonban a három fő elem – az emberiség korai megjelenése, a Föld ügyeibe való idegen beavatkozás és a fejlett történelem előtti civilizációk kialakulása -létezését, a világ ősi hagyományainak sokasága támasztja alá.
