Az emberi biomező feltérképezése és hangolási folyamata

szerző: Eileen Day McKusic, az elektromos egészség egyre ismertebb területének szakértője. Ajánlott irodalom: Eileen Day McKusic – Elektromos test elektromos egészség (Édesvíz kiadó 2021)


2006 és 2010 között, egyetemi tanulmányaim előtt és alatt, hangvillákkal dolgoztam az emberi energiamező új területének feltérképezésén. 

Szerencsére a semmi közepén éltem a hegyekben, otthoni irodám végtelenül csendes volt, így alaposan odafigyelhettem a villák különböző felhangjaira. Jó néhányévig eltartott, de végül, mint egy puzzle darabjaiból, fokozatosan összeállt a kép, amit ma a Biomező-anatómia Hipotézisének nevezek.

 A Biomező-anatómia Hipotézise az elme szerkezeti modellje, amelyet kutatásom révén az elmúlt huszonöt év folyamán felfedeztem. Ahogyan az agy területekre van osztva, ahol az egyes részek másért és másért felelősek, ugyanez a helyzet energiamezőnkben is.

Akár a neurológusok, akik feltérképezték az agyat és rájöttek, hogy a különböző területek különböző feladatkörökkel és korrelációkkal rendelkeznek, én a biomezővel tettem ugyanezt. A kutatás pedig egy emléktár konkrét anatómiai szerkezetét tárta fel.

Íme, a hipotézisem dióhéjban: hiszem, hogy a humán biomező egy diffúz elektromágneses közeg (bioplazma), amely egymást kölcsönösen átjárható módon körülveszi a testet, és tárolja élettörténetünk lenyomatait.

Amit elmének és emléknek nevezünk, azok valójában ebben az elektromágneses mezőben találhatók. Mindenről van itt információ, amit valaha átéltünk, sőt amit az őseink átéltek, állóhullámok formájában kódolva, a mező adott területein adott típusú tapasztalatok tárolásával. E modellben a test van az elmén belül, nem pedigfordítva.

A testre érkező hang és a visszaverődő jelek hallgatása által egy mindenkiben jelen lévő, univerzális mintát fedeztem fel. Agyunkhoz hasonlóan biomezőnk is területekre oszlik, és a különböző érzelmi tapasztalatok különböző sztratoszférikus helyeken tárolódnak. Az érzelmi tapasztalatok állóhullámok formájában raktározódnak a test körül, akárcsak az emlékek.

A különböző érzelmeknek rájuk jellemző, sajátos frekvenciájuk van, amely alapján azonosítani tudom őket. Ez nem annyira bonyolult, nem rendelkezem semmilyen különleges hallási képességgel.

Ami azt illeti, gyerekként évekig beszédterápiára jártam, és hat különböző énektanárt fogyasztottam el hat év alatt, mire képes voltam végre tisztán énekelni (az első öt reménytelenül botfülűnek titulált). Elmondhatom,hogy éppen a hallás képességének elsajátítása jelentette számomra a legnagyobb kihívást.

Idővel azonban megtanultam a frekvenciák nyelvét – végül pedig másoknak is megtanítottam. Amikor tanítom, szinte minden diákom hallja és érzi, s ha valakinek nem is megy azonnal, úgy tűnik, mindenkiképes megtanulni.

A szomorúság tényleg szomorúnak hangzik, a félelmet pedig sajátos lüktetés jellemzi. Egyeseknek kicsit tovább tart, ám hiszem, hogy kellő idő és tapasztalat után bárki elsajátíthatja ezt a nyelvet. Csoportos foglalkozás esetén mindenki számára érzékelhető a megmutatkozó szomorúság, mint ahogyan egy dal szomorúságát akkor is érezzük, ha nincs benne szöveg.

A mező továbbá idő szerint is tagolt: a mező külső határán lévő információ a terhességhez, születéshez és kora gyermekkorhoz kötődik, a jelen található a testhez legközelebb, a többi idő pedig a kettő között oszlik el. A mező külső határát egy kétrétegű plazmamembrán alkotja és jelenti, nagyjából 1,5-1,8 méter távolságra a test körül.

Ha a mező szélétől elindulva közelítünk befelé a test felé, egy időbeli utazáson veszünk részt a fogantatás előttől a jelenig. Úgy tudom használni a hangvillát, akár egy lemezjátszó tűjét, hogy olvassak a személy vibrációs „lemezén”. Ha tegyük fel egy hatvanéves nővel dolgoznék, és a mező közepe táján a szívétől balra érzékelnék valami torzítást (ahol a szomorúsággal, gyásszal és veszteséggel kapcsolatos információk találhatók), az valószínűleg valamilyen fájdalmas szakításra, válásra vagy veszteségre utalna a harminc éves kora körüli időkből.

A biomező-hangolás folyamata

Az emberi test nem csupán hangszer, de önhangoló hangszer. Ahogyan a hangvillával kissé rejtélyes módon behangolhatjuka zongorát és a gitárt, a testtel is megtehetjük ugyanezt. A biomező-hangolás módszere lényegében abból áll, hogy hangvillákkal végigpásztázzuk a test elektromágneses mezőjét, és disszonanciát és ellenállást keresünk.

A villa koherens hanghatásának következtében a kaotikus hullámok harmonikusabb formát öltenek. Kevésbé lesznek kuszák, szinuszhullám formát kezdenek felvenni. Kicsit olyan ez, mint amikor kivasal-juk a gyűrött lepedőt. A folyamat következtében a mező ezen részén csapdába esett energiaáramlás felszabadul, a hangvilla pedig mágnesként húzhatja azt vissza a testbe.

A gyakran megélt, energizált lelkiállapotok torzult mintákat hoznak létre a mezőben, amelyek végül a testi folyamatokés funkciók helytelen működését eredményezik.

Tudjuk, hogy a mágneses mező vezeti az elektromos áramot. A test mágneses mezőjének, s ezáltal elektromos áramlásának módosítása révén képesek vagyunk oldani a fájdalmat,feszültséget, blokkolódott érzelmeket és traumákat.

A fájdaloma kábeleinken átfutó túlzott áram manifesztációja, mely energiát a mágneses mező manipulálása révén másfelé irányíthatjuk. A pulzusdiagnosztikát végző kínai orvosoktól eltérően mi hangvillával tudjuk érzékelni a testen belüli áramlások ritmusát – amit azután mi akupunktúrás tűk helyett a villák segítségével módosítunk. Számos alkalommal sikerült egy tízes skálán nyolc-kilences fájdalomszintet maximum húsz perc alatt egyre vagy nullára levinnem mindössze azáltal, hogy újrarendeztem a testen átáramló energiát.

Ezek a zavarokat és megrekedt energiát rejtő gócok a mezőben megegyeznek számomra az Eckhart Tolle által „fájdalomtestnek” nevezett jelenséggel. Új föld című könyvében Tolle úgyfogalmaz: „a fel nem ismert, el nem fogadott és el nem engedett erős negatív érzelmek okozta fájdalom maradványai együttesen energiamezőt hoznak létre, amely nem máshol, mint testünk sejtjeiben található”.

A fájdalomtest őrzi az összes szenvedést és kínt, amin keresztülmentünk, illetve ezek énképünkönés életfelfogásunkon hagyott lenyomatait is. A legtöbb ember a fájdalomtestére gondol, amikor önmagára gondol. Sebeinkkel azonosítjuk magunkat, és sebesült énképet hozunk létre.

A legtöbben átmentünk már nehéz időszakon, és éreztük már úgy, mintha énünk egy része ott maradt volna. Míg a gyermekkori küzdelmeken és stresszen keresztülmegyünk és felnövünk, lényünk kis részei lepattognak rólunk. Apró darabokat hagyunk hátra magunkból. Ezek azonban nem kerülnek ki a minket körülvevő világba; valójában saját energiamezőnkben maradnak.

Ha megnézünk nehéz életet megélt idősebb embereket, szinte mintha kimerültek volna. A hiány és szétszóródás érzete lengi körül őket. Az a bámulatos a hangvillákkal való munkában, hogy megkereshetjük a lepattogzott részeket, visszahozhatjuk és ismét magunkba építhetjük azokat.

Fogjuk fel úgy, mint az entrópiát és a szintrópiát. Az entrópia a rendezettség fokozatos elvesztése, míg a szintrópia a rend helyreállítása és megteremtése. Számomra a biomező-hangolás az elvesztett életerő testbe való visszajuttatásának szintropikus folyamata.

Bizonyos mértékig mindig megmarad bennünk életünk tapasztalatainak lenyomata, azonban az érzelmi töltésüket megszüntethetjük, s ezzel együtt a jelenre gyakorolt hatásukat is. Nem kell egy alkoholista apa mellett megélt vagy abúzustól sötét gyermekkor mintáiban maradnunk.

A biomezőn végzett munka lehetővé teszi a fájdalomtest lemerítését vagy kikapcsolását, majd a semleges középpontunkba való becsatlakozást, visszatérve a mostba, a természettel való összhangba.

Ahelyett, hogy a mezőben tárolt információk alapján hirtelen,a régi mintákat ismételve helytelen válaszreakciókat adnánk, képesek leszünk tiszta fejjel, a jelenben maradva cselekedni.

Egyszer rádöbbentem, hogy gyakorlatunk sokban hasonlít a sámánok által lélekvisszahívásnak nevezett folyamathoz. Ennek lényege az az elképzelés, hogy amikor valakit olyan traumatikus élmény ér, amelyet az adott helyzetben képtelen feldolgozni, a lélek egy darabja lehasad, és a személy által hozzáférhetetlen helyre kerül.

A sámán az utazásnak nevezett folyamat során aktív imagináció segítségével képes visszamenni térben és időben, hogy megtalálja a lehasadt lélekrészt, visszahívja és visszahozza a személyhez. A sámán szó szerint befújja vagy fizikailag behelyezi a lélekrészt a testbe.

Amikor hallottam e folyamatról, megdöbbentem, mennyire emlékeztet a biomező-hangolás egy hangalapú lélekvisszahívásra! Mi is ezeket a lehasadt lélekrészeket keressük meg és juttatjuk vissza a testbe,a körforgásba, a látókörünkbe.

A sámánizmus mellett a nyugati pszichológiában is megtaláljuk a lélek trauma és stressz miatti széthasadtságának gondolatát – illetve azt, hogy az elfojtott és lehasadt részek visszaintegrálása útján helyreállítható a pszichológiai egészség.

Pszichoterápiás szempontból, ha integráljuk a megtagadott, lehasított és a tudatalatti homályába száműzött részeinket, visszanyerjük érzelmi és pszichológiai egészségünket.

Akár a sámánizmus, akár a nyugati pszichológia, akár a biomező-hangolás szempontjából nézzük, a gyógyulás az egység helyreállításának folyamata. Elektromágneses szempontból az egység helyreállítása a megdermedt fényszilánkok, vagy elfeledett lélekrészek, körforgásba és láthatóságba való visszajuttatását jelenti.

A sok traumát megélt emberek megtanulnak egyre kevesebb és kevesebb erőforrással élni. Amint elkezdik elveszett lélekrészeiket visszaépíteni, úgy érzik, szuperhős üzemmódba kapcsoltak.

Ezek a szilánkok rejtett erőforrások! Sokszor hasonlítom őket a videójátékokban található húsvéti tojásokhoz. Vagyis a játékban elrejtett titkos kis ajándékokhoz, lehetőségekhez. Ha ilyet találunk és felhasználjuk, szó szerint megnöveljük elektromos teljesítményünket. Több bioenergiánk van, többre vagyunk képesek. Jobban manifesztálunk és erősebb játékosok leszünk az életnek nevezett játékban.

A hang nyelvének alkalmazása lehetővé teszi, hogy a koherencia és inkoherencia kifejezéseivel írjuk le a jelenséget. A koherens állapot azt jelenti, hogy rendszerünk minden rezgésmintája szinkronban van egymással. Ez a koherens szó lényege: „összetartó, egységes”. Ami koherens, az összhangban van. Egységes és harmonikus.

Az emberi energiarendszeren belül a koherencia az energiamegmaradás állapota. Inkoherens állapotban sok kusza, integrálatlan frekvencia jelenik meg a testünkben és a tudatunkban. Ha sok különbözőféle lenyomat van a szervezetünkben – egy válás, amit sosem hevertünk ki; egy tanár, aki ötödikben megkínzott; egy alkoholista apa –,bizonyos fokú inkoherenciát élünk meg.

Akik rendkívül sok traumán estek át, azoknál ezek az energiagócok kidudorodnak a biomezőből, és számos különböző frekvencián rezonálnak. Lényegében vagy muzsikál belső zenekarunk – vagyis az egyes zenészek és frekvenciák összehangolt, harmonikus, egységes dallamot játszanak –, vagy hamisan szólunk és zajt keltünk: itt egy hang erőtlen, ott valamelyik túl gyors, egy másik meg egyáltalán nem is szól.

A koherencia állapotában a belső zenekar összhangban van, saját hibátlan ritmusában és ütemében, a tökéletes harmónia optimális pontján. Ha megtaláljuk és harmonizáljuk ezeket a lehangolódott gócokat, sokkal összeszedettebbek és energikusabbak leszünk.

error:
Share via
Copy link