Akik az üreges Föld után kutattak

Régóta tartja magát az a hiedelem, hogy a Föld belül üreges, de csak 1968-ban jelentkeztek ennek első bizonyítékai.

Abban az évben ugyanis az egyik műhold által készített felvételen mintha egy hatalmas lyuk lett volna az Északi-sarknál.

Az 1970-es évek elején az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának Ökológiai Hivatala fényképeket juttatott el a sajtóhoz, amelyeket 1968. november 23-án készített az Északi-sarkról az ESSA-7 műhold.

ureges-fold02
Jobbra: Az Essa-7 műholdról 1968-ban az Északi-sarkról készült fénykép, melyen egy különös fekete lyuk látszik a sark helyén

Az egyik fényképen az Északi-sark szokásos felhőtakarójába burkolózott, egy másikon azonban már egy hatalmas lyuk látszott a helyén. Az Ökológiai Hivatal nem is sejtette, hogy a rutinmegfigyelésen készült fényképek az UFO-történelem egyik legszenzációsabb vitájához vezetnek.

A Flying Saucer magazin 1970. júniusi számában Ray Palmer szerkesztő ufológus az ESSA-7 által készített fényképeket egy cikk kíséretében jelentette meg, amelyben azt állította, hogy a fényképen látható hatalmas lyuk valódi.

Ray Palmer és sok más ufológus már régóta hitt abban, hogy a Föld üreges, és az UFO-k a Föld még feltáratlan gyomrában rejtőző, a miénknél magasabb fokú civilizációból érkeznek.

Az Északi-sark helyén hatalmas lyukat ábrázoló hiteles fénykép birtokában Palmer meggyőződött arról, hogy a Föld mélyében akár létezhet is egy „szuperfaj”, amelyhez az Északi- és a Déli-sarkon található lyukakon keresztül lehet eljutni.

Palmer szerint az ESSA-7-ről készített fénykép a bizonyíték arra, hogy legalábbis az Északi-sarkon létezik egy hatalmas lyuk. A Flying Saucer következő számában nézetét egy másik, régóta tartó vitával támasztotta alá, amely arról folyik, hogy a Föld belül üreges-e. A cikkben utalt Richard E. Byrd ellentengernagynak az Északi- és Déli-sarkon tett expedícióira is.

Illusztris hívek

Lehet, hogy meglepő, de a tudóstársadalom sem volt mindig immúnis az üreges Földről alkotott elméletre. Leonard Euler, a 18. századi matematikai zseni arra a következtetésre jutott, hogy a Föld belül üreges, a közepén van egy Nap és a terület lakott.

Dr. Edmund Halley (1656-1742) brit királyi csillagász, a Halley-üstökös felfedezője szintén úgy vélte, hogy a Föld belseje üreges, és három bolygó van benne.

Az 1820-as évek elején az amerikai John Cleves Symmes nem tudta megszerezni az Egyesült Államok kormányának támogatását egy expedícióhoz, amelynek az lett volna a célja, hogy bebizonyítsa, a Föld belül üreges. Elgondolásait viszont 1826-ban megjelentette a The Symmes Theory of Concetric Spheres, Demonstrating that the Earth is Hollow, Habitable Within and Widely Open About the Poles (A koncentrikus gömbök Symmes-féle elmélete annak szemléltetésére, hogy a Föld üreges, belül lakható és a sarkoknál lyukas) című könyvben.

ureges-fold03

Azt remélte, hogy meg tudja győzni a világot arról, hogy az Északi- és Déli-sarkon lévő lyukakon keresztül el lehet jutni a Föld belsejébe, ahol „meleg és gazdag földet találunk, ami hemzseg a növényektől és állatoktól, ha ugyan nem az emberektől”. Symmes követői között volt Cyrus Read Teed, aki „üres Föld” vallást alapított, William Reed, aki írt egy vitatott könyvet Phantom of the Poles (A sarkok fantomja) címmel, valamint Symmes fia, aki azt a még meseszerűbb gondolatot fűzte apja elméletéhez, hogy a Föld belsejének lakói Izrael tíz elveszett törzsének tagjai.

Richard Shaver egy egészen hosszú cikket írt I Remember Lemuria (Emlékszem Lemúriára) címmel, mely az Amazing Stories (Elképesztő történetek) című magazin márciusi számában jelentek meg először, és melyről a szerző azt állította, hogy igaz történet.

Cikkében Shaver elmondja, hogy a Föld belsejét barlangok hálója szövi át, és ezeket a barlangokat dero vagy abandondero nevű, furcsa testű, emberszerű lények lakják. A dero-k egykor az űrből érkezett lemuriai felsőbbrendű faj szolgái voltak. Shaver állította, hogy a lemuriai alvilág valóban létezik – elmondása szerint a dero-k vitték őt oda. Miután Shaver története közismertté vált az USA-ban, ismét feltámadt az üreges Föld és a benne lakó fejlett civilizáció iránti érdeklődés.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend