Agysérülése után különleges képességek birtokába jutott, és a 20. század egyik legismertebb parafenoménje lett

1.9KShares

Peter Hurkos (1911 május 21 – 1988. június 1.) neve nem biztos, hogy ismerősen cseng az olvasók számára, pedig a 20. században saját területén igencsak népszerűnek számított.

A holland származású Hurkost 30 éves korában egy szörnyű baleset érte. Falfestés közben leesett a létráról és olyan súlyos fejsérülést szenvedett, – megsérült a középagya – hogy két napig kómában feküdt.

Felépülése után, a férfi épp távozni készült a kórházból, de búcsúzóul még kezet rázott egyik betegtársával. Hurkosnak ekkor hirtelen különös megérzése támadt, mely szerint kórházi szobatársa egy angol kém, aki hamarosan merénylet áldozata lesz a hágai Kálver utcában.

Peter Hurkos

Az orvosok azonban úgy vélekedtek, hogy csak szimpla hallucinációról van szó, mely az agysérülések gyakori utóhatásai közé tartoznak.

A valóságot azonban hidegen hagyta a szkeptikus doktorok véleménye, és két nap múlva a férfi már halott volt. Német katonák lőtték le, és pontosan azon a helyen, ahol azt Hurkos megjósolta. Ezzel egyidejűleg az is beigazolódott – ahogy arról a korabeli lapok is beszámoltak – hogy valóban angol kém volt. Így indult Peter Hurkos különleges pályafutása.

Nem sokkal később egy jónevű idegorvos is megvizsgálta, aki arra jutott, hogy az agysérülés következtében, Hurkos különleges képességek birtokába jutott. Ez annyit jelentett, hogy bárkit, akit a férfi megérintett, nyitott könyv lett számára, azaz belelátott gondolataiba, múltjába és jövőjébe.

Hurkos hihetetlen képességeit hivatalos körülmények között is bizonyította. A párizsi Igazságügyi Palotában, vezető bírók és rendőrök előtt tették próbára. A teszt alkalmával négy tárgyat – egy öngyújtót, ollót, pénztárcát és egy karórát kellett megérintenie, majd elmondania, mit lát velük kapcsolatban.

Peter Hurkos nem sokáig maradt adós a válaszokkal, és hamarosan beszámolt látomásáról: egy kopasz férfit látott, fehér köpenyben, majd egy női holttestet, mely egy dombon lévő csűr és egy ház között feküdt. Ezután a “Nicole” név és egy tejesüveg képe jelent meg elméjében. Hurkos öszzegezve gondolatait, elmondta, hogy szerinte a kopasz, fehér köpenyes férfi megölte a Nicole nevű nőt, akinek a csűr közelében rejtette el holttestét, gyilkosa pedig már holtan fekszik egy börtöncellában.

Hurkos (középen) több alkalommal is segítette a rendőrség munkáját

Hurkos szavait először a döbbent csend követte, majd a közönség hangos üdvrivalgása. A parafenomén ugyanis egy olyan bűnügyi esetet írt le hajszálpontosan, melynek körülményeit – Hurkos kivételével – csak a teremben lévők ismerhették. A valóságban a kopasz ember egy orvos volt, aki Nicole nevű feleségét tejbe kevert méreggel ölte meg, holttestét pedig a csűrnél ásta el. A többi tárgy – köztük a nő ollója – az áldozat retiküljéből származott.

A holland mentalista elképesztő bemutatója lenyűgözte a szakértőket, akik megjegyezték Hurkos csupán egy dologban tévedett: A gyilkos férj még mindig él, előzetes letartóztatásban van és várja a tárgyalást. Peter Hurkos megérzése azonban öt nap múva valóra vált, mivel a vádlott felakasztotta magát a cellájában.

Sorsfordító balesete óta Hurkos képessé vált a múlt-, jelen- vagy jővőben megtörténő események érzékelésére azáltal, hogy kapcsolatba került – akár érintés útján – az adott események szereplőinek személyes tárgyaival. Ezt a módszert ma úgy hívjuk, pszichometria, és a paranormális jellegű nyomozások egyik legfontosabb területe. (A pszichometriáról ebben a cikkben részletesebben is olvashatsz.)

A Titok Társaságában – Titkos Társaságok

A Titok Társaságában – Titkos Társaságok

Titkos Társaság. Mikor ezt a szót halljuk, a legritkább esetben gondolunk, mondjuk a katonai belső elhárítás tagjaira, akik személyazonosságát valóban…

Igazi démonok között: Ed és Lorraine Warren története

Igazi démonok között: Ed és Lorraine Warren története

Pár éve a magyar mozikban is nagy népszerűségnek örvendett James Wan tényleg jó horrorfilmje, a Démonok között. Ez a cikk most…

A “Dharma”, avagy az Élet céljának törvénye

A “Dharma”, avagy az Élet céljának törvénye

Mindenki életének célja van… páratlan ajándékot vagy különleges értéket adni másoknak. Amikor ezt a páratlan értéket mások szolgálatába állítjuk, elragadtatást…

Egy gyógyszergyári vezérigazgatónak elege lett és elmondta az igazat a gyógyszergyárakról

Egy gyógyszergyári vezérigazgatónak elege lett és elmondta az igazat a gyógyszergyárakról

Orvosok lekenyerezése, hatalmas profit, méregdrágán kínált filléres hatóanyagok, gyógyszerek nem tudományos tesztelése, a hatóságok megvesztegetése, kitalált betegségek, hatalmas marketingkampányok, sötét…

Csoportos eltűnések a múltban

Csoportos eltűnések a múltban

1941-ben, Svájcban egy mentőosztag indult el három alpinista felkutatására, akiknek se hírük, se hamvuk nem volt egy idő óta. Napokon…

Kézrátételes gyógyítás a történelemben

Kézrátételes gyógyítás a történelemben

A betegek gyógyítása kézrátétellel az emberiség legkorábbi korszakai óta ismeretes. Amilyen messzire csak vissza tudunk menni a történelemben, mindenütt megtaláljuk ennek a gyakorlatnak…

error:
Share via
Copy link