Lehetséges-e egy adott személy agyába távolról olyan jelet továbbítani, mely sajátlagos, érthető hangeffektusok vagy más típusú információ érzékletét idézi elő?
Lehetséges-e a hangrezgést oly módon átsugározni, hogy a célszemély valóban hallja a „hangot a fejében”, míg rajta kívül senki sem észleli azt? Lehetséges-e egy adott személy érzelmeit távolról ható elektromágneses eszközök révén megváltoztatni? A válasz valamennyi kérdésre – Igen!
A tudomány jelenlegi fejlettségi állapota még a legderűlátóbb előrejelzéseket is messze túlszárnyalta: a lehetőségek itt állnak előttünk.
A katonai szakirodalomban fellelhető információk szerint mindez valóban lehetséges. Egy sor kísérlet, szabadalom és független kutatás igazolja, hogy ez a technológia ma már nem pusztán a képzeletben létezik.
Amikor 1998-ban Dr. Nick Begich tanúvallomást tett az Európai Parlamentnek, a jelenlévők ámulatára egy csaknem negyven éves készüléket mutatott be, melynek hathatós működéséhez még fizikai kontaktusra volt szüksége.
Ez a terület lényegében a legfontosabbak egyikének mondható, hiszen rámutat a politikai kontroll legalapvetőbb fegyvereire, melynek célja a normális szűrőmechanizmusok megkerülésével
közvetlenül az emberi elmébe információt helyezni.
Az Amerikai Nemzetvédelmi Minisztérium a katonai állomány tagjaival való közvetlen kommunikációs használatra a következő információt bocsátotta ki még 1995-ben:
„Kommunikáció a mikrohullámú hangeffektuson keresztül;
Döntőbizottság: Nemzetvédelmi Minisztérium,
Iktatószám: F41624-95-C-9007.
Leírás: Innovatív és forradalmian új technológia, mely a lehallgatás vagy leleplezés minimális kockázatával biztosít eszközöket a rádiófrekvenciás (RF) kommunikációhoz.
A koncepció megvalósíthatóságát egy kis intenzitású laboratóriumi rendszer, illetve egy nagyteljesítményű RF távadó használata is alátámasztotta. A hadsereg a kutatás/mentés, a biztonsági és különleges hadműveletek számtalan területén vetheti be az új eszközöket.”
A technológia kivitelezhetőségét nem csupán laboratóriumi körülmények között demonstrálták, az eljárást
terepen is tesztelték.
„Az Öbölháború esetében mindig is gyanítottuk, hogy az irakiak nem pusztán a súlyos bombázások miatt tették le tömegesen a fegyvert, hanem mert az amerikai hadsereg az iraki fegyveres erőket nem-halálos fegyverekkel is célba vette, melyek a katonákban félelmet, vagy még ennél is rosszabbat idéztek elő. Kutatásaink olyan beszámolókat fedtek fel, melyek sejtéseinket cáfolhatatlan ténnyé formálják.” – magyarázza Dr. Nick Begich kutató.
Az „Öböl Hangja” a Koránból vett imák és kedvező bánásmódban részesített iraki hadifoglyok vallomásainak közvetítésén kívül egy új, néma pszichológiai eljárás révén naponta pontos információkat sugárzott, meghatározva a harci egységeket, melyeket épp bombázni készült. A pszichológiai terror a katonák elméjében heves félelemkeltő gondolatokat indukált.
Ha jól meggondoljuk, mindez nagyon is észszerűnek tűnik, kivált, ha tekintetbe vesszük az információkat, melyek egyre növekvő mértékben szivárognak ki az agykontroll fegyverekről.
A foglyul ejtett és dezertáló iraki katonák szerint azonban, a legkétségbeejtőbb és a legnagyobb mértékben demoralizáló művelet az új high-tech típusú tudatalatti üzeneteket sugárzó, ultra-nagy frekvenciájú „Néma Hangok” vagy „Néma Tudatalatti Üzenetek” néven emlegetett technológia bevetése volt.
Az új eljárások alkalmazása vélhetően jóval túlment a félelemkeltő gondolatok befecskendezésén, s lehet, hogy sokkal erősebb, más tüneteket kiváltó jelgenerátorokat is bevetettek, melyek hatásait a külvilág olyan szimptómákként mint fejfájás, orrvérzés, tájékozódás-zavar, émelygés figyelhette meg. Mint tudjuk, a nem-halálos fegyverek segítségével
valamennyit lehetséges előidézni.
A következő kérdéseket kell tehát feltennünk: Még mindig alkalmazzák-e a technikákat egy afféle elektronikus koncentrációs tábor mintájára, hogy a népességet ellenőrzésük alatt tartsák? Ez volna az új eljárásmód, mely segítségével a modern kormányok az ellenséges nemzeteket elnyomni próbálják?
A technológia kifejlesztése könnyen nyomon kísérhető irányvonalat követett, melynek kezdetei az 1960-as évekre, a hidegháború idejére nyúlnak vissza. 1961-ben Dr. Allen Frey azt írta, „adataink mindezidáig arra engednek következtetni, hogy az emberi hallórendszer a rádiófrekvencia (RF) spektrumának legalább egy részében reagál az elektromágneses energiasugárzásra. A reakció ráadásul azonnali, s alacsony teljesítménysűrűségnél, a jóval a biológiai károsodást okozó sűrűség alatt jelentkezik.”
Ez a megfigyelés messzire mutató, szerteágazó következményekkel járt, mivel azt jelentette, hogy bizonyos tartományokban az RF hanghatást hozhat létre az emberi elmében olyan energiakoncentrációs szinteken, melyeket eddig jelentéktelenül kicsinek tekintettek.
Később ugyanebben az évben Dr.Puharich megkapta a szabadalmat arra az eljárásra, melynek leírása a következőket is magában foglalta: „Jelen találmány a kiegészítőleges, hallás útján történő kommunikáció számára hivatott eszközöket biztosítani, alakmazható például a hallás javítására, közelebbről meghatározva pedig olyan új és továbbfejlesztett eszközökre vonatkozik, melyek a hangjeleknek a felhasználó dentális struktúráján, illetve arcidegrendszerén keresztül történő átvitele révén segíti a kiegészítőleges, hallás útján történő kommunikációt.”
Az a durva szerkezet a csonton keresztül a belső fülbe sugárzott, s onnan az idegrendszeren keresztül az agyba továbbított rezgést produkált, mely hallható hangjelet hozott létre a fejben. Dr. Puharich folytatta kutatásait ezen a vonalon, s 1965-ben újabb találmányt sikerült szabadalmaztatnia.
1962-re Dr. Allan Frey is számottevő előrehaladást ért el munkájában, s ekkor már képes volt távolról, pulzált(modulált) rádióadó alkalmazásával az alanyban hangeffektusokat kelteni:
„Rendkívüli kis átlagteljesítmény-sűrűségű elektromágneses energia alkalmazása révén a hangeffektus mind egészséges egyéneknél, mind pedig teljes halláskárosultaknál kiváltódott. A hatást az antennától 100-200 méter távolságban is sikerült előidézni, méghozzá rögtön az adó bekapcsolásának pillanatában. A hatás távolról történő kiváltódása a vivőfrekvencia és a moduláció rendeltetése.”
E kutatások során történtek az első próbálkozások arra vonatkozólag, hogy
a rádióállomáshoz hasonlóan az emberi elmére is rá lehessen hangolódni.
1968-ban G. Patrick Flanagan egy olyan szerkezetet szabadalmaztatott, mely szintén az alany bőrével való fizikai kontaktust igényelt.
„Ez a találmány az emlősök idegrendszerének elektromágneses ingerlésével kapcsolatos, a kört szűkítve pedig egv olyan eljárásra és készülékre vonatkozik, mely az ember idegrendszerét olyan elektromágneses hullámokkal ingerli, melyek által az elektromágneses hullámokkal közvetített információ tudatosul az alanyban.”
Ez a találmány, mivel világosan hallható jelet küldött az idegrendszeren keresztül az agyba, nagymértékben különbözött kortársaitól. Az eszközt a test bármely tetszőleges pontján el lehetett helyezni, és tisztán csengő hang vagy zene szólalt meg az alany fejében.
