Mi az asztrálutazás? Egyszerű dolog. Hátrahagyjuk a testünket, oda megyünk, ahová kedvünk hajt, azután visszatérünk.
Az asztrálutazás pontosabb neve testen kívüli élmény, angolul „Out-of-Body Experience”, angol nevének rövidített változata az OBE, másutt OOBE. A két rövidítés nemzetközileg elterjedt.
Már a történelem hajnaláról maradtak ránk beszámolók hasonló tapasztalatokról. Az ókori Egyiptom, India, Kína és Tibet történetírói egyaránt feljegyeztek ilyen jelenségeket.
Tibetben delognak hívták az asztrálutazáson átesett embereket, a szó jelentése: aki visszatért odaátról, írja Robert Crookall The Study and Practice of Astral Projection (Az asztrálprojekció elmélete és gyakorlata) című munkájában.
Az ókori egyiptomiak hittek Ka (az asztrálmás) és Ba (a lélek vagy szellem) létezésében. Hitük szerint Ka és Ba egyaránt képes volt tetszése szerint elhagyni az emberi testet. Az Egyiptomi halottaskönyv bevezetőjében E. A. Wallis Budge leírta, hogy az ókori egyiptomiak Ka alakját olyan elvont testnek tekintették, amely ugyanolyan formát öltött és azonos képességeket birtokolt, mint az a személy, akihez tartozott. Mindemellett független volt, szabadon elhagyhatta a fizikai testet, amikor óhajtotta.
Platón vélekedése szerint a fizikai testben megélhető élet mindössze
bágyadt utánzata annak a létezési formának, amit a testből kiszabadult lélek megélhet.
Arisztotelész úgy gondolta, a lélek képes a testet elhagyva szellemekkel társalogni. A görögök biztosra vették, hogy az ember rendelkezik egy második, titokzatos testtel is.
A druida vallás Mog Ruithról, West Munster papjáról megjegyzi, a nevezetes ember képes volt az ellenséges haderő fölött madárnak öltözve, észrevétlenül kémrepülést végezni. Joggal gyanakodhatunk ebben az esetben asztrális kirándulásra.
Egy Wesermann nevű német üzletember 1808-ban rádöbbent, fel tud bukkanni barátai álmában. Számos érdekes kísérletet végzett így, például négy ízben tetszése szerint irányította barátai álomképeit.
Az ötödik kísérlete azonban igencsak meghökkentőnek bizonyult. Egyik éjszaka, tizenegy órakor N. hadnagynak egy öt éve halott hölgyről kellett volna „álmodnia”. A hadnagy azonban nem aludt, a franciák elleni hadjárat részleteit taglalta egyik bajtársával. Miközben így társalogtak, a kérdéses időpontban kinyílt az ajtó, és bejött rajta a hölgy, födetlen fővel, fehér ruhában, fekete zsebkendővel a kezében.
Hármat biccentett a hadnagy barátja felé, majd a tisztnek intett a fejével, halványan elmosolyodott, megfordult, és kiment az ajtón. A két férfi meglepetésében egy pillanatra megdermedt, aztán kirohant a folyosóra a nő után. Ő azonban eltűnt. A kapus őrszem pedig megesküdött rá, egy lélek nem sok, annyit sem engedett be aznap este – idézi Edmund Gurney Phantasms ofthe Living (Az élet illúziói) című, Londonban, 1886-ban kiadott tanulmányban.
Az asztrálutazásokról az első, tudományosan értékelhető feljegyzést a tizenkilencedik század végén készítette a francia tudós, Hector Durville. Olyan kísérleti alanyra talált, aki képes volt szándékával egyezően bármikor elhagyni a testét. Az illető, amikor éppen a testén kívül tartózkodott, kopogó hangjeleket adott a szoba túlsó sarkában álló asztalon, elmosódó árnyalakként jelent meg a fényképlemezek ábráin, és ragyogóbbá tette a kalcium-szulfid ernyők fényét.
Blavatsky asszony, illetve H. P. B., ahogy köreiben ismerték, 1875-ben alapította a Teozófusok Társaságát New Yorkban. A hölgy közel negyven évig utazgatott a Távol-Keleten, sokat tanult az ottani mesterektől. A társasága állította először,
nem pusztán fizikai testünk működésének termékei vagyunk, hanem legalább hét testből állunk úgy, mintha hét réteg ruhába burkolóznánk.
A Teozófusok Társaságának hatalmas érdemei vannak az asztrálutazás és a keleti filozófiák számtalan egyéb vetületének elterjesztésében. A huszadik század folyamán a testen kívüli utazás témája rendkívül népszerűvé vált. Míg az első világháború letarolta csaknem egész Európát, két férfi békésen kísérletezgetett az asztrális kivetítéssel.
Egyikük Hugh Callaway, mérnök és teozófus, könyve, az Astral Projection (Asztrális projekció) máig a legolvasmányosabb a témában. Ez a munka, melyet Olivér Fox írói álnéven adott ki, röviddel a második világháború előtt jelent meg, és nagyrészt azon a két terjedelmes cikken alapszik, melyet 1920-ban az Occult Review (Okkult Híradó) számára írt.
A másik férfi a La Manche csatorna túlsó oldalán élt. Ő volt az a Marcel Louis Forhan nevű francia misztikus, aki Yram álnéven írta a Le Médecin de l’Ame (A lélek gyógyítása) című könyvét, mely Angliában Practical Astral Projection (Az asztrális kivetítés gyakorlata) címmel jelent meg.
Egy évtizeddel később Sylvan Muldoon kísérletezett a testen kívüli utazással az Egyesült Államokban. The Projection of the Astral Body, magyarul Az asztráltest kivetítése című első könyve, melyet Hereward Carringtonnal közösen alkotott, 1929-ben jelent meg.
Olivér Foxtól és Yramtól eltérően, akik nyilvánvalóan úgy vélték, csakis bizonyos emberek képesek az asztrálutazásra, Sylvan Muldoon meg volt győződve róla, hogy ez
mindenkinek sikerülhet.
Ezért a testüket önkéntelenül elhagyó és szerencsésen visszatérő emberek eseteit gyűjtötte.
