Charles Mallory Hatfield olyannyira igazi esőcsináló volt, hogy a fáma szerint Saul Bellow éppen róla mintázta meg híres „Henderson, az esőcsináló” című regényének főhősét.
Charles Mallory Hatfield amerikai volt, 1880-1958 között élt. Úgy vélik, mindeddig ő az az ember, aki annyira közel állt a természethez, hogy hatni tudott rá, különös tekintettel a meteorológiai jelenségekre.
Hogy hogyan csinálta, az persze sohasem derült ki. Hatfield egyszerűen akkor csinált esőt, amikor akart.
Ma már a tudomány is állítja, hogy lehet esőt csinálni mesterségesen, de ehhez mindenféle vegyi anyagra van szükség, és hozzá repülőgépre vagy megfelelő ágyúra, amellyel a vegyi anyagot a felhőkbe juttatják. De legfőképpen felhőkre van szükség! Legalábbis a tudósok esetében. Hatfieldet nem zavarta a hiányuk. Egyszerűen „odahívta” őket, és jöttek…
Huszonéves koráig kereskedelmi utazó volt, soha semmilyen iskolába nem járt, viszont olvasni megtanult, és hasznosította is a tudását: rengeteget olvasott. Így nagy általános műveltséggel rendelkezett. Már akkoriban emlegette, hogy képes előhívni bizonyos természeti jelenségeket, amelyeknek mechanizmusát – bevallottan – ő maga sem értette.
Legfőképpen esőcsinálással foglalkozott. Első ízben 1903-ban tette, Los Angelesben, rendelésre. Ha másképpen nem ment, hát valamilyen rejtélyes anyagot szórt a tűzbe, a füst felszállt a magasba, és akkor esni kezdett. De ha nem voltak felhők, Hatfield csak koncentrált, és egy idő után odahozta a vidék fölé az esőfelhőket.
A krónika tanulsága, és egyes utólagos számítások szerint Hatfield huszonöt év alatt százöt szerződést kötött, különféle önkormányzatokkal, farmerekkel, sőt farmerszövetségekkel. A rendelést minden alkalommal teljesítette, egyetlen olyan esetről sem tudnak, hogy elvállalta volna az esőcsinálást, aztán odébbállt anélkül, hogy valóban hullott volna csapadék.
Nem titok, hogy mindig pénzért dolgozott, lényegében ebből élt. De sosem rögzítette az árat. Hol megelégedett a jelképes ötven dollárral, hol meg csak tízezer dollárért vállalta a dolgot, nyilván ott nagyobb volt a tét, netán nehezebb az eső kiváltása.
Mivel Los Angelesben kezdte pályafutását, oda szívesen járt vissza. Különösen, ha hívták. Még a huszadik század tízes éveiben is sor került erre; a városban ugyanis katasztrofális volt már a vízhiány. Nem csupán a mezőgazdaságnak hiányzott a víz, de a város fölötti folyókra épített visszatartó gyűjtőmedencéknek is már csak a fenekén volt egy kis víz. Ha pedig az is elfogy azonnal veszedelmes járványok ütik fel a fejüket. A városatyák még attól is féltek, hogy az emberek máshová költöznek és a virágzó jövőről szőtt álmaik szétfoszlanak, Los Angeles jelentéktelen kisvárossá fejlődik vissza.
Meghívták hát Hatfieldet, aki egy bizonyos napra vállalta az esőcsinálást. Mindenki feszülten várta a napot. És amikor az beköszöntött – megjöttek a sötét felhők is! A gyüjtőmedencében a víz szintje néhány óra alatt hat méterrel emelkedett!
Így aztán nem csoda, ha róla írtak a lapok és valóságos korabeli „médiasztár” lett belőle. Egyre többfelé hívták. Egyszer az alaszkai aranyásók is összedobtak pár ezer akkori dollárt (sokkal nagyobb pénz volt az, mint manapság) és meghívták Hatfieldet. Ugyanis ott fent északon is kiszáradtak a patakok, amelyekre pedig szükségük volt az aranymosáshoz. Nem volt mivel kimosni a homokból az értékes ásványt.
Hatfield megérkezett, átvette a pénzt és visszavonult az egyik házba. Nem tudni, mit csinált, hogyan koncentrált, vagy…? Fogalmunk sincsen ma már, mert Hatfield gondoskodott arról, hogy ne legyenek ott tanúk. Így az ő valós tevékenységéről mit sem tudunk. Tény viszont, hogy másfél nappal később hatalmas eső zúdult a vidékre, és Alaszka folyói megteltek vízzel.
1922-ben már Dél-Olaszországba is elhívták, ahol akkoriban igen nagy szárazság uralkodott. A hónapok óta tartó, kíméletlenül forró és csapadékmentes időjárás az egész termés megsemmisülésével fenyegetett. Hatfield alig érkezett a vidékre, megindultak az esőzések és a környék összes vízgyűjtője, tava, mesterséges medencéje megtelt.
Meghívták a kaliforniai Mojave-sivatagba is. Ez olyan halálvidék, ahol évtizedek is eltelnek egyetlen csepp csapadék nélkül. A sivatagban csak olyan élőlények maradnak meg, amelyek ezt is kibírják. Emberi település nincs is arrafelé. Hatfieldet azért hívták meg, hogy afféle félig tudományos próbának vessék őt alá: ilyen szélsőséges körülmények között mire képes. Itt a sajátos és ismeretlen vegyszereit vetette he; három órával azután, hogy tüzet rakott és a különleges füst felfelé kanyarodott, megeredt az eső és bőven zuhogott.
A híres esőcsináló 1958. január 22-én Kaliforniában halt meg, és kétezer ellenőrzött esőcsinálása ellenére a tudósok soha nem hitték el neki, hogy valóban képes arra – amiből élt…