Karlis Osis és Erlendur Haraldsson haldoklókkal végzett kutatásaiból kiderült, hogy a halál közelében sok ember elhunyt barátait, rokonait vagy vallási alakokat lát, akik azzal a céllal jelennek meg, hogy „elvigyék a beteget”, azaz segítsenek neki átlépni a létezés egy másik dimenziójába.
A két pszichológus — az utóbbi százhúsz esztendőben működött parapszichológiai kutatókhoz hasonlóan — igyekezett különválasztani a gyógyszerek, a magas láz vagy a felzaklatott érzelmek okozta hallucinációkat a tiszta tudatú emberek által tapasztalt látomásoktól. Elemzéseik szerint:
„…egyértelműen megállapítható, hogy a látomásos esetek többségét nem lehet olyan orvosi tényezőkkel megmagyarázni, mint a magas láz, hallucinációkkal járó betegség vagy hallucinációkat kiváltó szerek (morfium, Demerol stb.) alkalmazása, vagy a beteg kórtörténetében szereplő hallucinogén tényezők. A közvetlenül a halál előtt jelentkező látomások áthidalják az életkori, nemi, műveltségi és vallási különbségeket. A vallásos érdeklődés mindazonáltal csekély mértékben elősegíteni látszik az ilyen élmények bekövetkezését.”
A két kutató hosszú éveken át folytatott, türelmes, együtt érző és körültekintő munkája nyomán arra a következtetésre jutott, hogy a halál közeledte sok rendkívüli élményt produkál.
Tanulmányuk alátámasztja azt a feltevést, hogy a test halála után a lélek folytatja utazását. Halotti látomásokat azonban korántsem csak a haldoklók tapasztalnak.
Sok felmérés, amelyeket közvélemény-kutató cégek, pszichológusok és parapszichológiai kutatók végeztek, egyértelműen azt bizonyítja, hogy ilyesmi teljesen egészséges emberekkel is megesik.
Előfordul, hogy a látomásban megjelenő holtak fontos, e világi információt közölnek az érintett személlyel, néha ihletet vagy vigaszt nyújtanak, néha pedig transzcendens dolgokkal, a túlvilággal kapcsolatos közléseket adnak át.
Az ilyen kutatásokat illető bőséges irodalom egyik meghatározó műve, G. N. M. Tyrell Apparitions (Jelenések) című könyve, mely beszámol a brit parapszichológiai társaság által a 19. század végén elvégzett, úttörő jellegű „hallucinációs felmérésről”, ismerteti Edmund Gurney és Frederic Myers látomásos jelenségekről szóló elméletét, a látomásokban tapasztalt közös vonásokat, a jelenések hátterében rejlő erőkre vonatkozó elméleteket, és a jelenéseknek az ember életében játszott szerepével kapcsolatos feltevéseket.
Tyrell átfogó művéhez vagy az Osis—Haraldsson-kutatáshoz hasonló eredmények, valamint az ókor óta felhalmozódott irodalmi és szent szövegek egyaránt azt tanúsítják hogy az emberek a legrégebbi idők óta tapasztalnak jelenéseket.
A megjelenő alakok közül némelyik jóindulatú, mások nem. Van köztük olyan, amelyik eltávozott léleknek látszik, mások túlvilági lénynek.
A hinduizmus alapszövegeiben, Homérosznál, Platónnál, az Ó- és újtestamentumban, a Koránban, Shakespeare, Blake és Coleridge műveiben, valamint számtalan újabb keletű beszámolóban fantomalakokról szóló leírásokat találunk, s ezek az alakok támogatják, inspirálják, fenyegetik az érintett személyt, vagy éppenséggel utat mutatnak neki.
A jelenések régóta emlékeztetik az emberiséget arra, hogy az élet több, mint amennyit érzékeinkkel, földhözragadt vágyainkkal, hétköznapi énünk-kel felfoghatunk belőle.
