Az emberiség fejlődésének egy bizonyos pontján (körülbelül a babiloni korban) az emberi élet folyama két ágra vált szét. Az egyik folyam, a „fősodor” (közkeletű angol szóval mainstream) pszichostatikus, a másik pszichokinetikus társadalomnak nevezhető.
A pszichostatikus társadalom a nagy tömegeket foglalja magában; rájuk vonatkozik G.I. Gurdijeff jellemzése: „ébren alvók”.
Ezek az emberek nem dolgoznak tudatosan önmagukon. Csupán gépek, a körülmények sodorják őket. Működésük a szó minden értelmében mechanikus.
A pszichokinetikus társadalom ezzel szemben tudatos munkát végez önnön fejlődésén, mert cselekvőképes egyedekből áll, akiknek szándékaik vannak.
A gond csak az, hogy a hatalom birtokosai a pszichostatikus társadalom vezetői, és hiába igyekszik a pszichokinetikus közösség befolyásolni a fősodor gondolkodását, cselekedeteit, vajmi csekély hatást tud kiváltani.
Ha a világ tudattalan része követné a tudatos rész iránymutatását, a hatalom szertefoszlana a semmibe, hiszen az örökkévalóság szemszögéből tekintve oda is tartozik.
Hogyan fejlődhetne a Föld lelke, ha tudati energiájának óriási része (a tudattalan tömegek) fejlődése megrekedt?
A tudattalan tömeg óriási méretét tekintve felmerül a kérdés: vajon milyen hatásnak kellene bekövetkeznie, hogy elterelje ezt a pszichostatikus áramlatot? Miféle híd tudna átívelni ezen a szakadékon?
Az esti híradókat nézve az embernek még aziránt is kétségei támadnak, hogy vajon egy deus ex machina, isteni beavatkozás elegendő lenne-e.
És mégis, minden jóakaratú ember tudja, hogy minden áldott nap ezrével történnek jó cselekedetek a világban; a földkerekség minden egyes városában, falujában élnek ismeretlen hősök.
A jó cselekedeteket persze könnyedén elfedik előlünk a híradók hírei, mert a tömegeknek való sugárzásra csak az kerülhet, ami elég borzalmas, elég felkavaró.
Miért akarják a hatalomban lévők, a média és a reklámipar emberei alacsonyan tartani az emberi szellemet, miért az alacsony energiaszintű híreket részesítik előnyben?
A válasz: lényegében ők maguk is alacsony energiaszintű egyedek, akiknek egyetlen „tápláléka” a tömegek fölött gyakorolt hatalom.
Amíg az emberek nem kapnak inspirációt, és nem szereznek tudomást a tudatos fejlődés további lehetőségeiről, addig leigázottságban, elnyomásban lehet őket tartani, kiszolgáltatva az épp hatalmon lévőknek.
A hatalommal rendelkezők, a pszichostatikus társadalom vezetői pedig tovább élősködnek, mert elszívják az energiát az ellenőrzésük alatt tartott tömegektől.
Sorsukat azonban megpecsételi, hogy nem képesek fejleszteni a lelkük anyagát, egyetlen szerzett és kifejlesztett szubsztanciájuk, a hatalom pedig elporlad velük együtt. És megint csak feltűnik előttünk a kérdés: miféle híd képes átívelni ezen a szakadékon?
A bolygón megjelenő tudathullám tagadhatatlanul nő és dagad, lendülete fokozódik, és már elérte a világ minden táját, de erőteljes ellenállásba ütközik.
A pszichokinetikus társadalom minden egyes tagjára ötszáz olyan jut, akiknek tudatosodása, ébredése még nem indult be, és amíg a híd fel nem épül, ez az arány aligha változik.
Egyvalami mindazonáltal biztosnak látszik: az embereket még fiatalkorukban kell elvezetnünk ehhez a bizonyos hídhoz, mielőtt visszahozhatatlanul elvesznek. A gyermekeket kell megtalálnunk a tudatosság üzenetével, róluk kell gondoskodnunk, minden áldott nap figyelve és erősítve fejlődésüket.
Oktatásukban – amellett, hogy elsajátítják az általános, gyakorlati ismereteket – helyet kell kapnia az önmagukon végzett tudatos munkának is. Egészen korán, még mielőtt ők is áldozatul esnének a kapzsiság oltárán, elméjükkel is meg kell tanulniuk azt, amit a szívük már úgyis tud – hogy minden eleven lény számára a lélek fejlődése az, ami igazán fontos.
Ez az egyetlen módja az ördögi körből való kitörésnek. Ez az egyetlen út az igazi szabadsághoz.
