A Holló című 1994-es amerikai fantasy film mélyen bevésődött a filmrajongók emlékezetébe, többek között a főszereplő, Brandon Lee halála miatt, aki hasonlóan legendás harcművész apjához, idejekorán hagyta itt a földi világot.
A James O’Barr azonos című képregénye alapján készült filmet 1993-ban kezdték el forgatni, Brandon Lee-vel, aki előtte már olyan népszerű filmekben is letette névjegyét, mint a Leszámolás Kis-Tokióban vagy a Lézermisszió.
A történet szerint Eric Dravent és párját Shelly Webstert brutális rablótámadás éri otthonukban, melynek során mindkettőjüket megölik. Egy év elteltével azonban egy holló száll Eric sírkövére, aki visszatér a holtak világából, hogy bosszút álljon gyilkosaikon.
A misztikus események azonban nemcsak a filmben, de azon kívül is gyakran előfordultak, melynek legemlékezetesebb momentuma, az Eric Dravent alakító fiatal színész, Brandon Lee tragédiája volt.
1993. március 30-án, már csak nyolc nap volt hátra a forgatásból, amikor az egyik jelenet próbáján, a filmbéli rosszfiút, Mókást (Funboy) alakító színész, Michael Massee egy kellékfegyverrel lövést adott le Lee-re.
Mindenki úgy gondolta, hogy egy pisztollyal forgatott jelenetben vaktöltény van a fegyverben, de végül kiderült, ez nem így volt. Annak ellenére, hogy nem is fogta közvetlenül Lee-re a fegyvert, a golyó egy éles kanyart levágva Brandon gerincvelőjébe fúródott. Életéért öt órán keresztül küzdöttek az orvosok, de sajnos mindhiába.
S bár a filmmel kapcsolatban leginkább Lee halála maradt meg a köztudatban, a szerencsétlenséget más, hasonlóan baljós események is megelőzték, melyek miatt egyre többen kezdtek hinni benne, hogy a filmen átok ül.
Bridget Baiss, a The Crow: The Story Behind the Film című könyv szerzője emlékeztet arra, hogy a film alkotói még az előkészületek előtt rejtélyes hangpostaüzeneteket kaptak, melyben arra kérték őket, hogy
ne készítsék el a filmet, mert rossz dolgok fognak történni!
Az élet mintha csak igazolta volna a jóslatot…
A veterán színész, Jon Polito elmesélte, már a Holló forgatásának legelső napján megtörtént a baj:
„Egy feszültség alatt álló vezeték kigyulladt, és megégetett egy stábtagot, aki másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. Szóval elég szerencsétlenül indult az egész.”
A harmadik nap éjszakáján is furcsa dolgok történtek. A stáb tagjai arra lettek figyelmesek, hogy a kellékes teherautó – látszólag minden ok nélkül – kigyulladt. Ennek okát máig nem sikerült kideríteni.
De ezzel még nem volt vége! A későbbiekben az egyik kaszkadőr lezuhant a díszletről, melynek során több bordáját is eltörte, a művészeti részleg munkatársának egy csavarhúzó fúródott a tenyerébe, illetve olyan is előfordult, hogy egy megtébolyodott szobrász hajtott autójával a díszletek közé.
És ha ez még nem lenne elég, a jó öreg anyatermészet is rátett egy lapáttal. 1993 augusztusában az Emily hurrikán lecsapott Észak-Karolinára, rekordáradásokkal és fagyos hőmérséklettel, a film díszletei pedig teljesen megsemmisültek. Az okozott károk miatt a forgatás is szünetelt egy ideig.
A tragikus események sorozata, Brandon Lee halálával csúcsosodott ki, ezt követően pedig még inkább felerősödtek azok a hangok, melyek úgy vélték a film valóban el van átkozva.
Bár a szkeptikusok hangsúlyozták, más forgatásokon is történtek hasonló kimenetelű balesetek, azt azért ők is belátták, hogy ez esetben „kissé” sok volt a „véletlenekből”.