Provence, Franciaország – Nyaranta a sénanque-i apátság körül a levegő megtelik a virágzó levendula illatával és a szürke kőfalak között visszhangzó gregorián énekek hangjával.
Sénanque egyike annak a három fontos ciszterci kolostornak, amelyeket Provence-ban együttesen a „három nővér”-ként emlegetnek.
A félreeső völgyben elhelyezkedő épület elemeinek tiszta harmóniája és egyszerűsége a béke és az állandóság érzését kelti, és elmélkedésre késztet.
A ciszterci szerzetesek 1148-ban érkeztek ide az ardéche-i Mazan apátságból. A szegény szerzetesek kunyhókban éltek, amíg el nem nyerték Simiane urainak támogatását, amelynek révén 1178-ban meg tudták alapítani az apátsági templomot.
A ciszterciek a katolicizmus egy különösképpen aszketikus ága, amely 1098-ban jött létre, és a 12. században terjedt el jobbára Clairvaux-i Szent Bernát munkásságának köszönhetően.
Más szerzetesektől eltérően, a ciszterciek bevételeinek alapja nem egyházi tized vagy vámszedés volt, hanem az hogy megművelték a földet. Sémnanque szerzetesei mindmáig levendulatermesztésből és méhészkedésből élnek.
A ciszterci szerzetesek életében a hangsúly a fegyelmen, az alázaton és a szigorúságon van, és a ciszterci építészet jellegzetesen tükrözi ezt.
A sénanque-i apátság mintája a ciszterci anyakolostor, a Dijon mellett lévő citeaux-i apátság volt, noha a völgy által kínált hely szűkössége miatt Sénanque-ban a liturgikus kelet észak felé néz.
A körülmények egyszerűek, az egyetlen fűtött helyiség a melegedő, ahol a szerzetesek olvasnak és írnak, díszítés alig akad.
Nincsenek festett üvegablakok, festmények vagy díszes kéziratok, a kolostor párosával álló oszlopfőin pedig csak a legegyszerűbb indafaragványok láthatók.
A dekorációt inkább a környező levendulaföldek élénk mályvaszíne szolgáltatja, a fény és árnyék játéka az apátság falain, valamint a járó-kelő helybéli szerzetesek szigorúan fehérlő-feketéllő öltözete.
