Minél többet merengünk az életről, annál inkább bebizonyosodik: A mai ember legnagyobb átka a feledékenység. Mint egy lopakodó rossz közérzet, a feledékenység úgy itatja át az emberek életét és cselekedeteit.

Külön-külön egyénileg, történelmileg és kulturálisan is a feledékenység bűvöletébe estünk. Nem csak a múltunkat felejtettük el, hanem azt is, hogy a jelen helyzetünkért, ugyanakkor a jövőnkért is mi vagyunk a felelősek.

Személyes szinten, a mi ego-alapú tudatállapotunknak az a küldetése, hogy ebben a feledékeny állapotban maradjon – megszakadjon a kapcsolat lényünk egészével, az élet hálózatával és az egyetemes tudattal.

Kollektív szinten ezt a feledékenységet állandósítják és megerősítik társadalmi és kulturális eszközökkel – elsősorban a tudattalan fogyasztói realitás, továbbá hamis életmód és a materialista szemlélet fenntartásával.

„De van egy fényesebb oldala is ennek, mert mindig van lehetőségünk újra- emlékezni és újra- csatlakozni önvalónkhoz és a nagy egészhez. Az emlékezés ereje az önmegismerés és megvalósítás szellemi útjában összpontosul.”

Íme, az elfelejtett dolgok listája, vagy inkább olyan fontos dolgok listája, amikről nem szabad megfeledkeznünk.

1. Elfelejtettük, hogy kell együtt élni a természet világával

Az utolsó pár száz évben elkülönítettük magunkat a természettől. Kihasználtuk, pusztítottuk, fogyasztottuk és megkíséreltük irányítani a természetet, hogy kielégítsük a kapzsiság által vezérelt aberrációkat.

Megpróbáltuk elhatárolni magunkat az élet természetes körforgásától. Elfelejtettük, hogy hogyan kell meghallgatni a Föld természetes jeleit és nyelvét – ritmusát és ciklusait. Elfelejtettük követni a természet útját, hogy hogyan kell azzal egyensúlyban, harmóniában élni.

2. Elfelejtettük az életünk és a világegyetem összefüggéseit

Ahogy elválasztottuk magunkat a természettől, elfelejtettük azt is, hogy létezésünk milyen mélyen összefügg azzal és a világegyetem kőrforgásával. Néhány, a civilizáció peremén élő törzs még mindig követi az ősi ösvényt és tisztelettel megőrizték ezt a kapcsolatot.

Belénk nevelték az elkülönülés érzését, melynek következtében felborult az egyensúly, és nem igazodunk a természet rendjéhez. Elfelejtettük, hogy a kollektív tudat összekapcsolódik a mindenséggel és összefonódva egy gyönyörű, finom táncot járnak.

3. Elfelejtettük a bennünk lakozó ősi bölcsességet

Abbéli törekvésünkkel, hogy megszerezzük a tudományos ismereteket a racionális gondolkodás által, elnyomtuk szívünk mélyén rejlő bölcsességünket. Már elfelejtettük a régi történeteket és népi tudást, amit örökül hagytak a látnokok és az ókori bölcsek, akik harmóniában éltek a világegyetemmel.

4. Megfeledkeztünk az álmainkról és letértünk az ösvényről

Azáltal, hogy eltávolodtunk belső utunktól, elfelejtettük álmodni az élet álmát. Ennél is fontosabb, hogy elfeledkeztünk hogyan lehet felébredni ebben az álomban és látni valódi énünket, mint az élet társ-teremtőit. Elfelejtettük, hogy megvan a hatalmunk ahhoz, hogy álmokat szőjünk, hogy használjuk a szándék hatalmát, és így a megvalósulás felé tereljük az álmainkat.

5. Elfelejtettük a célt

A túl sok fecsegés, lárma, figyelemelterelés ebben a sűrű valóságban elfeledtette velünk azt, amiért idejöttünk. Megfeledkeztünk eredeti küldetésünkről s hagyjuk, hogy birkamód egy hamis valóságban tartsanak.

Szem elől tévesztettük, hogy belső szikránk az, ami a boldogság és az önmegvalósításra felé vezet minket. Elfelejtettük azt, hogy azért vagyunk itt, hogy szellemi létezőként fizikai formában is megnyilvánulva tapasztalatokat szerezzünk, majd visszatérjünk.

