Agyunk két részből áll – az alacsonyabb rendű „túlélő” agyból és a magasabb rendű „egyetemes” agyból.
Az alacsonyabb rendű agy a hüllőagy – az a rész, ami egészen mostanáig segítette a túlélésünket.
Mindig azt figyeli, mi sülhet el balul minden helyzetben. Ez agyunk azon része, amely miatt az egész nyaralás idejére feszültté válunk egy munkahelyi e-mail miatt.
Az érzékelt, meglátása szerint a túlélésedet fenyegető nehézségekre összpontosít.
Ránk, emberekre az jellemző, hogy észreveszünk egy felhőt a kék égen, és addig agyalunk rajta, amíg végül vihar lesz belőle.
Az alacsonyabb rendű agyunknak a biztonságunk garantálása a feladata. Az alacsonyabb rendű agyunk szerint: egyformaság = biztonság. Ezért az olyan helyzeteket részesíti előnyben, amelyek által pontosan ott maradunk, ahol vagyunk.
A magasabb rendű agyad (a homloklebeny) az egységre, az örömre, az önkifejezésre és a boldogságra koncentrál. Ez a finomabb síkon létezik, mint az alacsonyabb rendű agyad, így nehezebb meghallani a suttogását.
Többségünk a magasabb rendű agyunk kapacitásának mindössze 5 százalékát használja ki.
Alacsonyabb rendű agyunk szinte teljesen eltorlaszolta az utat, hogy hozzáférhessünk,
így főleg a túlélés érdekében cselekszünk.
A magasabb rendű agy látja a teljes képet. Tudja: ha a legfelsőbb utadat követed, nemcsak biztonságban leszel, de ki is teljesedsz.
Tudja, hogy okkal kerültél ide a Földre, és minden mindennel isteni módon összefügg.
Bizalmat igényel, hogy hallgatni tudj a magasabb rendű agyadra. A meditáció, a jóga, a tánc, a hangfürdő és a légzőgyakorlatok mind erősítik a magasabb rendű agyad működését.
Minél többet gondolkodsz a magasabb rendű agyaddal, annál világosabbá válik minden számodra.
Például megesik veled néha, hogy úgy alszol el, hogy közben szorongsz egy nap közben történt esemény miatt, s aztán másnap felébredve megszűnnek a negatív érzéseid a helyzettel kapcsolatban? A helyzet nem változott – a te hozzáállásod viszont igen.
Alvás közben kisepersz magadból minden kondicionálást, és hagyod, hogy az elméd visszatérjen az alapállapotba, ami a szeretet és az együttérzés állapota.
Ezért ébredünk tiszta lappal minden reggel, és mi döntjük el, az adott nap mesterművét festjük-e rá, vagy beszennyezzük az előző nap gondolataival.
Többségünk az alacsonyabb rendű agy lencséjén keresztül szemléli a célt, és a lehetőségek helyett a „mi lesz, ha” kérdésekre összpontosítunk.
Az alacsonyabb rendű agyad arra koncentrál, hogy „mi lesz, ha úgysem sikerül”, ahelyett, hogy erre gondolna: „de mi van, ha mégis”.
Az alacsonyabb rendű agyad jobban szeretné, ha a rutinodnál, az egyhangú munkádnál és életmódodnál maradva egyszerűen csak túlélnél – még akkor is, ha ez nem szolgálja a
felsőbb elhívásodat –, csak mert ez garantálja a biztonságodat.
Ha az alacsonyabb rendű agyadon múlna, a gyerekszobádban maradnál, és egész életedben a szüleid főztjét ennéd.
A garantált biztonság utáni vágy az irányítás iránti emberi vágyból ered, ami valójában korlátozza a lehetőségeinket. Általa feladjuk a hatalmunkat, amellyel az univerzum segítsége mellett mi magunk is hozzájárulhatunk sorsunk megalkotásához.
A dharmád – vagyis a lélekcélod – nem az a túraútvonal, amin ezrek járnak. Le kell térned hozzá az ösvényről, be kell vetned magad a dzsungelbe, és a csapást magadnak kell törnöd minden egyes lépéssel.
A magasabb rendű agy suttogása bátorít arra, hogy rázzuk le magunkról a bábunkat, és változzunk pillangóvá, minden kényelmetlenség és bizonytalanság ellenére.
A magasabb rendű agyad tudja, mi vár a másik oldalon – szabadság, önkifejezés, életcél –, ám az alacsonyabb rendű agyad térképet, bizonyítékokat, százszázalékos pénzvisszatérítési garanciát és utasbiztosítást akar, mielőtt útra kelnél.
Minél nyitottabb vagy az ismeretlen felé, annál könnyebben rátalálsz a lélekcélodra, vagyis a dharmádra. Ennek oka az, hogy a dharmádat még meg kell teremtened – az utazásod határozza meg.
A dharmád egy folyamatosan új meg új színeket és formákat öltő naplemente. Minden egyes pillanatban tökéletes, amit aztán a tökéletesség újabb formája követ.
Ahogy a naplemente is folyamatosan újabb színekben tobzódik, úgy a dharmád is, minden egyes pillanatban a maga isteni szépségében tündököl.
Olyan társadalomban nőttünk fel, amely mindenre fel akar készíteni minket. A dharmára azonban nem lehet felkészülni.
Talán nem azonnal fedezed fel a dharmádat, ám az mégis elhinti magvait az elmédben, melyek később, ha gondolatokkal és tettekkel táplálod őket, dharma-terméssé érnek.
Felhasznált irodalom: Sahara Rose – Dharma – Életfeladatok és életcélok című könyve
