A tündéreket és a tündérvilágot gyakran illetik angyali vagy démoni jelzőkkel, valójában pedig egészen mások.
Senki sem tudja, mikor alakult ki a tündérhit, de a természeti népek legendái és hagyományai, amelyek dalok és mesék formájában több ezer éven keresztül fennmaradtak, mesélnek a tündérbirodalommal való találkozásokról.
Például az új-zélandi maorik egyik legfőbb istensége Tangaroa, az Óceánok, a halak, a tengeri tündérek, tritonok és sellők istene.
A bennszülött indiánok hite szerint az ember csak egy a számtalan faj közül, akik a Földet benépesítik. Az Álló Embereket (fák), a Kőembereket (sziklák), a Négylábú Embereket (állatok), a Növényembereket (minden, ami nő a Földön), a Tollas Embereket (madarak), és a Mászó Embereket (rovarok) különböztetik meg.
A Kétlábú Emberek mellett (férfiak és nők), mindegyik faj egyaránt szent és egymással függőségi viszonyban áll a lét nagy gyűrűjében vagy kerekében.
Valójában az embernek, mint a legifjabb teremtménynek, még sok tanulnivalója van az idősebb és bölcsebb létformáktól. Ebből a nézőpontból szemlélve, a tündérek, mint a növények, fák és kövek lényei és a szél, a víz, a tűz és a vihar szellemei, már az emberek, sőt az állatok előtt léteztek a Földön.
Ezeknek a szellemeknek az ember olyan alakot teremtett, amely sajátjára hasonlít, viszont sokkal kisebb, hogy megtarthassa hatalmát azon világon belül, amiben hisz és amit azért kapott, hogy uralkodjon felette.
Éppen ezért a nyugati kultúrkörben, a tündérek eredetéről szóló elméletek a megtapasztalt, de nem egykönnyen osztályozható energiák magyarázataképpen különböző kultúrákat és korokat tükrözi.
A tündérekről szóló keresztény szemlélet
A legérdekesebb felfogás szerint a tündérek egykor halandók voltak, de Éva bűneiért Isten lesújtott rájuk. Egy izlandi legenda – amit a tizenegyedik században valószínűleg azok a szerzetesek formáltak kereszténnyé, akik a tündéreket azon pogány világ részeként szemlélték, amelyet gyökerestől ki kívántak irtani – elmondja, hogy Éva éppen gyermekeit mosdatta, amikor Isten szólt hozzá.
Éva félelmében elrejtette azokat a gyermekeket, akiket még nem mosdatott meg. Amikor Isten megkérdezte, hogy minden gyermek jelen van-e, Éva igennel válaszolt. Ez megharagította Istent és kijelentette:
„Ahogyan te elrejtetted a gyermekeidet a szemem elől, úgy legyenek örökre elrejtve a tied elől.”
Azt mondják ez ad magyarázatot arra, hogy a gyermekek látják a tündéreket, akik feltételezhetően sosem nőttek fel (Pán Péter árnyékai). Valamint a halandók azon vágyára is magyarázatot nyújt, hogy azért kívánnak kapcsolatba lépni a tündérekkel, hogy megújítsák a megszakadt rokoni szálakat, illetve a tündérek maguk is éppen ezért szeretnek közel élni a halandók világához és időnként még osztozni is rajta velük.
Bukott angyalok és más elméletek
Egy közkedvelt nézet szerint, amely a kelta kultúrkör országaiban továbbra is tartja magát, a tündérek olyan bukott angyalok, akik Luciferrel együtt kiűzettek a Mennyekből, de nem elég gonoszak ahhoz, hogy a Pokolba száműzzék őket.
Azt is feltételezik, hogy nem vettek részt az Isten elleni harcokban, hanem semlegesek maradtak a csatározásokban, de mégis kívül rekedtek, amikor Szent Mihály a lázadók előtt bezárta a Mennyek kapuját.
A tündér későbbi tartózkodási helyét az határozta meg, hogy hova pottyant ekkor a Földön, tehát például, akik a vízbe estek, vízi tündérekké, vagy vízi nimfákká változtak. Ez egybeesik azzal az úgynevezett természeti felfogással, hogy a tündérek a természetnek mindig azon területét tükrözik, amit benépesítenek. Valóban léteznek tündérekről szóló leírások Írországban és Bretagne-ban, amelyek magas, fényes lényekről számolnak be.