Flanagan készüléke az 1950-es évek vége felé szabadalmaztatott legmegdöbbentőbb találmányok közé tartozik. Az ellenőröket évekbe tellett meggyőzni arról, hogy tényleg működik, s a szabadalmat csupán a készülék működésének a Szabadalmi Hivatal egy teljesen süket munkatársán történt drámai szemléletése után nyerte el. 1972-ben Flanagan, azt követőleg, hogy a hadsereg 1968 óta visszatartotta találmányát, másodszorra is szabadalmat nyert. Újabb készüléke azonban már jóval hatékonyabb volt abból a szempontból, hogy a beszéd-hullámformát „állandó amplitúdójú négyszöghullámmá alakította, melyben az amplitúdó szélsőértékei közti átmenetek szakaszolva vannak, hogy ily módon képes legyen a beszéd-információt továbbítani”.
A hadsereg már az első találmány szabadalmaztatásától fogva élénk érdeklődést tanúsított a technológia iránt, ám 1971-ben egy olyan rendszert alkottak meg, mely lehetővé tette, hogy a csapatok egymás között olyan rádióadó segítségével kommunikáljanak, mely
az ellenségben hallási és tájékozódási zavarokat okoz, miközben a „szövetséges” harcosok számára biztosítja az érintkezés lehetőségét.
Szélesebb értelemben véve olyan rendszerről van szó, mely a küzdelem során az ellenségben hallási és pszichológiai zavarokat kelt, illetve részleges süketséget okoz. Lényegét tekintve a rendszer egy intenzív irány-nyalábot sugároz ki több transzduktorból, melyet zaj-, kód-, vagy beszédszignál modulál. A találmány többféle formát ölthet, s járműveken elhelyezett és a kívánt célpontra irányítható, mozgatható sugárzókat, valamint egymástól függetlenül pozícionált járműveken elhelyezett közös frekvenciamodulálót is magában foglalhat.
Az ütközet során a szövetséges erők egy normálgenerátorral rendelkeznének, mely a kisugárzott jel demodulálását biztosítaná, s ezáltal érthető jelet szolgáltatna, míg az ellenséges katonák a kisugárzott jeltől részleges és ideiglenes halláskárosodást szenvednének, és képtelenek lennének bármit is felfogni a modulált jelek formájában átsugárzott kommunikációból.
Ez esetben egyszerűen arról van szó, hogy az egymástól távoli pozícióból történő kommunikációt a technológiát felhasználó erők meg tudják oldani, míg az ellenféltől megvonják ezt a lehetőséget, sőt bizonyos funkcióiban még gátolják is őket.
1974-ben mikrohullám alkalmazása során felfigyeltek arra, hogy a vevő hangjelzéssé változtatta a (fejben vagy a fej mögött „hallható”) jelet. A jelentés a következőképpen szólt:
„…Megfigyeltük, hogy a hang látszólagos helygörbéje az észlelő fejéből az aboszorberbe mozdul. Vagyis az abszorber a mikrohullámú energiát hangjellé alakító jelváltóként működött. Hasonló megfigyelést legjobb tudomásunk szerint még nem írtak le a szakirodalomban, s a jelenség feltehetőleg a pulzált mikrohullámú jelek ‘észlelésének’ közvetítő mechanizmusául szolgál.
1989-re a tudomány a modulált jel hordozóhullámon való egyesítésével egy következő nagy lépést tett előre, ami lényegében a hang hatékonyabb továbbítását biztosította.
„Hangeffektus váltódik ki a személy elméjében, ha a fejet mikrohullámú sugárzásnak tesszük ki a 100-10000 megahertz tartományban, melyeket egy sajátlagos hullámformával modulálunk. A hullámforma frekvenciamodulált lökésekből áll. Minden egyes lökés tíz-húsz egyenletesen szakaszolt, sűrű impulzusból áll. A lökésszélesség 500 nanoszekundum és 100 mikroszekundum között, az impulzusszélesség pedig 10 nanoszekundum és 1 mikroszekundum között mozog. A lökéseket a hangfrekvenciás bemenőjel modulálja, mely révén a besugárzott személy fejében hallásérzet keletkezik.”
„Ugyanebben az évben két, ezzel a tudományos áttöréssel foglalkozó találmány került szabadalmazásra. Az első találmány emlősök hallásának javítására vonatkozik. Az eljárás az agy bizonyos mikrohullámú jelekkel való besugárzásakor az agyban felfogott hangok észlelésén alapszik.
A második tulajdonképpen az első megfigyeléseit erősítette meg, megállapítva, hogy „hangeffektus váltódik ki a személy elméjében, ha a fejet mikrohullámú sugárzásnak tesszük ki a 100-10000 megahertz tartományban, melyeket egy sajátlagos hullámformával modulálunk.
A hullámforma frekvenciamodulált lökésekből áll. Minden egyes lökés tíz-húsz egyenletesen szakaszolt, sűrűn csoportosírott impulzusból áll.”
Egy 1992.ben született szabadalom a következőket vázolja:
„Néma kommunikációs rendszer, melyben az igen kis vagy igen nagy hangfrekvencia tartományban, illetve a szomszédos ultrahang frekvencia spektrumban található nem-akusztikus hordozókat a kívánt tartalommal moduláljuk és akusztikusan vagy rezgésekkel továbbítjuk, hogy az agyban rendszerint hangszórók, fülhallgatók vagy piezoelektromos átalakítók segítségével váltsunk ki impulzusokat.”
Ha összességében vesszük szemügyre őket, a szabadalmak egy
új fegvverrendszer kifejlesztése felé mutatnak jelentékeny előremozdulást.
1995-ben arról számoltak be, hogy tisztán kivehető hangjeleket sikerült küldeni és fogadni. Nehéz meghatározni, a hadi vagy más kutatások milyen szintű előrehaladást tettek ezen a téren, a Kongresszusi jelentésekből azonban világosan látszik, hogy a katonai hírszerzés, illetve a titkosszolgálat mindig is élénk érdeklődéssel fordult e terület felé.
„Dr. Allan Frey és Dr. Joseph Sharp közös kutatásokat folytatott. Sharp maga is részt vett a kísérletekben, s arról számolt be, hagy a beszélők hangrezgéseinek mikrohullámban átsugárzott megfelelőit tisztán hallotta és megértette.
Dr. Robert Becker a kétszer is Béke Nobel-díjra jelölt kutató e vizsgálatokra reagálva arra figyelmeztetett, hogy egy efféle eszköz nyilvánvalóan olyan titkos hadműveletek során is bevethető, melyek törekvése a célszemélyt a készülék által gerjesztett hangeffektusokkal az őrületbe kergetni, vagy egy orgyilkosnak mások számára észrevétlen módon utasításokat adni.”
Valamivel később, 1996-ban ,Egy, a rádiófrekvenciás módszerekkel fel nem deríthető, az ultrahang-frekvencia tartományban, egy hordozó közegen keresztül vezetett hangnyomás-hullámok, köztük gázok, folyékony és szilárd halmazállapotú anyagok segítségével a hangjeleket, köztük az emberi hangot elektronikus jelekké konvertáló és az ultrahangefrekvenciás hangnyomás-hullámokat eredeti hangjelekké visszaalakító drótnélküli kommunikációs rendszert” fejlesztettek ki.”
Sok találmány megszületésének szabadalamak formájában való nyilvánosságra hozása még váratott magára. A hadsereg e kutatásokkal és találmányokkal kapcsolatos igényei azonban sorban a felszínre bukkantak. A gyakorlatból már-már köztudottá vált, hogy a szabadalmakat a kormány visszatartja, a hadsereg pedig saját használatra lefoglalja.
Amikor e rendkívül értékes szellemi tulajdont képező találmányokat úgymond kisajátították, a feltalálók előtt két választási lehetőség állt: vagy hajlandók voltak a kormánynak dolgozni, vagy nem folytathatták kutatásaikat, sőt, nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva a kabinet azt is megtiltotta, hogy akár szót ejtsenek róla. Az együttműködést visszautasító tudósok gyakorlatilag búcsút mondhattak kutatásaiknak.