6. Elfelejtettük, hogy minden szeretet

Ennek legmélyebb misztériumát, talán csak néhány látnok értette meg, mintegy mindent átölelő igazságot. Pedig ez az igazság valahol mélyen legbelül mindannyiunkban ott rejtőzik. Felismertük, megéltük egy bizonyos pontig, de elvesztettük a kapcsolatot vele. Elfelejtettük, hogy végső soron minden energia és tudat, hogy a szeretet a létezés alapvető szövete, ami végigfut minden energián és tudaton.

7. Elfelejtettük mi a megbocsájtás

Azáltal, hogy elhitették, mi el vagyunk választava a többiektől és a nagy egésztől, elfelejtettünk megbocsátani. A legmélyebb értelemben a megbocsátás az, ami emlékeztet arra, hogy minden és mindenki egy, hogy nincs áldozat, vagy elkövető. Mindannyian együtt mozgunk abban a dinamikus hálózatban, melyet életnek nevezünk.

8. Elfeledkeztünk a szabadságról

Jusson eszedbe minden egyes nap: Te egy szabad létező vagy!

Megkötöztek minket a félelem, téveszmék, hamis ideológiák béklyóival, s a törvényeket anyagi ellenszolgáltatás fejében úgy fektették le, hogy csak a kiváltságos kevesek érdekeit védjék. Kényszerítettek bennünket arra, hogy elfelejtsük; mi a változás független képviselői vagyunk. Mi bűntudat és félelem nélküli szabad létezők vagyunk!

9. Megfeledkeztünk az igazi hatalmunkról

Az örökös félelemben élés elfeledtette velünk, hogy milyen erősek vagyunk és, hogy a szándék és akarat erejével képesek vagyunk megváltoztatni saját valóságunkat. Önkívületi állapotban alvajáróként követjük az előre elkészített, mesterséges jeleket, mint jól programozott automaták.

10. Elfelejtettünk a múlt hibáiból tanulni

Ha van valami, amit a történelem tanított nekünk az az, hogy mi milyen gyorsak megfeledkezünk a tanulságokról. Újra és újra elkövetjük, azonosulunk azokkal a hibákkal, amik a kapzsiság és önpusztítás mintáiba vannak ágyazódva.

Minket nem hibáztathatnak egyénileg az emberiség múltban elkövetett hibáiért, de mint egyéneknek kötelességünk emlékeztetni magunkat ezekre a hibákra és kötelességünk továbbadni tanulságait a kollektív tudatnak.

11. Elfelejtettünk egyszerűnek lenni

Az emberi élet összetettebb és bonyolultabb lett. Minket elcsábított a több ragyogása, nem pedig a kevesebb, a szerényebb hatalma. Elfelejtettünk egyszerűek lenni és azt is, hogy ez mit jelent. Az élet igazán egyszerű. Az egyszerűség az jelenti, hogy el kell dobni az összes lényegtelen dolgot és eszmét, ami rendetlenséget teremt és eltéríthet minket életcélunktól és egyéb olyan igazságoktól, amikre már nem is emlékszünk.

12. Elfelejtettünk mit jelent a bizalom, a remény és a csodálat

Elfelejtettük, hogy ez a világ milyen varázslatos, és nem tudunk már rácsodálkozni az élet szépségeire. Mi nem állunk már többé magasztos tisztelettel a teremtés előtt. A szkepticizmusunk és a cinikus világképünk olyannyira elfajult, hogy nem engedi látni önmagunk és a világegyetem báját.

Elfelejtettük, hogyan kell hinni. Ez talán az összes tragédia közül a legnagyobb. Ez legyengítette a szellemünket és nyomorba döntötte a lelkünket.

Remélhetőleg eszünkbe jut, hogy mi egy egység vagyunk, és az ősi kultúrák egyszerű bölcsességével újra összekapcsolódjunk, mert ennek a világnak most nagyobb szüksége van ránk, mint valaha.

Emlékezzünk, és éljük az élet titkait mindig és mindenkor!

forrás: spiritscienceandmetaphysics.com