Ezzel ellentétben, nem minden kelta kultúrkör követi ezt a gondolatmenetet. A Man-szigeti hagyományok például azt állítják, hogy „Ők” – ahogy a tündérekre utaltak, hogy nevük kimondásának tabuját nehogy megsértsék – azok a lelkek, akik Noé özönvizekor fúltak vízbe.
A tündéreket a középkortól kezdve a katolikus egyház, majd a puritánok démonizálták. Jeanne D’Arc 1431-es perében, ellene szóló bizonyítékként tündéreket idéztek. Azt állították, hogy egy tölgyfa körül, amelyet Tündér Fának ismertek, fiatal lányként szertartásokat végzett.
A tények azt mutatják, hogy az a bizonyos fa, a későbbiek folyamán Szűz Mária kegyhellyé vált és kislányok virágfüzéreket fontak a tiszteletére. Ez a régi és új vallási hagyományok keveredésére mutat példát, amely azokban az időkben gyakori volt az átlagemberek körében.
A régi istenek
Egy másik elmélet szerint a tündérek azoknak a korábbi isteneknek és bölcs pogányoknak, mint például a druidáknak a szellemei, akiknek az ereje az új hitek – legfőképpen a kereszténység megjelenésével – meggyengült. Ez egybevág egy ősi nézettel, miszerint az istenség csak addig maradhat hatalmon, míg megkapja a neki kijáró tiszteletet.
Ez mindenképpen a legismertebb forrás, amelyet a daoine sidhe, az írországi föld alatti tündérbíróság idéz, akikről azt tartják, hogy Tuatha de Danaan korábbi istenei, akiket fényként jellemeznek, a Tündöklők, a Csillámlóak és ők a Régiek az Örök Ifjúság Földjéről.
A breton író, Hersart de la Villemarque 1839-ből származó értekezése szerint, a Corriganok olyan női tündér alakok, akik korábban előkelő hercegnők voltak, de mivel megtagadták a kereszténység felvételét, Isten megátkozta őket – vagy talán helyesebb úgy fogalmazni, hogy a korai keresztény szentek.
A bretonok hittek abban is, hogy ők olyan druida papnők lelkei, akiket örök vezeklésre ítéltek. Ezek a lények leggyakrabban dolmenek melletti forrásoknál jelentek meg, „olyan elhagyatott helyeken, ahonnan Szűz Mária – aki legnagyobb ellenségüknek számított – még nem űzte el őket.”
Holtak szellemei
A tündérek félelmetesebb aspektusa abból a hitből származik, hogy ők valójában a nyugtalan holtak szellemei. Írország és Nagy-Britannia egész területén találunk olyan beszámolókat, amelyek a tündéreket a holtakkal kapcsolják össze.
Például Finnvarra, Fin Bhearar, vagy Finbarr, a daoine sidhe mitikus alakú királya környezetében mind a nemrég, mind a régen eltávozott holtak hosszú sora szerepelt. Ez lehet, hogy részben annak is köszönhető, hogy ásatások során bronzkori temetkezési helyekre leltek olyan területeken, amelyeket tündér erődökként tartottak számon.
A kelta másvilággal való hasonlóságok is erősítik a kapcsolatot a tündérek és a holtak szellemei között. Cornwallban a Régi Emberek a legenda szerint a pogányok lelkei, akik a kereszténység előtt haltak meg, de nem voltak elég jók ahhoz, hogy bebocsátást nyerjenek a Mennyekbe, sem elég rosszak ahhoz, hogy pokolra jussanak. Azt gondolták róluk, hogy az évszázadok alatt tovább fognak zsugorodni, amíg olyan kicsik lesznek, mint a hangyák és végül majd eltűnnek.
Bretagne-ban a huszadik század kezdetéig úgy tartották, hogy azok, akik meghaltak, a tündérekkel élnek együtt és éjjel hazatérnek korábbi falvaikba és otthonaikba, hogy folytassák munkájukat és mindennapi életüket, míg a halandók legmélyebb álmaikat alusszák.
