Az asztrálprojekció gyakorlása

A kreatív álom és az asztrálprojekció valószínűleg a legközvetlenebb mód más terek és idők érzékelésére. Az asztrálprojekció módszerének fő célja, hogy a tudatos ént ugyanolyan folyamatnak vessük alá, ami egyébként csak  a tudatalattival történik alvás közben.

Eközben tehát semmi természetfeletti nem történik azon kívül, hogy álomképeinket tökéletesen tisztán látjuk, sőt irányítani is tudjuk azokat.

Az emberi test számos olyan funkcióval rendelkezik, amely a tudattól függetlenül működik. Ilyen például a légzés, amely legnagyobbrészt a tudattól nem zavartatva működik, ugyanakkora  tudat bármikor átveheti a folyamat irányítását.

Az álmok is hasonló folyamat termékei. A légzés funkciójának irányítottabbá és mélyebbé tétele közismerten pozitív hatást eredményez. Ugyanilyen áldásos lehet az álmok tudatos „kormányozása”.

Számos módszert ismerünk, ami az asztráltest objektivációjára irányul. Ezek mindegyike ugyanazon alapvető feltételrendszer alapján működik. Az első feltétel a feltétlen bizalom aziránt, amibe belefogtunk, valamint a félelem leküzdése.

Ha sikerül az asztrálprojekciót létrehoznunk egy pillanat erejéig, és azt megzavarja a félelemnek akár a legkisebb fuvallata is, a kép menthetetlenül visszazárkózik a testbe.

A félelem olyan természetes reakció, amelyet az új tapasztalat befogadása során ugyanúgy korlátozni kell, mint a víz alá merüléskor a légzést.

A második feltétel a koncentráció. Ha alábbhagy az akarat vagy a képzelőerő, azonnal megszűnik a gondolatok szüntelen áramlása, és egyszerűen elalszunk, ami önmagában persze nem baj, azonban a vállalkozás sikerét alapvetően meghiúsítja.

Az asztrálprojekcióhoz az alábbi lépések szükségesek:

1. Ügyelj arra, hogy ne zavarhassanak meg váratlan telefonok vagy látogatók. Távolíts el minden olyan fémtárgyat, ami a bőröddel érintkezik. Ülj egy kényelmes karosszékbe, vagy feküdj egy ágyra az észak-dél tengely mentén, a fejed legyen észak felé (ez utóbbi nem mindig ajánlott, mivel álmosító hatású).

Összpontosíts egyenként a különböző testrészeidre, lábtól felfelé. Feszítsd meg, majd ernyeszd el az összes izmod. Ezután gondolatban vedd sorra minden izmod, ügyelve arra, hogy kellőképpen ellazult állapotban legyenek. Most csukd be a szemed, és tölts el egy pár percet ebben a kellemes állapotban az álom küszöbén, ugyanakkor megőrizve a teljes éberséget.

2. Lélegezz mélyeket, és képzeld el, hogy 15 cm-re helyezkedsz el attól a ponttól, ahol valójában ülsz vagy fekszel. Ha sikerült erről meggyőznöd magadat, képzeld magad további 15 cm-rel távolabb. Ha ismét sikerrel járt a némi erőfeszítést igénylő gondolati transzformáció, kísérelj meg gondolatban 15 cm-nyire belesüppedni a fekhelyedbe. Ebben a helyzetben ameddig lehet, viaskodni kell az elalvás ellen. Ismételd ezt a gyakorlatot éjszakánként, egy teljes héten át.

3. Ha túljutottál az első hét vizuális gyakorlatain (tehát nem korábban!), ülj vissza fokozatosan kiindulóhelyzetedbe, és próbáld csukott szemmel elképzelni a magad előtt lévő teret. Ezt a gyakorlatot is természetesen egy héten keresztül kitartóan ismételd.

4. A következő héten ismételgesd továbbra is a fenti két gyakorlatot, ugyanakkor told meg ezeket egy további feladattal: képzeld el magad egy olyan ingának, amely folyamatosan leng az egyik oldalról a másikra. Várd meg, amíg ez az érzet tökéletesen kényelmessé válik, majd gondolatban próbálj meg, hátrafelé irányuló mozgást végezni, mintha a fejednél és a válladnál húznának vissza.

Próbáld az új érzetet minden alkalommal hátrébb vetíteni. Kis szerencsével hamarosan eljuthatsz abba az állapotba, amikor azt érzed, hogy felállsz, és eltávolodsz a testedtől.

5. Ha mindez esetleg nem sikerülne, próbálj ki egy újabb gyakorlatot. Ülj le egy tükör elé, hunyd be a szemed, és gondolatban pár másodpercre próbáld megfordítani a helyzetet, mintha a tükörkép nézne téged. Ezt a gyakorlatot is egy hétig ismételd.

Kellő gyakorlással elérheted azt az állapotot, amikor a visszafelé irányuló mozgás során úgy érzed, hogy szinte szabadesésszerű zuhanásba kezdesz. Kíséreld meg ezt az élményt egyre intenzívebbé tenni, de ez a z igyekezet sohase váljon görcsössé. Addig fokozd ezt az állapotot, amíg azt nem érzed, hogy a szobádban állsz, elveszítve a tájékozóképességed, s egyben érzékelve, hogy sikerült a tudatodat egy, a testeden kívüli pontra helyezni.

Ez az a pont, ahol elkezdődnek a hallatlanul izgalmas felfedezések és kísérletek.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend