Az 1940-es évekbe csúszott vissza egy nő, amikor a liverpooli Bold Streeten sétált

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

Időutazás, Rejtélyek

Egy brit nő, Julie French azt állítja, hogy 1996-ban a liverpooli Bold Streeten sétálva hirtelen „visszacsúszott” az időben, és az 1940-es években kötött ki. – írja a Mirror.

Az akkoriban huszonéves Julie épp egy könyvesbolt mellett sétált el, amikor azt vette észre, hogy a kirakat váratlanul „átalakul”, a könyvek helyén pedig 1940-es évekbeli cipők és táskák jelennek meg.

A nő azt hitte, hogy csak a szeme káprázik, ezért visszament hogy még egyszer megnézze az épületet.

„Amikor lenéztem a földre, a járda jóval sötétebbnek tűnt, mint amilyennek lennie kellett volna. Aztán ahogy felnéztem és megfordultam kb. 12-13 olyan személyt láttam magam körül az utcán, akik mind a 40-es évekre jellemző kabátokat és kalapokat viseltek.” – nyilatkozta French a The Sun-nak.

Julie French

„Ami még ennél is furcsább volt, hogy ez egy meleg, júniusi napon történt, rajtam is csak egy póló meg egy farmer volt, a mellettem elhaladók viszont úgy be voltak öltözve, mintha tél lett volna.”

Felidézte azt is, amikor egy korabeli autó rádudált, holott elvileg azon a részen csak gyalogosok közlekedhettek.

Julie hamarosan bement egy üzletbe – ami szintén a 40-es évek hangulatát idézte – majd egy könyvespolc felé fordult, melyre a „Dillions” szó volt felírva. Ezután már csak arra emlékszik, hogy egy férfi megragadja a karját, és „visszacsúszik” 1996-ba.

A Bold Street a 40-es években

A különös jelenséget – melynek során az illető hirtelen a múlt vagy a jövő egy adott pontján találja magát – időcsúszásnak nevezik és többen megtapasztalták már világszerte.

Ezen a véleményen van a paranormális témákat feldolgozó Uncanny című podcast műsorvezetője, Danny Robins is, aki szerint az időcsúszás jóval gyakoribb, mint azt a legtöbben gondolnák:

„Én is kapok ehhez hasonló történeteket. Az egyik ilyenben például azt mesélte valaki, hogy a 90-es években egy Oxford Street-i hanglemezboltból kilépve egyszercsak a viktoriánus London utcáin találta magát. Látta a macskaköves utakon elhaladó lovaskocsikat, és érezte azt utcán terjengő illatokat is.”

„Vajon mi lehet a magyarázat erre? Az elménk játéka csupán vagy tényleg visszaugrunk a múltba egy ma még nem ismert pszichés képességünk révén? Bárhogy is legyen, legbelül talán mindannyian vágyunk rá, hogy a Vissza a jövőbe című film főhőséhez hasonlóan utazhassunk az időben.”

Mint kiderült nem Julie French volt az egyetlen, aki időcsúszást tapasztalt a liverpooli Bold Streeten. Többen is hasonló élményekről számoltak be arrafelé, köztük egy szolgálaton kívüli rendőr is, akinek tapasztalatai kísérteties hasonlóságot mutatnak Julie-éval.

Kövess minket a Facebookon!

LEGÚJABBAK

error:
Send this to a friend