Abban a tudatban nevelkedtünk, hogy elkülönülünk másoktól. Ez szükségképpen az elszigeteltség és a magány érzését keltette. Úgy tűnt, ki vagyunk szolgáltatva a dolgok és az események „véletlen” alakulásának.
Voltunk mi – és volt a világ többi része. Ez a világkép annyira természetes volt, hogy soha nem is kérdőjeleztük meg, kellemetlen érzésünk ellenére sem. Ezért aztán elég gyakran alakult úgy az életünk, hogy ezt a véleményt alátámassza.
Az utóbbi években azonban mindenestül megváltoztak a modern tudomány ismeretei. Ma már tudjuk, hogy az eddigi nézetekkel ellentétben:
Nem különülünk el! Minden mindennel kapcsolatban áll, és minden mindenre hatással van.
Ez a felismerés rendkívül fontos vágyenergiánk összpontosításának szempontjából. A változás 1995-ben kezdődött, az orosz Tudományos Akadémián, a Vlagyimir Poponyin és Peter Gariaev vezetésével végzett vizsgálatokkal. Kísérleteik ámulatba ejtő eredménnyel jártak. Olyan meglepőek voltak, hogy az Egyesült Államokban is megismételték, majd publikálták őket.
Vlagyimir Poponyin és Peter Gariaev fényrészecskék – úgynevezett fotonok – segítségével akarta vizsgálni a DNS viselkedését. Kísérletsorozatukban légüres teret hoztak létre egy csőben.
Ma már tudjuk, hogy még a vákuumnak nevezett légüres térben sem uralkodik abszolút üresség. Mindenütt jelen vannak ugyanis a fotonok – vagyis a fényenergia, amely speciális műszerekkel viszonylag pontosan mérhető. Ennél a kísérletnél sem volt ez másként. A csőben keletkezett légüres térben a fotonok meglehetősen rendezetlenül oszlottak el.
A következő lépésben emberi DNS-mintát juttattak a csőbe. És ekkor roppant különös dolog történt:
a részecskék a DNS jelenlétében átrendeződtek. A DNS közvetlen hatást gyakorolt a fotonokra: mintegy láthatatlan erővel szabályos mintázatba rendezte azokat. Egyértelművé vált tehát, hogy az emberi DNS közvetlen hatással van a fizikai világra.
A hagyományos fizikában ilyesmit eddig még nem figyeltek meg. Mi több: a hagyományos fizika hagyományos értelmezésében ilyesmivel nem is számolnak. A fotonok viselkedésére tehát eleinte nem volt magyarázat.
Ez már magában is izgalmas lenne. Ám ami ezt követte, az méltán nevezhető forradalminak…
Amikor a DNS-t kivették a csőből, azt feltételezték, hogy a fotonok rendje felbomlik, s azok visszatérnek rendezetlen állapotukba. Csakhogy éppen az ellenkezője történt!
A fotonok úgy viselkedtek, mintha még mindig jelen lenne a DNS, és megőrizték rendezett eloszlásukat.
A kísérletet megismételték, a műszereket megvizsgálták, és megbizonyosodtak róla, hogy a csőben nem maradt DNS. Ám akárhányszor is ismételték meg őket, a kísérletekből végül csupán egyetlen dologra következtethettek: arra, hogy a fotonok és a DNS még mindig kapcsolatban álltak egymással, noha fizikailag elkerültek egymás közeléből.
Úgy tűnt, az a mező köti össze őket, amelyet a kvantumfizika „kvantummezőnek” nevez. Az „üres tér” nem is olyan üres – sokkal inkább olyan mező, amelyben információk milliárdjai terjednek és mozognak hullámformában.
Ez a kísérlet roppant tanulságos a rezonancia törvényének megértését illetően. A kísérletsor alátámasztja azt a teóriát, miszerint
létezik egy kvantummező, amely mindent mindennel összeköt.
Az imént vázolt kísérlet különlegessége az, hogy elsőként bizonyította felismerhetően ennek az energiának a meglétét.
Ennek a mindent mindennel összekötő erőtérnek már régóta sok neve van. Felfedezői szerint nevezik kvantummezőnek, isteni mátrixnak, ősoknak, mezőnek vagy kvantumhologramnak. Olyan erőtér ez, amelyhez egyetlen eddig ismert energiaforma sem fogható.
Ez a sűrű hálóként működő energetikai mező egyfajta hidat alkot a külső és belső világok között.
A levegőben terjedő hanghullámokhoz hasonlóan meggyőződéseink és gondolataink kisugárzó energiájának is szüksége van egy hordozó közegre; erre szolgál a kvantummező.
Ez az erőtér teszi lehetővé, hogy – tudva vagy tudatlanul – mindennel és mindenkivel összeköttetésben álljunk.
Teljesen mindegy, milyen messze van tőlünk a „vevő” – lehet a szomszédunk, de lehet a világ másik felén tartózkodó személy is. A létrejövő és kisugárzó rezonanciás mező mindig megtalálja az igazit – még ha nem is tud róla.
