Ajtó, ablak nem állja útját az idegeneknek és a tündéreknek

ufo-elrablas-ablakon-at

A történelem során különböző korszakokban felbukkanó tündérek és napjaink idegen lényei egy nem mindennapi képességben osztoznak: úgy tűnik, mindkét faj mesteri szinten műveli az álcázás és a tolvajlás technikáit.

„A tündérek nemcsak magukat teszik láthatatlanná, hanem az embereket, az élő és élettelen dolgokat is.” (Evans-Wentz:The Fairy Faith)

„Ők (az idegenek) magukat, az embereket és más dolgokat is láthatatlanná tesznek, mikor elhagyják az UFO fedélzetét.” (Jacobs: Secret Life)

A tündérek és az idegenek rengeteg alakot képesek magukra ölteni, tetszésük szerint eltűnhetnek és megjelenhetnek.

Számtalan példa tanúsítja azt a képességüket is, hogy bármiféle erőfeszítés nélkül képesek áthatolni tömör falakon és bezárt ablakokon, ajtókon egyaránt.

A tündértörténetekben található igen erős utalások (valamint az idegenek által elrabolt emberek határozott kijelentései) szerint ezt a képességüket az emberek szállítására is felhasználhatják.

Sok esetben feljegyeztek olyan kijelentéseket, miszerint az eltérített személyek azt tapasztalták, hogy tömör falakon és bezárt ablakokon keresztül vitték át őket. Ez egy igen különös élmény lehet.

John Mack kutató szerint:

„Amikor otthonaik falán, mennyezetén vagy ablakán, esetleg gépkocsijuk ablakán keresztül vitték vagy lebegtették ki őket, az elrabolt emberek azt érezték, hogy tömény energia választja szét testük minden sejtjét, sőt akár molekuláját is. Olyan erős volt ez az érzés, hogy gyakran azt is megdöbbentőnek találták, hogy a fal túloldalán „az egész megint összeállt.” Az elraboltak erős vibráló érzésről számoltak be, amelyet karjukban, lábukban vagy testük más részeiben éreztek.”

Különösen meggyőző részlet, hogy – rengeteg beszámoló tanúsága alapján – úgy tűnik, az idegenek, ha már választaniuk kell, inkább zárt ablakon, mintsem falon át viszik el a kiszemelteket.

David Jacobsot idézve:

„A lények láthatólag az ablakokat keresik. Egyes esetekben a szemtanúkat átviszik a hálószobából egy másik helyiségbe, és az ott található ablakon át távoznak vele.”

Az egyik tipikus esetben a külön hálószobában alvó anyát és fiát együtt rabolták el. Mindkettőjüket kivitték a hálóból és bementek velük a fürdőszobába.

Az anya azon töprengett, hogy miért hurcolták őket a fürdőszobába, aztán rájött, hogy a földszinten a fürdőszoba az egyetlen helyiség, amelynek ablaka van. Hamarosan ragyogó fény világított be, ők pedig kirepültek az ablakon.

John Mack egyik páciense, Karin talán ad némi magyarázatot erre a rejtélyes technológiára – és ennek határaira – ,amikor saját tapasztalatát meséli el:

„Kínszenvedés átmenni az ablakon, mivel meg kell változtatniuk a rezgésedet ahhoz, hogy egy tömör tárgyat – szó szerint – átpasszírozzanak egy másik tömör tárgyon. És ez történik. Átmész az ablakon vagy a falon – bár ők inkább az ablakot kedvelik.”

(Felhasznált irodalom: Graham Hancock:Természetfeletti, John Mack: Abduction / szerkesztette: Rejtélyek szigete)

eltérítések

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend